2016. szeptember 21., szerda

Gazdasági kivándorlás


Tudta? Miközben pörög a hisztikampány, lassan elfogy a magyar munkaerő? Persze túlzás lenne azt állítani, hogy majd az utolsó lekapcsolja a villanyt, de a fogyatkozó munkaerő már most érezteti hatását. A folyamat pedig úgy látszik nem nagyon érdekli a felelős kormányszerveket.

A kormány nyár elején leállította a külföldön dolgozó fiatalok hazahozatalát célzó programját, mivel egy esztendő alatt mindössze 105 fiatalt sikerült Angliából hazacsábítani.
A Gyere haza, fiatal! című állami akció 2015 tavaszán indult 100 milliós költségvetéssel. A kormány lakhatási, letelepedési támogatással, valamint munkahely biztosításával próbálta rávenni a külföldre szakadt ifjakat, hogy újból idehaza építgessék karrierjüket.

A KSH felmérése a különböző statisztikák alapján, hogy  mit lehet tudni a külföldön élő, és dolgozó magyarokról. A tanulmányt Blaskó Zsuzsa és Gödri Irén jegyzi és három felmérés adatait összegezték benne: a 2011-es népszámlálás részletes adatain, a befogadó országok bevándorlási és munkaügyi statisztikáin (tükörstatisztikák), valamint a Magyarok külföldön néven futó, a kutatóintézet által koordinált felmérésen alapulnak a megállapításaik, amelyek közül a legfontosabbak a következők:
  • Az itthon élő népességnél átlagosan iskolázottabbak, fiatalabbak vándorolnak ki 
  • Az átlagosnál nagyobb arányban vannak szakmunkások és felsőfokú végzettségűek a kivándorlók között, vagyis a munkaerő-piaci szempontból legfontosabb emberek hagyják el az országot
  • A kivándorlók többségében hajadonok, illetve nőtlenek
  • Több férfi megy külföldre, mint nő
  • A felsőfokú végzettségűek hosszabb távra, családdal együtt mennek külföldre 
  • A szakmunkások rövidebb időtávra utaznak ki és családjukat Magyarországon hagyják, vagy ingáznak
  • Három fő célország van: a külföldön élő magyarok 38 százaléka Németországban, 23 százaléka az Egyesült Királyságban és 14 százaléka Ausztriában él
  • A Németországban élő magyarok között sokkal több a férfi (62 százalék)
  • Az Olaszországban élő magyarok jelentős többsége nő (72 százalék)
  • Magasabb a nők aránya (53–55 százalék) az Ausztriában, Hollandiában, Spanyolországban, valamint Belgiumban élő magyarok között
  • Az Egyesült Királyságba főleg a nőtlen vagy hajadon, magasabb végzettségű fiatalok mennek
  • Németországba a szakmunkások, az idősebb korosztályok és a házasok
  • Családos nők már csak elenyésző számban vállalkoznak rövid távú külföldi munkavállalásra
  • A külföldön élő 25–64 éves magyarok 91 százaléka dolgozik, míg Magyarországon ez az arány alig 64 százalék – vagyis főleg a munkalehetőségek miatt utaznak külföldre
  • A korábbi migrációs tapasztalat növeli az újabb migráció esélyét, valamint a külföldi születésű népesség nagyobb migrációs hajlandóságára, illetve Magyarországhoz való gyengébb kötődésére is utal
  • Az iskolai végzettség önmagában is döntő tényező: a szakmunkás végzettségűek és az érettségizettek, valamint a diplomások nagyobb valószínűséggel döntenek a kivándorlás mellett, mint a 8 általánost végzettek
  • A tükörstatisztikák összesített adatai szerint 2014 elején mintegy 330 ezer magyar állampolgár élt az európai célországokban.
forrás: hvg.hu

... és hogy visszajönnek-e? Orbán Viktor miniszterelnök 2012-ben úgy számolt, hogyha 2014-ben megnyerik a választást, akkor 2018-ra „itt olyan ország lesz, hogy mindenki haza akar majd jönni”. Megnyerték. Csak győzzük fogadni a visszaáramló tömegeket.


kép, és cikk: nol.hu

Megosztás:

0 megjegyzés: