2016. november 8., kedd

25 négyzetméter Szíria


Míg mi itthon, Magyarországon irdatlanul sok pénzt fizettünk ki egy gyűlöletkampányra, aminek természetesen megvannak a maga haszonélvezői, addig egy norvég IKEA a saját módján próbál segíteni a rászorulókon.
Az áruház kínálatában szereplő bútorok között elhelyezték egy Damaszkusz mellett élő szíriai család 25 négyzetméteres, salak falazatú otthonát. 

25m2 SYRIA from POL on Vimeo.

Az elhelyezett Ikea-poszterek és árcédulák itt nem bútorokat és alkatrészeket jelöltek, hanem bemutatják a szíriai mindennapok nehézségeit, az élelmezés és vízhez jutás kihívásaitól kezdve a gyógyszerek beszerzéséig.

Rana és családjának történetén keresztül a projekt megálmodói lehetőséget teremtettek a norvégoknak, hogy segítsenek elesettebb, rászoruló embertársaik millióin. És ők segítettek is. 
Maga a projekt egy reklámügynökség és a helyi Vöröskereszt közös akciója volt, októberben két hétig volt látogatható, hetenként 40 ezer ember látogatta meg, és összesen 22 millió eurót gyűjtöttek vele össze a Vöröskereszt szíriai misszióihoz.

A cégcsoport már korábban is kiállt a menekültek mellett, erről bővebben itt lehet olvasni:

forrás: 444.huadweek.com
Megosztás:

0 megjegyzés: