2017. február 20., hétfő

Gratulálok!

fotó: 24.hu

Kiosztották a 67. Berlini Nemzetközi Filmfesztivál díjait, melyek közül az Enyedi Ildikó rendezésében készült Testről és lélekről kapta a seregszemle fődíját, az Arany Medvét.

A 18 év után (nem 12!) új nagyjátékfilmmel visszatérő rendező munkája a filmkritikusok nemzetközi szövetségének (FIPRESCI) díját, az ökumenikus zsűri díját és a Berliner Morgenpost című lap olvasói zsűrijének díját is elnyerte.

A díj átvétele után mondott beszédében Enyedi Ildikó úgy fogalmazott: 

„egyszerű filmet akartunk csinálni, mint egy pohár víz”.



Nem csak egyszerű, de a jelek, és az elnyert díjak szerint nagyszerű is lett. Várjuk, hogy itthon is láthassuk, kíváncsian várom a filmet!



A Berlinálén eddig egyszer nyert magyar film. Mészáros Márta Örökbefogadás című alkotása 1975-ben kapta meg az Arany Medvét.
Megosztás:

0 megjegyzés: