2017. április 11., kedd

Itthon vagy! - Ilyen ma a Sztálin-barokk fellegvára

Ugyan Dunaújváros Magyarország egyik legfiatalabb települése – hiszen még a hetvenet sem töltötte be -, a terület múltja mégis egészen a bronzkorig nyúlik vissza. Később pedig, amikor már a Római Birodalom határa, a limes húzódott itt, a rómaiak a löszháton katonai tábort építettek, Intercisa néven.

A település a szó római értelmében nem számított városnak, de a dunai határátkelőn komoly kereskedelem folyt a barbarikummal.

Intercisa virágkorából faragott, feliratos kövek, gazdag üvegleletek, ékszerek, egy ritka, így különlegesnek számító bronz Minerva szobor és Pannónia legszebb Mithrasz domborműve is előkerült. Mint ahogy a város katonai fürdője is, amit a birodalmi szabvány alapján tervezhettek.

Dunaújváros, 1963. május 15. Római kori szarkofág került napvilágra a dunaújvárosi építkezéseknél. Az Intercisa római táborhely területéről származó IV. századi szarkofágban női csontváz feküdt. MTI Fotó: Szilágyi Pál

Így a régészek jól ismerik a felépítését.

Ezt a fürdőt valószínűleg Keletről lehetett megközelíteni,  voltak benne hideg vizes medencék, izzasztóhelyiség. Kőoszlopok tartották a melegvizes medencének a padlóját és azok között áramlott a meleg levegő, ami a medence vizét melegen tartotta – mondta Buza Andrea régész. Hozzátette: a meleg levegőt nagyobb kemencék biztosították, és voltak egyéb helyiségei is, testmozgásra alkalmas helyiségek.

A fürdőt feltehetően nem csak a katonaság használhatta, hanem a polgári település lakossága is.

Közel egy évezred telt el a római kor után, amikor az akkori kis település, Dunapentele népének egy csapásra megváltozott az élete.

Épüljön új szocialista vasmű!

Ahogy a 2. világháború után minden környező állam, úgy hazánk is arra törekedett, hogy a fegyverkezéshez szükséges eszközökből és alapanyagokból önellátó legyen. Így 1949 decemberében megszületett a minisztertanács határozata: Mohács helyett itt épüljön fel az új szocialista vasmű.

Farkas Lajos, az Intercisa Múzeum igazgatója elmondta: a város területén szántóföldek voltak, és az akkori hatalom négyszögölenként 45 fillérét „vásárolta meg” a dunapentelei lakosoktól, tehát gyakorlatilag fillérekért elvette tőlük.

Több száz, majd több ezer ember érkezett az építkezésre, a szőlőkés kukoricaföldek helyén hatalmas gyár nőtt, mellette pedig kialakították az ott dolgozók lakónegyedét. Amilyen gyors sztahanovista-ütemben épült a gyár, úgy fejlődött a munkások települése is.

Barakkokban éltek

Az emberek akkor még barakkokban éltek, volt egy rész,  akik átnevelő táborként működött, és a könnyebb vérű hölgyek is sokan voltak itt – ezt már Králik Gyula mondta.

1951 októberében több mint tizenötezren írtak alá egy levelet, amelynek mellékleteit összefűzték és a középkori kódexek mintájára, vörös borítóval fedték.

A könyvet aztán elküldték Rákosi Mátyásnak, ezzel a kollektív gesztussal kérve, hogy az épülő új város és a vasmű is Sztálin nevét kaphassa. A piros könyv a korabeli propaganda eszköze volt, hiszen akkoriban az építési terület még cseppet sem hasonlított városra.

Nem voltak fák, nem volt semmi, csak az épületek. Nem voltak utcák, kordélyos szekerek, néhány fotót lehet látni ilyen kiadványokban az akkori időszakból – mondta Králik Gyula nyugdíjas.


„Én is csak onnan tudom ezeket, mert én pont egyidős vagyok a várossal, tehát a város is 50-es, én akkor születtem. Valahogy úgy hozta a sors, hogy az általános iskolát,  a középiskolát és a felsőfokú végzettséget is itt szereztem a városban, majd a Dunaferrben kezdtem el dolgozni és ott voltam nyugdíjas koromig végig” – fogalmazott a férfi.

Nagyot fordult a munkások élete

Aztán a sivár magányban álldogáló épületek összeálltak utcákká,  majd egy egész lakónegyeddé, a lakóházak mellett pedig gőzerővel épültek a középületek is. Hiába történt mindez a Rákosi-éra legsötétebb időszakában, az ideözönlő munkások élete nagyot fordult: munkát, lakást, szociális biztonságot kaptak.

No meg persze a párt “gondoskodó” felügyeletét.

Dunaújváros, 1991. szeptember 19. Dunaújváros régi és új városrészeinek, lakótelepének távlati képe légi felvételről. A városban 1950-ben alapított Sztálin Vasműből Dunai Vasmű, majd Dunaferr Zrt., legújabban pedig ISD Dunaferr Zrt.(Zártkörűen működő Részvénytársaság) vált, mely vállalatcsoport ma is az ország egyik legjelentősebb ipari komplexuma. MTI Fotó: Hámor Szabolcs

„Az én irodámban abban az időben Rákosi Mátyás, sőt Kádár János is megfordult, és nem csak Dunaújvárost, hanem Magyarországot is érintő sorskérdésekről döntöttek. Ha ezek a falak beszélni tudnának, akkor azt hiszem, nagyon érdekes riportokat lehetne készíteni” – fogalmazott Farkas Lajos.

Nem csak kemény elvárások, de kiemelkedő életminőség is járt a Sztálinvárost és a vasművet építőknek.

Itt nem volt jegyrendszer, könnyebben lehetett jó minőségű húshoz és élelmiszerhez jutni, mint az ország más területein.  Aztán ahogy az újonnan létesült kohókban az acél, úgy olvadt össze az ország egészéből idesereglett sokféle ember egyetlen város közösségévé.

A városé, amely 1961 novemberében Sztálinvárosból Dunaújvárossá lett.

Így lett Sztálinvárosból Dunaújváros

Pár év alatt tízezrek költöztek Sztálinvárosba, a dolgozóknak pedig nem csak a kényelmes lakhatást  kellett biztosítani, de feleségeiknek is munkát adó kellett létrehozni, a gyerekeiknek pedig óvodákat, iskolákat felhúzni.

Nagyon rövid idő alatt, és nagyon változatosan nőtt ki  a semmiből ez a sok-sok épület. Több építészeti stílus is keveredik itt,  Dunaújváros mégis leginkább a szocreál fellegvára.

Vagy, ahogy az akkori köznyelv mondta: Sztálin-barokk.

Nagy Annamária történész szerint Sztálin nagyon nagy rajongója volt az ókori kultúráknak, és az archaikus, klasszicizáló stílusnak.

„Általában egy szocreál lakóháznak nagyon jól elkülöníthető a tagozódása, tehát mindig van valamiféle lábazat, nagyon fontosak a színek, és az erkélyek kialakításai, hogy hogyan néznek ki az ablakok” – tette hozzá.

Panorámafotó a Dunaújvárosi Egyetem főépületéről. Fotó: Dunaújvárosi Egyetem Kommunikációs Iroda

Új modellt teremtett a szocialista stílus

A szocialista városépítészet nem csak stílust, de egy új modellt is teremtett. Dunaújvárosban ez konkrétan azt jelentette, hogy minden egyes lakóegységre precízen megtervezve jutott óvoda, bölcsőde, iskola, közért és mindenféle szolgáltató intézmény, hogy ne kelljen az embernek messzire mennie. Még a szórakozásért sem.

Az egyik legelső épület, ami elkészült a városban, az a Dózsa Filmszínház volt: a propagandának az egyik legerősebb eszköze volt a mozi és a film, és emiatt ez nagyon fontos volt, hogy egy épülő új városban – Dunaújváros egy mintavárosnak számított akkor – legyen egy nagyon kvalitásos mozi – mondta a szakember.

Fontos szempont volt az új modellben az is, hogy a város és a gyár egy egységet alkosson. Létrehoztak egy akár felvonulásokra is alkalmas teret, ami közvetlen és grandiózus módon kötötte össze a gyárat a várossal.  Ez lett a Vasmű út, ahol nyugodtan zúghatta a dolgozók tömege, hogy éljen május elseje.

A város világlátott főépítésze, Weiner Tibor élt és dolgozott  a Szovjetunióban, Párizsban és Chilében is. Aztán igazi, hívő szocialistaként hazajött.

„A Bauhausból indult, és a Bauhausnak volt egy a társadalmiasító gondolata – ezt egy az egyben átvette. Tehát, hogy nem csak lakóházakat tervezünk, hanem élettereket. Nem csak különböző eltérő funkciójú épületeket dobálunk egymás mellé, hanem azokat tervezetten szerkesztjük. A „csinált város”, mint építészettörténeti szakszó az a Weiner-életműben egész egyszerűen megtestesült” – mondta Nyulasi Zsolt újságíró.

Weiner a komplett városképről döntött

Weiner mindössze egyetlen házat tervezett saját kezűleg, az első pártházat, ami jelenleg az Intercisa Múzeum épülete. Nem aprózta el a tehetségét azzal, hogy építményeket tervezzen, inkább a komplett városképről döntött és szívesen játszott a szimbólumokkal.

„Vannak olyan lakóépületek, amiket úgy neveznek, hogy a csont, és a bika. Fiatal koromban nem értettem, hogy miért. Azért, mert amikor a térképét nézed a tervezőasztalon, úgy néz ki az épület, mint egy fekvő bika,  illetve egy csont alakzat. Mind a mai napig az öregek így mondják: a kettes csontban lakom” – mondta az újságíró.

Főleg a levegőből látszik jól, hogy ezt a várost nem a lakosság mindenkori igényei és építési lehetőségei alakították ki, mint például egy szervesen fejlődő polgárvárosban.

Itt minden apró részletet előre megrajzoltak a tervezőasztalon, és azoknak pontosan úgy kellett megvalósulniuk, ahogy a rajzokon szerepelt.

Egy városi legenda szerint például a Görbe utcát azért hívják Görbe utcának, mert azt akarták a tervezők, hogy kiírják az épületekből Sztálin nevét, hogy ha repülővel jön erre, akkor ki tudja olvasni. De természetesen ez nem igaz, mert sokkal zártabb rendszer alapján tervezték meg ezt a várost – magyarázta Nagy Annamária.

A mai Dunaújvároson végigvezető szocreál tanösvény mentén 33 korhű épületet járhatunk végig 2-3 órás kényelmes sétával.  Közben gyönyörködhetünk a vasmű főkapuján Domanovszky Endre freskójában, amit az oszlopok miatt semmilyen szögből nem lehet teljes egészében látni, vagy a Béke Étterem falának mozaikjaiban,  ahol még mindig ott van a szemközti régi víztorony egykori vörös csillagára kacsintó másik vörös csillag.

De elnézhetünk egészen a Szalki szigetig, ahol magára hagyottan áll a régi ruhagyár épülete: talán a legtisztább és legjobban sikerült szocreál objektum a városban.

Erdők, bokrok, fák

Egy iparvároshoz képest Dunaújvárosban meglepően sok a zöldfelület. Ezek nagy része persze telepített, hiszen itt minden egy ledózerolt, csupasz mezőről indult. A kezdetekkor ültetett csemeték hetven év alatt komoly fákká cseperedtek.

„Azt a kiserdőt, amely a Vasművet és a várost elválasztja egymástól, még az én apám kezdte el telepíteni. Gyerekkoromtól ismerem az itteni erdőket, hiszen magam is         kapáltam nyolcadikos korom után ezt a kis erdőt: szinte minden fáját ismertem” – mesélte Éberhadt Béla nyugdíjas erdőmérnök, aki a város minden fájának és bokrának nevét és virágát is ismeri, a Szalki szigetről pedig még könyvet is írt.

Ez a sziget, mint általában a dunai hordalékszigetek, kezdetben nagyobb zátony volt, majd növények jelentek meg rajta, később “ártéri galériaerdő”, vagyis füzek és nyárfák         sokasága borította be. Ezeket viszont senki nem ültette, ők maguktól nőttek ide. Az erdőmérnök és munkatársai aztán folyamatosan gondozták őket, és szép kultúrerdőt neveltek belőlük.

Pedig nem csak a növényzettel, az elemekkel is meg kellett küzdeniük.

Kora reggel a dunaújvárosi öbölben (Fotó: Rupa Zsolt)

A jeges áradások főként a Duna 19. századi szabályozása előtt végeztek jelentős pusztításokat –  így a sziget külseje gyakran és teljesen megváltozott.

Aztán a szabályozások után hajómalmokkal dolgoztak itt a pentelei molnárok. Egy gátat is építettek a parttól a szigetig, ezen jártak be aztán a személyhajó állomásig.

A Szalki szigetet a Vasmű építésekor, 1954-ben csatolták Sztálinvároshoz.  A dolgozók rekreációs övezete lett szabadstranddal, kempinggel és még az első magyar szaunaházat is itt építették fel a gyárban dolgozó finn munkások.

A szigetre vezető gát túloldalán, a halastónak is beillő kikötői öbölben az állóvízi, míg a szomszédos Dunán a folyami horgászatot gyakorolhatjuk.

„Kisgyerek korom óta horgászom, nagyon sok élmény köt itt a környező Duna parthoz, én elsősorban azokat a részeket szeretem felkeresni, amik csendesek, nyugodtak, és nem népesebb horgásztábor van. Szeretem a természet csendjét,  madaraknak az énekét, én ott találom a megnyugvást” – fogalmazott Somfai „Rudi” Jenő, a Dunaújvárosi Sporthorgász Egyesület elnöke.

Halban itt nincs hiány, nagy vizeknél még a Dunából is  bejönnek keresni az életteret. Elsőre azt gondolhatnánk, ezt a vizet nem éppen horgászatra teremtette az Isten,         hiszen az öbölben található a vasmű teherkikötője is.

Az egyesület elnöke azonban azt mondja: a kikötőben történő ki-berakodásnak vannak előnyei-hátrányai. A kikötőben található egy gabonatároló, és ott is szoktak berakni szemestakarmányt. Ez jó, mert a szél beleviszi a vízbe, és ott gyülekeznek a halak. Ha van olyan horgász, aki meg tud dobni 100 métert legalább, akkor egy terülj-terülj asztalkára számíthat, hiszen sok szép pontyot és egyéb halakat lehet ott fogni – tette hozzá.

40 éve dolgozik a főszakács a helyi Halászcsárdában

Ahol pedig halat lehet fogni, ott halat enni is szoktak.

1957-ben nyílt meg a szigeten a halászcsárda.  Akkor még csak egy helyiséggel üzemelt, és közvetlenül a Dunából hozták a halat. Az épületet ugyan kibővítették és modernizálták azóta, de a kellemes hangulat nem sokat változott.

A főszakács is legalább 40 éve dolgozik a csárdában,  és ugyanúgy friss halból főzi nap mint nap a halászlevet, mint szakácsinas korában.

A csárda nem csak a rendszerváltást, de több árvizet is átvészelt az elmúlt évtizedekben.

Nem így a dunaújvárosi löszpart, ami 1964-ben megcsuszamlott, omlani kezdett. Ennek köszönhető mai teraszos, parkos kialakítása, ami szép sétányoknak és még egy kortárs szabadtéri szoborparknak is helyet ad.

1966. szeptember 16. A dunaújvárosi Halászcsárda étterme. MTI Fotó: Manek Antal

Kortárs Művészeti Intézet: több mint kiállítótér

A város szívében működő Kortárs Művészeti Intézetben nem csak a kortárs művészet aktuális kérdéseire reagálnak itt, de aktív formálói a város kulturális életének is.

A kiállítótér még a 60-as években nyílt, igaz, akkoriban nem művészeti kiállításoknak adott otthont, elsősorban a városban készült ipari termékek bemutatótere volt.

Deák Nóra igazgató elmondta: a Weiner Tibor azért építette a városi legenda szerint a kiállítóteret a két lakóház közé, mert szerette volna eltakarni a szomszédban levő Intercisa Múzeum épületét, amit ugyan ő tervezett, de egy kevésbé jó épületnek tartott,  és úgy vélte, a Vasmű útról nem látszik.

Ma az évente 8-10 időszaki kiállítás mellett zenei programokat, író-olvasó találkozókat, múzeumpedagógiai foglalkozásokat rendeznek itt. Nem mellékesen az ország egyik legjelentősebb kortárs gyűjteményét is ők kezelik.

Közel 400 alkotás jött össze a 90-es évek elejétől napjainkig, a nemzetközileg is elismert anyag alkotásai Japántól Lisszabonig számos külföldi múzeumban, galériában láthatók.

A kezdetek kezdetén olyan művészeket telepítettek be, akik Pesten nem voltak kívánatosak. Azok az emberek nyilvánvalóan szerették volna azt a pesti pezsgést idehozni, amit ott tapasztaltak Budapesten, és aki nem menekült el, az megpróbálta itt megteremteni a saját közegét – mondta Deák Nóra.

Képzőművészeti köröket hoztak létre, ahol a helyi fiatalok is  gyakran megfordultak. Ennek is köszönhető, hogy manapság közel 60 aktív képzőművész alkot a városban.

A Dunaújvárosi Nemzetközi Acélszobrász Alkotótelepet is három lelkes dunaújvárosi művész alapította.

Nos, alapanyag bőven akadt a vas-művészethez.

„A Dunai Vasmű annak idején támogatásként adta a szobor-alapanyagot, nagyjából biennálé-jellegűen volt megrendezve, és kétévente körülbelül 50-60 művész képviseltette magát” – hangsúlyozta Várnai Gyula képzőművész, kuratóriumi tag. Hozzátette: a mai szoborparkban – mely körülbelül olyan 1 négyzetkilométer terület – , a felső Dunaparton található a szobrok nagy része, nagyjából 50-60 darab.

Így lényegült át a dunaparti sétány ingyenesen látogatható szabadtéri galériává, ahol az absztrakt műtárgyakat hogy elkopnak. Sőt, velük még a rozsda is jót tesz.

A könnyűzene bölcsője is

Dunaújváros nem csak a kortárs művészetben, de a könnyebb és főleg a keményebb zenei műfajokban is “nagyot szól”. Innen indult többek között a Quimby, a Hiperkarma, az Akela,  vagy éppen a Junkies. A rock és metál kiemelkedő szerepét nem annyira a mindent finoman belengő acélporral, sokkal inkább az itteni fiatalok kitörési vágyával magyarázzák.

„Rengeteg zenekar a mai napig a garázs soron alakul, a garázs soron próbál, és onnan is jutnak tovább. Legendás itt a Béke téri garázssor, ahol ma is megszámlálhatatlan zenekar próbál. Most már, hogy a fiatalokhoz egy szélesebb zenei ízlés eljutott, az újvárosból rengeteg ilyen folk, punk, pop zenekar és rap formációk kerülnek ki folyamatosan. De még mindig a metal, heavy metal, rock zene a jellemző” – mondta Tóth Zoltán, a Kaptár Music Pub igazgatója.

Az acélváros rockklubjában leginkább feltörekvő  amatőr zenekarok koncerteznek, de időnként    a híres újvárosi bandák is visszatérnek. Nem csoda, hiszen a város rövid története a maga módján legalább annyira érdekes  és különleges, mint sok száz éves társaié.

Pár évtized leforgása alatt teremtették itt meg a “párszázévet”.

„Közös kultúra, közös nevező nem nagyon volt. Volt egyfajta közös akarat, amire azt mondják, hogy ez nagyon hasonlított ahhoz, mint ami az amerikai hódítások idején a vadnyugat volt. Idejött egy csomó szerencsevadász, idejött egy csomó olyan ember, aki egyébként tehetséges volt, csak éppen politikai szempontból nem feküdt az akkori hatalomnak. Idejött egy csomó férfi és nő,  aki dolgozni akart, felépíteni a semmiből valamit. Például egy gyárat” – fogalmazott Nyulasi Zsolt újságíró.

Nem nagyon él ma olyan felnőtt Dunaújvárosban, akinek a nagyszülei is itt születtek. Az ország minden szegletéből bevándorló alapítókat a helyzet tanította meg arra a nyitottságra, amivel a város ma is létezik, és amit egyből érezni fogunk, ha idelátogatunk.

forrás: http://www.hirado.hu/2017/04/09/ilyen-ma-a-sztalin-barokk-fellegvara/


Nincsenek megjegyzések: