2017. november 16., csütörtök

#7nap - 23


Viszlát ősz, helló tél! Az első fagyokkal és hidegekkel együtt egyre nagyobb az igény, hogy valami napsütötte, kék óceánparton szürcsölgethessük a koktélokat, természetesen hónunk alatt a felfújtató labdával, és természetesen strandpapuccsal a lábunkon, hogy bármikor, akár egy nagy rohanással lehűthessük felhevült testünket a hűs habokban. Nos erre még várni kell, de a mai bejegyzésre már nem, hiszen csütörtök van.

Visszatért Boda Kapitány, újra beindultak a Hétlövet fogaskerekei, majd hétvégi emlékek, Intercisa Múzeum rendhagyó tárlatvezetése, és a paksi termálfürdő, mindkét program remek választás volt, aztán egy közösségi alkalmazás, hátha valaki segítene szeretne, bátrabbak már szombaton jöhetnének fát vágni, ásni... további részletek - most még - nálam. Pár szó az amerikai külügyminisztérium vidéki független sajtónak szánt pályázatáról, ami majd 200 milla, majd két remek koncert, Apostagon jótékonysági rock est, és kb ugyanezen időpontban szerintem az év jazz koncertje a KMI-ben. Ha volna két életem... Start! Most és itt.

1. Újra Hétlövet!


Nem tudom kinek, vagy minek köszönhető, a májusban hirtelenséggel eltűnő Hétlövet új bejegyzéssel gyarapodott, és ha hihetünk az ott leírtaknak, akkor ez így is marad még, remélhetőleg  még jó sokáig. Szóval Helló Kapitány, jó újra olvasni! Van aki még nem tudná a címet? 

2. Intercisa Múzeum - Pincétől a padlásig

... apró részekből áll össze az egész - Keszi Tamás régész magyaráz

Nos valójában a padlásig nem jutottunk el, de az egykori pártházban állomásozó Intercisa Múzeumban Keszi Tamás régész vezetésével egy fantasztikus túrán vehettünk részt. A rendhagyó tárlatvezetés során a pincében a legkorábbi fellelt emlékektől eljutottunk a legfelső szinten a jelenkori tárgyakig, emlékekig. Egy biztos, van munkájuk bőven, a folyosókon, egykori irodákban rogyásig vannak a salgó polcok. Kedves Tamás, bár helyben is megköszöntük, de itt is szeretném megismételni: remek tárlatvezetést kaptunk, sok új, eddig nem ismert dolgot tudhattunk meg, KÖSZÖNJÜK!


Modern Városok keretében úgy néz ki, kicsit minden borulni fog, az Intercisa Múzeum nem sokáig marad jelenlegi helyén, a Városháza téren. Első körben még próbáltam én is a szebbik oldaláról nézni a dolgot, kerestem az új hely adta lehetőségek az új helyen, Óvárosban a malom helyén biztos lesz több hely, tágasabb termek, bemutatóterek, lelki szemeim előtt már egy hi-tech mai kornak megfelelő kiállítóteret láttam, majd most szombaton pár dolgot megtudtam.
  • rengeteg még fel nem dolgozott anyag van, ami alapjában véve nem is lenne baj
  • költözés során ezeket mozgatni, becsomagolni, megőrizni épségüket
  • az új helyen kevesebb a hely, azaz kérdés, hova pakolnának ki.
  • a belvárosban az iskolások jobban meg tudják közelíteni a múzeumot, az óvárosba tanítási idő alatt szinte biztos, hogy nem fognak lejárni
Csupa-csupa kérdőjel, nagyon úgy néz ki, hogy egy megfelelően át nem gondolt politikai döntésről van szó (áá, ez kizárt dolog lehet), az érintettekkel talán nem is egyeztettek, ennek ellenére bízom benne, hogy jól fog végződni a történet, lesz egy jó múzeumunk, egy szállodánk, akár máshol, mert a malomban is lehetne egy sokcsillagos szálloda, ahogy azt annak idején javasolta Pálinkás Bertalan.


Tervek, elképzelések 2014-ből:


Jeges Ernő - Sztálinváros a jövőben (1955) /részlet

3. Paks


Mostanában inkább a munka miatt járok sűrűbben Paksra, de egy termálfürdőket összegyűjtő cikk alapján tudhattam meg, hogy bizony nem csak Dunaföldváron van meleg vizes medence, hanem nem sokkal messzebb, Paks is büszke lehet, hogy van termálfürdője. Nos most hétvégén alkalmunk volt kipróbálni. Nem csalódtunk. Bár a fürdő neve egészen pontosan így hangzik: Paksi Gyógyászati Központ, nem kell megijedni, nem csak betegeket fogadnak, és a modern környezetben észre sem veszi az ember az idő múlását, garantált kikapcsolódás.


A gyógyászati központ mellett van egy tanmedence is, de ott sajnos nincs termál víz, ha erre a fajta kikapcsolódásra vágyunk, keressük a megfelelő bejáratot!


Fürdőtúra a Duna mentén - wellness-centar.com

4. HELPITGO


Segítségre lenne szükséged, vagy éppen segítenél másoknak? Az egészen egyszerűnek tűnő feladatok is lehetnek bonyolultabbak mint azt szeretnénk. Én például biztos segítséget hívnék ha egy 3 fogásos ebédet kellene összehozni, és lehet aki főzni tud, nem tudja újratelepíteni a gépét. Ilyen apró dolgokban biztos tud segíteni ez a program, de természetesen bármilyen problémát feldobhatunk, a segítségre jelentkezők közül pedig ki lehet választani a leggyorsabbat, vagy éppen a legszimpatikusabbat. Hogy mit ér ez neked? Nem kell hatalmas összegekben gondolkozni, de talán a pénz sem minden. Mozijegy, vagy csereszolgáltatásban bármi amiben meg tudtok egyezni. A segítség közelebb van, mint gondolnád. A program ezt segíti, erre találták ki, persze a cél az, hogy minél szélesebb körben elterjedjen, minél többen tudjunk egymásnak segíteni, vagy segítséget kérni. 

A közösség ereje!
A helptigo, mint “social app” a közösség erejét és lehetőségeit használja fel arra, hogy egy probléma megoldásra találjon. Ehhez csupán két fél kell, akik az alkalmazáson keresztül pillanatok alatt megismerhetik egymást és gyors lehetőségeket biztosíthatnak a másiknak. Felmerül egy olyan problémád, amire nem tudsz gyors megoldást találni? Például: nincs rá időd, nincs meg a tapasztalatod vagy épp az eszközöd? Töltsd fel azt a helpitgo rendszerébe egyszerűen, pár lépésben! Ezután a rendszer kilistázza számodra azokat az aktív felhasználókat a közeledben, akik ezen a területen szívesen segítenének Neked, hogy ez a probléma megoldódjon minél hamarabb.
helpitgo.com


bővebb információ:


Segítsünk egymáson!

Szombaton ráér valaki még árkot ásni, fát vágni? Bővebb információ nálam! :)

5. 187 millió a független vidéki sajtóért


Igen, jól látjuk és halljuk, az amerikai külügyminisztérium ennyit szánna a magyar vidéki független sajtó támogatására.


A média nagyobb része kormánypropagandát harsogja, aki pedig nem, nem nagyon működik, 1-2 nagyobb kivétellel. Az Amerikai Egyesült Államok is több ízben jelezte aggodalmait a magyar kormánynak, természetesen ez, mint oly sok minden, süket fülekre talált. Helyben a castellum.do mintáján látjuk, tapasztaljuk, a közösségi finanszírozás nem működik, így csak a szerkesztők, írók kitartásának köszönhető, hogy megjelenhet 1-1 nem fősodorba tartozó hír is megjelenhet. Kár. Az is, hogy ezt hagyjuk, és némán tűrünk.....
De vissza a pályázathoz. Mint kiderült, a támogatást csak a választások után utalnák. Egy biztos, aki megkapja, újabb céltábla lesz, és biztosak lehetünk benne, csúnya választási kampány előtt állunk.

forrás: 24.hu, 444.hu

6. Jótékonysági rock koncert Apostagon


Egy biztos, idén sajnos ez az utolsó Midnight Express koncert, és ki tudja mit hoz a jövő, viszont most péntek este jótékonysági rock esten még egy utolsót bulizhatunk, a belépő árával pedig az apostagi iskolát segíthetjük. Az est folyamán velünk lesz még a RockBOX. Gyertek, jó lesz!


Mikor:
2017. november 17. 21:00

Hol:
Apostag, Kossuth Lajos u. 3.


7. Zeneművek énekhangra és bőgőre


Ha klónoztathatnám magam, akkor az egyik énem TUTI ott lenne a péntek esti Voice and Bass koncerten. Egykori nagybőgőtanárom, Csuhaj-Barna Tibor, és kedves felesége, Lakatos Ágnes lesznek a KMI koncertjének főszereplői. Dunaújvárosi szál? Naná... mondhatnánk azt is, hogy kicsit végre hazatérnek. Vegytiszta jazz. Kérném valaki menjen el helyettem is! Ígérem a belépő átá kifizetem!



Mikor:
2017. november 17. 20:00

Hol:
Kortárs Művészeti Intézet - Dunaújváros (Vasmű út 12.)


A belépés díjtalan!
Megosztás:

0 megjegyzés: