2018. január 25., csütörtök

#7nap - 33


Eltelt egy újabb hét, kicsit nyugisabb, mint az előző, mondhatnánk azt is, hogy lassan minden visszakerül a rendes kerékvágásba, már persze ha lenne olyan, és tudnánk pontosan, hogy mi a rendesség, valójában mikor mi...
Tél van, ha minden igaz. Volt nagyobb is, most meg nézegetjük, hogy a lehullott hó elég-e már egy szánkózáshoz a ház körül, vagy visszafelé már elolvad... majd egy kis virtuális kirándulás kirándulás Jakutföld irányába, majd egy új blog segítségével irány Ázsia déli része. Izgalmas utazások, bakancslistán nálam is előkelő helyen tanyáznak. Miután visszatértünk, helló Magyarország, helló egészségügy, helló mentősök! Körkép az utakról, a kórházakból, és megérkezett az influenza, holnaptól nincs beteglátogatás.Végére két könnyedebb téma, szurkolunk Enyedi Ildikó filmjének, hiszen megeshet, hogy idén is Oscar-díjat kap egy magyar film. és kicsit hazai vizekre evezve, ha vásárba indulnánk, itt (is) egy lista az egész évre vonatkozóan mikor is találjuk nyitva a vásártér kerítését. Mi mindig elfelejtjük épp mikor van.... Start! Most, és itt.

1. Emlékszem a napra, amikor tél volt.
Emlékszem azokra az időkre, amikor még esett annyi hó, hogy csúszkálva közlekedtek a még forgalomban résztvevő buszok, mi meg aggódva vártuk, hogy egyáltalán melyik busz jön, no persze akkor még számolhattunk vele, hogy moziból való hazajutáshoz a béke városrészbe jó lesz a 13-as, 15-ös, 16-os, 17-es, 18-as, és a 19-es busz is. Edzés után pedig igazi rossz gyerekek voltunk, hógolyóval dobáltuk meg az épp elhaladó buszokat. Szerencsére soha nem volt belőle probléma... Nem messze tőlünk pedig a cirkusztérnél remek időtöltés volt a szánkózás.

Az idő múlásával lassan már annak is örülhetünk, ha alkalmanként fél napra megmarad a lehullott hó. Hóangyalkázni meg irány a közeli hegyek, itthon meg marad a káosz, a felkészült, vagy épp nem felkészült útkezelő brigád.

téli örömök

Nos van, ahol kicsit durvább a helyzet. Pár ezer km, és egy egész más világban találjuk magunkat, ahol azért a víz jég az úr....



Jakutföldön most fagy be a pokol - index.hu
Azt hiszed, nálunk most hideg van? Ojmjakonban -62 foknál KITÖRT a hőmérő - player.hu


Széchenyi hósapkában - 2013

A látottak után már nem is nagyon érzem, hogy hideg lenne.... amúgy meg lassan itt a tavasz! 

2. A NAGY utazás


Mindig is kíváncsi voltam rá, hogy milyen lehet egy utazás a transzszibériai vasútvonalon, amibe most a vlog készítőinek segítségével egy kicsit bepillantást nyerhettem. Láthatóan most trendi utazós vlogokat készíteni, a Nánási család után egy újabb csapat rukkolt elő hasonló tartalommal, igaz kár lenne összehasonlítani a két produkviót, inkább élvezzük azokat a tájakat, amikre talán el sem jutunk...


Az unicum bármennyire is hungarikum, annyira nem jön be, viszont a műsor annál jobban. A műsor egy kereskedelmi csatornán is nézhető, de érdemes rákattanni, rákattintani a sorozat facebook oldalára, ahol az adások megtekinthetőek megszakítások nélkül, reklámok amúgy is elég sok helyzetben felfedezhetőek a megtekintés során. Ugyanitt elég sok mindent meg lehet tudni a srácokról, a műsorról.

Hungarikumokkal a világ körül - facebook oldal


3. Mentő az úton


Senkinek nem kívánom, hogy találkozzon vele, és ha a szükség mégis úgy kívánja, a szibériai viszonylatokba bele se gondolva érjen ki minél előbb. Nos felénk, egy kicsit sűrübben lakott területeken és utakon ha szirénázó autót hallunk/látunk, jobb ha félreállunk, ezzel is elősegítve a mentőautó haladását. Másodpercek, percek, ezekkel pedig emberéletek múlhatnak. Őri Kiss Zsolt mentőgépkocsivezető segítségével most megtudhatjuk milyen is egy esetkocsi vonulása a városon keresztül.


Vigyázzunk magunkra, és természetesen egymásra, hogy minél kevesebb alkalommal kelljen elengedni a szirénázó mentőautókat.

4. Egészségügyi intézmények helyzete Magyarországon 2018


Nem, nem szeretnék listát készíteni mire mennyi megy el teljesen értelmetlenül, feleslegesen. erre van megfelelő fórum, szervezet, párt, stb.
Aki mostanában valamilyen ügyben felkeresi egészségügyi intézményeinket, az orvoshiányon felül még szembesülhet kórházaink, rendelőink állapotával.

Veszprém - ez "csak" egy ablaktörés 

Dunaújvárosban egy félkész, teljesen-tökéletesen megvilágított stadion tövében talán kicsit jobb a helyzet, igaz az 1952 áprilisában felavatott rendelőintézetünk, az 1965-ben átadott kórházépületünk hagy némi kívánnivalót, hogy a II. (Zöld) Rendelőintézet történetét ne is említsük.
Igen, fejezzék be a stadiont (ha már elkezdték), és legyen felújítva minél több kórház, legyen normális ellátás, legyenek jól megfizetett orvosok, akik nem csak hálapénz elfogadása ellenében törődnek megfelelően a betegekkel.... apropó, tudtad, hogy van ahol még kell fizetni vizitdíjat?

Az egészségügyi intézményekben tapasztalt hiányosságokról készített fotósorozattal próbálja felhívni az illetékesek figyelmét a Momentum






Erre már lassan tényleg azt lehet mondani, hogy ennél már lassan minden jobb.

5. Helló influenza, viszlát látogatók!



A Fejér Megyei Kormányhivatal a betegek védelme érdekében 2018. január 26-tól kórházi látogatási tilalom elrendelésére hívta fel a megye valamennyi fekvőbeteg ellátást nyújtó intézményét. A rendelkezés minden kórházi osztályra érvényes.

Az intézkedésre azért volt szükség, mert az influenza figyelőszolgálat adatai szerint a 100 ezer lakosra vonatkoztatott megbetegedési arány két járási hivatal népegészségügyi osztály és a megye illetékességi területén jelentősen meghaladta, egy járási hivatal népegészségügyi osztály illetékességi területén átlépte a járványos küszöb értéket. A megye területéről influenzaszerű tünetekkel járó közösségi halmozódás is jelentettek.

6. Oscar-díjra jelölve


Újabb elismerés az Arany Medve, Sydney Filmfesztivál, és a lengyel Arany Béka fődíjaival, és a Berliner Morgenpost közönségdíjával büszkélkedhető Testről és lélekről. Már maga a jelölés is remek, pláne, ha még meg is nyeri, mint tavaly a Mindenki, vagy 2016-ban a Saul fia.
A hivatalos, ünnepélyes díjátadó gála március 4-én lesz, amerikai idő szerint délután 5-kor, azaz mi 5-én arra kelhetünk, hogy Enyedi Ildikó magasra emelte a kis szobrocskát.


DRUKKOLUNK!

7. Vasárnap = vásárnap


Alkalmanként mi is kilátogatunk a jelen pillanatban a Vasmű tér szomszédságában üzemelő vásártérre. Indulás előtt legfontosabb kérdés, ami ilyenkor felmerül bennünk: Biztos ma van a vásár?

2018-ban ezeken a napokon lesz vásár, azaz az erre haladók biztos nagyobb gyalogos forgalommal számolhatnak:

Januárban: 14-én, és 28-án
Februárban: 11-én, és 25-én
Márciusban: 11-én, és 25-én
Áprilisban: 8-án és 22-én
Májusban: 13-án, és 27-én
Júniusban:10-én, és 24-én
Júliusban: 8-án ,és 22-én
Augusztusban: 12-én, és 26-án
Szeptemberben: 9-én, és 23-án
Októberben: 14-én, és 28-án
Novemberben: 11-én, és 25-én
Decemberben: 9-én, és 16-án
Megosztás:

0 megjegyzés: