2015. október 31., szombat

Jazz - KNH Trió


KNH Trió. Vegyszermentes jazz formáció, lelkes fiatalok, (még most is!) és bitang jól zenéltek/zenélnek. A Kristó Zsófia - fuvola, Németh Tamás "Némci" - dob, Hrecska Bálint - basszusgitár alkotta formáció 2010-ben kétszer is járt Dunaújvárosban, bizonyítván, a jazz örök, és megismételhetetlen. Némci nem mellesleg a zenekar dunaújvárosi kötődésű tagja végre újra hazai pályán zenélhetett sokunk örömére.
A fiatal tehetségekre persze máshol is felfigyeltek, így a zenekar tagjai mára számtalan nagy, és nagyobb zenekart megjártak, de egy ütemnyi szégyellnivalójuk nincs ilyen téren, a KNH Trió beírta magát a hazai jazz élet nagykönyvébe, mi pedig megpróbáljuk egy kicsit felidézni a 2010 január 16-i hangulatot. 


A sors fintora, hogy az elmúlt időszakban a zenekar mellett a koncerthelyszín is megszűnt...
Megosztás:

2015. október 29., csütörtök

Velence Korzó

Őszi, hangulatos terasz

Pibistro, nem csak matematikusoknak!

Velence megtervezte, nagy nehezen összehozta, most pedig a megye egyik legfelkapottabb helye a Velence Korzó. Pezsgő élet, programok, kiállítások, vízpart, hangulat, bár a dunaújvárosi éjszakai élethez képest minden jobb, mindamellett, már nem csak nyáron érdemes kiruccanni, hanem az év bármely időszakában találhat magának való programokat az érdeklődő, az elmúlt időszakban szerencsére benépesült az üzletsor, de a hangulatos teraszok is csábítják az embert.

Holnap, remélem még időben szóltam!

A fejlődés kézzelfogható jele, hogy idén fedett jégpályával is várják majd a vendégeket, igaz ennek használatáért már fizetni kell, de 1-1 családi délutánt érdemes lesz újra, meg újra eltölteni ezen a szép helyen.

Fényárban...

Az épülő fedett pályáról bővebben a velenceitoonline.hu oldalon lehet olvasni, de a programokat is érdemes figyelni, hátha lesz miért kimozdulni, jó időben akár bringával is!

KORZÓ EGÉSZ ÉVBEN!

Kapcsolódó bejegyzések:

2014. 10. 07. Velence Korzó ősszel

2014. 06. 04. Velence Korzó
Megosztás:

2015. október 26., hétfő

Apablog X.

Visszavonhatatlanul vége a nyárnak, vasárnapra virradóra már az órákat is átállítottuk, ilyenkor jó felidézni a nyári strandolós, kirándulós képeket, szerencsére voltunk sok helyen, előző apablogos bejegyzésemben a siófoki nyaralásunkról írtam, most pedig virtuálisan Siklósra invitálom a kedves olvasókat, családtagokat közelebbről és távolabbról, igaz ők már egy részét láthatták.

SIKLÓS


Hello Castello!

Augusztus közepén egy pár napig a siklósi Hotel Castello vendégei voltunk. Le merem írni, sőt, ajánlani is tudom a helyet, igazi gyerek-, és szülőbarát szálloda, megfelelő kényelemmel, ellátással. Voltak elvárásaink ugyanis. A nyár, mit sem ér strand nélkül, így a vízpart, a medence alap feltétel volt, mi több, kifejezetten rákattantunk a gyerekmedencékre, érhető okok miatt, Lili bár szereti a vizet, de biztos ami biztos, szereti ha leér a lába. Vagy a keze... netán mindkettő. Mindemellett szeretjük a látnivalókat, a várakat, kilátókat... azt hiszem ebben sem volt hiány, a szálloda majdnem közvetlenül a vár tövében helyezkedik el. 

Itt aztán el tudnék képzelni akár egy egész életet is...

Közvetlen átjáró ugyan csak a fürdőbe van, de tényleg gyönyörű környezet várt minket, és az ételekre sem lehetett panaszunk.

Előre jeleztük, gyerekkel érkezünk, vendéglátóink babakáddal, és összecsukható gyerekággyal vártak minket, ezeket szerencsére nem nekünk kellett cipelni.



gyereksarok kicsiknek és nagyoknak még kisebbeknek

A szálloda bejárata mellett van egy gyereksarok, tele játékokkal. Igazi paradicsom egy gyerek számára, ki is használtuk. Étkezés előtt, után, séta előtt, séta után, vagy ahogy épp útba esett.


 
Játék hason, mászva, 

háton,

 
Anya ölében, majd megint mászva...

ÉS

ÜLVE!

Nem kis meglepetésünkre Lili itt ült fel első alkalommal határozottan, mindenféle támogatás és segítség nélkül, mindamellett, hogy a kúszás-mászás alapelemeit is már elsajátította. A gyereksarok neki színek, játékok végtelen tárházát jelentette, talán ez volt a megfelelő inspiráló erő, de a bőség zavara is látszott rajta, hirtelen azt sem tudta melyik játékot kóstolja meg előbb, de tényleg a lényeg: nagyon élvezte.

Ismerős figurák a falon :)

Nem csak ez volt az egyetlen újdonság számára - és számunkra  -, ugyanis ezen az utazáson használtunk első alkalommal etetőszéket, ha már elég nagylányok lettünk, hogy már tudunk ülni....

Asztalnál, mint a nagyok...

 
eszünk, és iszunk.

Az öröm persze strandolással teljes, a számunkra "bokamedence" az igazi terep a kisgyerekeknek, Lili lába leért, boldogsága, és boldogságunk határtalan volt.


Azért a nagy vízben is megmártóztunk, szigorúan szülői felügyelettel...

Ott van Apa, Anya! :)

Megbeszélés, hogy széltében, vagy hosszában ússzuk át a medencét.

Sajnos városunkban az élményfürdő épp zárva van, csak csak remélhetjük, egyszer még mielőtt összedől, sikerül újra megmártózni a medencékben. Siklós után pláne tudjuk, igazán szükség lenne egy ilyen fürdőre. Mielőtt azonban elszomorodnánk városunk elbaltázott lehetőségein, bemutatjuk, hogy éreztük magunkat, még a liftben is:

NAGYON JÓL!

És mielőtt teljesen elfelejtenénk, Siklós csodálatos, a vár még szebb, a fürdő hangulatos, mindenkinek csak ajánlani tudjuk, mi is megyünk vissza, amint adódik rá lehetőségünk.

Ostrom alatt a vár! Belecsöppentünk a 2015-ös Siklósi Várjátékokba. 

Míg én a vár apróbb és nagyobb termeit fedeztem fel, A lányok az ostrom ideje alatt egy sólyommal barátkoztak.


A sólyom nem ijedt meg, Lili is inkább csendben vészelte át a "nehéz" perceket, még arra is rá tudták venni, hogy - erős segítséggel - megsimogassa tollas barátunkat.
Az igazán élménydús meleg nap délutánján nagy örömmel ugrottunk újra a medence vizébe, ahol a sárkányt is legyőzhettük.


Eseménydús napjaink után azt hiszem nem kellett sokat altatni a hős családunkat, hamar átadtuk magunkat az álommanóknak.


Nyaralásunk sajnos észrevétlenül hamar véget ért, pedig még maradtunk volna, köszönjük a Hotel Castello csapatának a ki-, és felszolgálást, segítséget! 


Megosztás:

Szemelvények Dunaújváros történetéből XXXV. - 1956-os események II.

Az 1956-os események Tapolczai Jenő - Sztálinváros, majd később Dunaújváros tanácselnökének -  szemszögéből. 

Bejegyzéshez felhasznált irodalom/források:
  • Tapolczai Jenő - Egy elnök naplója
  • Dunapentelei Igazság
  • www.mek.oszk.hu
  • www.rubicon.hu
  • www.magyarforradalom1956.hu
  • www.fotomuveszet.net


FIGYELEM! A források nézőponttól függetlenül, eredeti szöveggel kerültek felhasználásra! 



Tragikus krónika

Október 23-án, városunkban is kitört az ellenforradalom. A kormány nevében kiadott utasításnak megfelelően kiraktuk a középületekre a nemzeti lobogókat. A következő nap delegáció utazott Pestre, amelynek tagjai a Bartók Béla Kultúrház előtti gyűlésen még aznap beszámoltak a látottakról. A kezdetben viszonylag mérsékelten beszélő szónokokat deklasszált elemek, volt csendőrök, horthysta és SS-katonatisztek, egykori Hunyadi páncélosok váltották fel. Ezek közül többen munkásruhát öltöttek már, szakmát tanultak és, mint a Vasmű dolgozói mutatkoztak be, most pedig nem egy dicsekedni kezdett azzal, hogy csendőr vagy éppen jutasi őrmester volt. Leverték mindenütt a vörös csillagokat. Ugyanúgy, mint Budapesten, itt is pontokba foglalt követeléseket szerkesztettek. Majd a harmadik napon egyesek azok közül, akik előző nap Budapesten jártak, a Bartók Béla Kultúrház előtt, amely közvetlenül a tanácsháza mellett volt, már fegyveres harcra biztattak. Este innen indult egy csoport fegyverért a laktanyához. A laktanya elleni rohamban hárman meghaltak, húszan megsebesültek. Ezután az ellenforradalmi banda ledöntötte az óvárosi szovjet katonai tömegsírra emelt emlékművet, miközben több csoport elindult, hogy a környező községek emlékműveit is ledöntsék.


A városban teljesen felborult a rend. A fővárosból, felettes szerveinktől a lobogók kitűzésén túl semmiféle utasítást nem kaptunk. A telefon megsüketült. A bekövetkezett tragédiáról csak kósza hírekből, a rádió egymásnak ellentmondó híradásaiból értesültünk. 


Teljesen magunkra maradtunk, ezek az órák rosszabbak, nehezebben elviselhetők voltak számomra, mint amikor az illegalitás éveinek vége felé a nyilas banditák elől bujkáltunk feleségemmel.


Az ellenforradalom negyedik napján az ellenforradalmárok megrohanták a honvéd kiegészítő parancsnokságot, és fegyvert követeltek. Ez az akció hat ember életébe került. Ezután már egymást követték a drámai események. A Bartók-kultúrház elől újabb csoport indult a pálhalmai célgazdasághoz tartozó börtön megrohamozására. Céljuk, hogy idézzem a szónokukat, "rabtestvéreink kiszabadítása". Csakhogy a mintegy kétezernyi "rabtestvér" közönséges - tehát nem politikai - bűncselekmény miatt került lakat alá. A "rabtestvérek" kiszabadítása meg is történt, és ezzel teljessé vált a városban az anarchia. A gyilkosok, kasszafúrók, tolvajok estére már a kultúrház előtti téren mint "szabadságharcosok" tüntettek.


Fentebb már érintettem egyik legnagyobb gondunkat, miként csökkenthetnénk a társadalmi tulajdon elleni bűntetteket, így az erőszakos bűncselekményeket, a garázdaságot, a csendháborítást, valamennyi bűncselekményfajtát, ami különösen a városépítés kezdeti szakaszában nehezítette az életünket. Rendőri nyelven fertőzött területnek nevezték a várost. Érintettem ennek az okát is, mert a tisztességes, becsületes többség mellett, jelentős számban idesereglettek nemkívánatos elemek is; volt és visszaeső bűnözők, akik megpróbálták itt folytatni régi életüket. Meglehetősen nagyszámú volt a lumpenproletár és prostituált, s a bűnüldöző szerveknek komoly gondokat okoztak. Emellett - kiváltképp az ellenforradalom alatt - külön politikai terhet jelentettek a korábban városunkban letelepedett volt horthysta és SS-tisztek, csendőrök és jutasi őrmesterek, egykori nyilas keretlegények, sőt háborús bűnösök is. Mint korábban erre utaltam, akadt köztük báró és gróf is. Itt találkoztunk Pallavicini őrgróffal, aki egy ideig figuránsként dolgozott, itt fogták el a halálra ítélt Némethet, akit Budapesten később ki is végeztek. A régi világnak ezek az itt maradt kísértetei egy időben sok gondot okoztak a pártbizottságnak, a tanácsnak és a rendőri szerveknek egyaránt. Csak tetézte mindezt, hogy eleinte dúltak a szálláshelyi és munkahelyi lopások, a kisebb-nagyobb betörések a raktárakba, az italboltokba, amelyeket elősegített, hogy ideiglenes épületben, barakkokban működtek és az alkalmazottak hanyagsága egyenesen hajmeresztő volt. 



A bűncselekmények 1956-ban, az ellenforradalom ideje alatt érték el tetőpontjukat, amikor az ellenforradalom vámszedői a Béke üzletházban és egyéb boltokban kirabolták a ruhatárakat, ahonnan öltönyöket, fehérneműt vittek el tekintélyes mennyiségben. Az ellenforradalom helyi vezetői pedig az Arany Csillagból 152 000 forint értékű italt és 21 000 forint értékű cigarettát hordtak el, amint ezt később, a tanács kereskedelmi osztálya által összeállított kárjegyzék is igazolta.


Tombolt az ellenforradalom. A kultúrház elől elindult tüntető menet - melyben a hangadók a közönséges bűnözők voltak - a város kommunista vezetőit szidalmazta. Közben egy "forradalmi" csoport keresett a lakásomon. Szerencsére a Vasműben dolgozó egyik barátomnál, Hajdú Mihálynál aludtam aznap éjszaka, aki látva a pattanásig feszült hangulatot, meghívott hozzájuk. A következő éjszakát pusztaszabolcsi barátomnál, Mészáros Kálmánnál töltöttem, aki értem jött, amikor hallott szorult helyzetemről. Reggel visszajöttem a tanácshoz. Október 31-én ülésre ült össze a Hazafias Népfront kibővített városi bizottsága. A "kibővítés" azt jelentette, hogy a legkétesebb elemek is bekerültek a testületbe. Itt Illyés József vb-titkárt és engem megfosztottak tisztségeinktől.

1956. november 2.


Tapolczai, Illyés és Takács Jenő nincs többé a városházán
A Nemzeti Bizottság megfosztotta őket tisztségeiktől

A Nemzeti Bizottság megalakulása után megtartotta első ülését. A napirendi pontok között szerepelt a városi közigazgatási apparátus vezetésének kérdése. Részben a közigazgatási apparátus tagjainak egységes kérésére, részben a város egész lakosságának kívánságára a Nemzeti Bizottság egyhangúlag megfosztotta tisztségétől a volt Városi Tanács elnökét. Tapolczai Jenőt, elnökhelyettesét Takács Jenőt és titkárát, Illyés Józsefet. A volt vezető tisztviselők átadták hivatalukat és elhagyták a Városházát. 



Az átadás talán kevés helyen történt olyan precízen, mint nálunk. Illyés jegyzőkönyvet készített, és azzal adta át az iratokat, a kulcsokat és a bélyegzőket. Én pedig, amikor a rendőrkapitányság felkokárdázott vezetőjének felszólítására a pisztolyomat átadtam - ezt a fegyvert Zamercev tábornok parancsára, 1945-ben Kispesten kaptam megjegyeztem, hogy még találkozunk. Erre több bizottsági tag is felfortyant, és azt kérdezte, hogyan. Mire azt feleltem, hogy "hiszem, hogy rövidesen nyugalom lesz". A kihalt utcán még gépkocsivezetőnktől, Tóth Istvántól is elbúcsúztam. Éjjel Kertész Alfréd bújtatott el bennünket az Arany Csillag-szálló egyik szobájában. Másnap, november 1-én hazamentem egy külföldieket vivő alkalmi autóbusszal Kispesten élő családomhoz. Illyés József vb-titkár is velem jött Budapestre.


Budapesten a Köztársaság téri pártház közelében szálltunk ki az autóbuszból. A téren áthaladva borzalmas látvány fogadott bennünket. A Budapesti Pártbizottság székháza ellenforradalmárok tanyája volt, a tér kövén még nem száradt fel legyilkolt elvtársaink vére. Minden összetört bennem. Megszédültem, meg kellett kapaszkodnom, hogy fel ne bukjak. Életem legkeservesebb perceit éltem át. Ügy éreztem, nincs tovább, többé nincs értelme az életemnek.
Este volt, mire gyalogosan hazaértünk Kispestre, ahol már keresett néhány ellenforradalmár.
Ezalatt Sztálinvárosban megalakult a "pentelei kormány", amely már katonasággal is rendelkezett. November 4-én pedig mozgósítást rendelt el. Rádióadójukon - melyet Rákóczi adónak neveztek el, s amely a 36 megahertz rövidhullámon 1956. október 28-tól üzemelt - a "pentelei kormány" november 4-én kérte az ENSZ-csapatok segítségét. Szerencsére a "kormány" garázdálkodása csak néhány napig, november 6-án estig tartott, amíg a szovjet csapatok meg nem érkeztek, s ezzel új élet kezdődött a városban és a mi egyéni életünkben is.

1956. november 4.

"Itt Nagy Imre beszél, a Magyar Népköztársaság minisztertanácsának elnöke. Ma hajnalban a szovjet csapatok támadást indítottak fővárosunk ellen azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy megdöntsék a törvényes magyar demokratikus kormányt. Csapataink harcban állnak! A kormány a helyén van. Ezt közlöm az ország népével és a világ közvéleményével!"
(Nagy Imre 1956. november 4-i rádióközleménye)
A szovjet hadsereg inváziót indít a magyar forradalom leverésére
forrás: rubicon.hu

Nagy Imre, aki október 31-én nyilvános ígéretet tett a Varsói Szerződésből való kilépésre, azt kellett tapasztalja, hogy a látszólagos partnerség ellenére a hazánkban állomásozó szovjet erők nagyarányú mozgósításba kezdtek – körbezárták például a repülőtereket –, ezzel együtt pedig további hadosztályok özönlöttek be Magyarországra. A miniszterelnök ennek kapcsán november 1-jén kérdőre is vonta Andropov nagykövetet, a kitérő válaszok nyomán azonban egyre világosabbá vált számára, hogy a Szovjetunió erőszakos beavatkozásra készül. Nagy és a forradalmi kormány egyetlen esélye ebben a helyzetben a semlegesség elismertetése volt, hiszen amennyiben az ENSZ deklarálja Magyarország új státusát, a szovjet lépés jogi szempontból is agressziónak minősült volna.

Bár a kormányfő erre – 1-je után – november 2-án és 3-án újabb kísérleteket tett, törekvése kudarcot vallott, miközben egyre zajlott a mozgósítás és az új csapatok bevonulása: 2-án Konyev marsall – a november 4-én megindított invázió főparancsnoka – Szolnokon már be is rendezte főhadiszállását, a következő nap során pedig a Vörös Hadsereg egységei gyakorlatilag az összes jelentős várost körülzárták, és a legtöbb stratégiai pontot ellenőrzésük alá vonták. Ezzel egy időben ugyanakkor a moszkvai kormányzat küldöttei – pusztán időhúzás céljából – tárgyalásokat kezdett a Vörös Hadsereg csapatainak kivonásáról.

A nemzetközi jog szabályait lábbal tipró eljárás nyomán a honvédelem tehát lefejezve várta a november 4-én hajnalban meginduló támadást, de ha másként is alakultak volna az események, erősen kétséges, hogy a vezérkar az esztelen vérontást választotta volna. A szervezett ellenállásnak nem volt értelme, ugyanis – a megelőző napok csapatmozgásainak eredményeként – a laktanyák, repülőterek mind a Vörös Hadsereg egységeinek gyűrűjébe kerültek; ezzel a kormány is tisztában volt, nem véletlen, hogy arra utasította a szabadon maradt tiszteket, hogy egységeikkel ne tanúsítsanak ellenállást. A parancsot a legtöbb egység betartotta, de arra is akadtak példák, hogy a reguláris erők a felkelők oldalán szálltak harcba a szovjetek ellen.

November 4-én hajnali 4 óra körül aztán megkezdődött a forradalom leverése: miközben az éterben elhangzott a Szolnokon ellenkormányt alakító Kádár János beszéde, majd Nagy Imre azóta híressé vált közleménye, a Vörös Hadsereg lefegyverezte a laktanyákban állomásozó egységeket, a felvezényelt páncélos hadtestek pedig bevonultak a városokba. Nagy Imre és a kormány tagjai – Bibó István kivételével, aki az utolsó pillanatig a Parlamentben maradt – reggel 6 óra után a jugoszláv nagykövetségen kerestek menedéket, 8 órára pedig a szovjetek már a Kossuth tér és a legfőbb közhivatalok őrségét is megadásra kényszerítették. Ezzel de facto a forradalmi kormány uralma véget ért.

Természetesen a hadsereg lefegyverzése nem jelentette azt, hogy Magyarország népe belenyugodott a megszállásba: az október 23-a után vívott fegyveres harc felkelői november 4-én hajnalban visszatértek az utcákra, és megpróbálták a lehetetlent, bátran szembeszálltak a több ezerszeres túlerővel. Budapesten belül – többek között – a Széna téren, a Baross tér környékén, a korábban is forradalmi tűzfészeknek számító Corvin köznél, de Soroksáron és Pesterzsébeten is elkeseredett harc kezdődött, ezzel egy időben pedig a vidéki városok – egyebek mellett Pécs, Miskolc, Keszthely és Sztálinváros – polgárai szintén fegyvert ragadtak. Dunapentelén például a reguláris helyőrség látta el hadianyaggal a felkelőket.

Bár a miniszterelnök nem volt hajlandó benyújtani lemondását, a hatalom ezzel az aktussal minden szempontból a Kádár János vezette Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány kezébe került, vagyis megkezdődött a diktatúra restaurációjának időszaka.

Másodszor szabadultunk fel. Amint lehetett, indultam vissza a munkahelyemre. Elvtársaim, valamint Nagornyi ezredes, ezredparancsnok és Fomenko alezredes városparancsnok Budapestről szívélyesen fogadtak. Ez valósággal szárnyakat adott nekem. Éreztem, hogy visszatér az erőm, a hitem.

Véget ér a sztrájk
1956. november közepét mutatott a naptár. A fő feladat a rend helyreállítása, illetve a közbiztonság megszervezése és a termelés megindítása volt. A megzavart fejek sok gondot okoztak. Egyesek nyíltan szervezték a sztrájkot. A sztrájkok közül a közlekedési sztrájk volt a legkellemetlenebb, mivel állt a vasút- és az autóbusz-közlekedés is. Ez okozta, hogy teljesen váratlanul néhány hónapra szokatlanul kibővült a hatásköröm. A sztrájkolóknak, az úgynevezett munkástanács rendelkezésére minden üzemben a nemzeti bank fizette a béreket.

1956. november 16.


Elment az első tehervonat Magyarországra
Az első kísérleti út után megkezdődött Komáromban a Csehszlovák Államvasutak és a Magyar Államvasutak között a teherszállítási forgalom. Az első tehervonatot a komáromi állomásról csütörtökön 11.35 perckor indította el Jozef Kajan szolgálatban lévő forgalmista. A vonat 37 vagonjából 18-at csehszlovák és lengyel koksszal megtöltve a Sztálinváros és Dorog üzemeinek szállítottak, két vagon lengyel szenet Székesfehérvárnak és Bajának, 3 vagon csehszlovák faanyagot a tatabányai bányászoknak, két vagon ásványolajat az almásfüzítői üzemeknek, 5 vagon mezőgazdasági gépet pedig a Német Demokratikus Köztársaságból.
A legközelebbi napokban várják Komáromba a csehszlovák dolgozó nép által a szolidaritási alapra beküldött ajándékok első vagonjait. Vladimír Sedláceknek, a komáromi állomás főnökének és a komáromi vámhivatal képviselőinek kijelentése szerint megtettek minden intézkedést, hogy félóránként indíthassanak egy tehervonatot.

Képünkön a Magyarországnak küldött liszt berakodását láthatjuk.
________________________

Sztálinváros, kirakodás


Fomenko városparancsnok jelenlétében az elsők között a vasút- és az autóbuszvállalat vezetőit rendeltük be. Megkérdeztük tőlük, kik a feletteseik. Az autóbusz igazgatója és a vasút vezetője Budapestet nevezte meg. Közöltük velük, hogy az autóbuszvállalat mostantól kezdve a tanácshoz tartozik. A vasút vezetője pedig ígéretet tett, hogy Pusztaszabolcsig megindítja a személyszállítást a tanács által jóváhagyandó menetrenddel. A vasútnál nem volt különösebb probléma, mert rövidesen az általunk megtárgyalt és jóváhagyott menetrend szerint közlekedett a vonat. Az autóbuszvállalat vezetői azonban december 12-én egyszerűen otthagyták a vállalatot, a sztrájk folytatódott, a gépkocsivezetők és a kalauzok pedig a vállalat nagy szerelőcsarnokában gyülekeztek.
Meg kellett szerveznünk a sztrájk letörését. A városparancsnok javaslata alapján megtárgyaltuk az erre vonatkozó tervet, és a karhatalom parancsnokával együtt végre is hajtottuk azt. Előbb azonban 20 karhatalmi elvtársat kerestünk, akik értettek a gépkocsivezetéshez, volt jogosítványuk. Mindezt úgyszólván néhány óra alatt. Amikor felkerestük a szerelőcsarnokban ülésezőket, a karhatalom parancsnoka és néhány karhatalmista jelenlétében közöltem, hogy a vállalat mostantól kezdve a miénk. Megkérdeztem ezután, hogy ki akar dolgozni? Mire a gépkocsivezetők és a kalauzok jó része nemet mondott. Erre felszólítottam a gyűlésezőket, hogy aki nem akar dolgozni, az azonnal hagyja el a helyiséget. A kalauznőkkel lerakattam a kalauztáskákat. Miután az emberek eltávoztak, bevonultak a karhatalmistákból szervezett gépkocsivezetők, akik elfoglalták helyüket az autóbuszokon.
A vállalat élére Takács Istvánt, a városi tanács alapszervezeti párttitkárát javasoltam, és vele nyomban kijelöltük a vonalakat a Béke tér-Vasútállomás-óvárosi, délivárosi és L épületek közötti útvonalon. Minden autóbuszra egy fegyveres őrt adtunk kísérőnek. Ügy döntöttünk, hogy a közlekedés ezen a napon ingyenes lesz. Tíz autóbusszal nyomban megindult a közlekedés, ami igen nagy szenzáció volt. Délutánra előkerültek a vállalat vezetői, és ők még azon a napon, a vállalat dolgozói pedig másnap munkába álltak.



A sztrájkok azonban ezzel még nem értek véget. A Vasmű különböző részlegeiben is felütötték a fejüket. Kiderült, hogy a Nemzeti Bank nekik is folyósította a bért, anélkül, hogy megdolgoztak volna érte.


Behívattuk a Nemzeti Bank helyi igazgatóját és a Vasmű munkástanácsát is, akikkel közöltük, hogy Csak az kaphat bért, aki becsülettel megdolgozik érte. A Nemzeti Bank vezetőjétől pedig megkérdeztük, hogy ki a felettese, mire azt válaszolta, hogy Pesten van. Ezek után kijelentettük, hogy csak akkor fizethetnek a vállalatoknak bért, ha én a bérjegyzéket előzőleg aláírtam.
Közben a postával is konfliktusunk támadt. Nem kézbesítették a nyugdíjasok nyugdíjjárandóságát, akik emiatt küldöttséget menesztettek a városparancsnokhoz. A posta vezetője, amikor behívattuk azzal védekezett, hogy Pestről még nem kapott utasítást a nyugdíjak kézbesítésére. A parancsnok kérdésére azt mondta, hogy ő nem tartozik a tanácshoz, mire a válasz az volt, hogy mától kezdve igen, és a főnöke, további intézkedésig, én vagyok. Így én adtam utasítást az esedékes nyugdíjak azonnali kifizetésére, talán mondanom sem kell, a nyugdíjasok nagy megelégedésére.
A közbiztonság terén is akadt javítanivaló. A rendkívüli idők rendkívüli intézkedéseket követeltek.
Még egy említésre méltó sztrájkot kellett letörnünk. Ez a kohó- és gépipari technikumban keletkezett diáksztrájk volt. 1957. január 3-án reggel telefonon jelentették, hogy a diákok reggel az aulában gyülekeztek, és ott éneklik az akkoriban divatos táncdalt, az "Oly távol, messze van hazám" címűt, amit különösen a disszidensek kedveltek. 


A városparancsnokkal és a karhatalom parancsnokával rövid konzultációt tartottunk, s elindultunk a helyszínre a karhatalmistákkal. Hangos volt az iskola. A fegyverrel belépő parancsnoktól néhányan - főleg egyes tanárnők - megszeppentek. Majd szót kértem, s arra biztattam, kértem a fiatalokat, hogy tanuljanak, ne most kövessenek el hibát, amikor már vége az autóbuszsztrájknak és a Vasmű is rendesen dolgozik.
Erre egyesek kiáltozni kezdtek: "A sztrájkot folytatjuk!" Mire én bejelentettem, hogy délután két óráig mindenkinek el kell hagynia az intézetet és a kollégium épületét is. A vidékieknek is távozniuk kell. Az akció sikeres volt. De egy-két óra elteltével már akadtak protektorok. Útiköltséget kért egy vidéki diák pártfogója, mire közöltem, hogy erről szó sem lehet. Kérdezték, hogyan menjenek haza a vidéki gyerekek, most, amikor mínusz nyolc fok körül van a hőmérséklet; azt feleltem, menjenek, ahogy tudnak, otthon pedig mondják el a szüleiknek s a hozzátartozóiknak, hogy nem akarnak tanulni! Még az egyik édesanya is szívtelenséggel vádolt bennünket, de mi hajthatatlanok voltunk. Néhány nap múlva - amikor az intézet közölte, hogy a tanítás újra megkezdődik - szinte valamennyi diák megjelent az újrafelvételin, s szorgalmasan folytatta tanulmányait.


A nagy ellenforradalmi zűrzavar ezzel véget is ért. Néhány százan a nemkívánatos, főként deklasszált elemekből, büntetésüket letöltött és visszaeső bűnözőkből nyugatra távoztak. Nagy megkönnyebbülésünkre leginkább olyanok mentek el, akik minden bizonnyal a nyugati országok rendőri szerveinék is gondokat okoztak, amint ezt Pittermann alkancellárnak 1958-ban tett dunaújvárosi látogatása alkalmával beszélgetésünk során elmondtam. A konszolidálódást állandó ellenőrzésekkel, razziákkal is igyekeztünk elősegíteni. 

  


Dunapentele halálos áldozatai

Név Születési hely Haláleset időpontja Élt:(évet)
Botos Gyula Baracs nov.. 10. 13
Fehér László Dunapentele nov.. 6. 34
Gugulya József Békészentandrás nov.. 4. 20
Gyulai Mihály Kisnamény nov.. 7. 15
Kocsis Dénes Donát Kiskunhalas nov.. 7. 25
Kósa János Bököny okt.. 27. 20
Kovács József Mohács okt.. 26. 55
Kucsera Ferenc Bezdán okt.. 25. 26
Miczkó Sándor Monor okt.. 27. 24
Milisz Panajotisz Polipotamó (Görögország) nov.. 7. 19
Nagy Ferenc Tiszaföldvár nov.. 10. 24
Nagy Viktor Nemesbük okt.. 26. 19
Novák Pál Arló nov.. 7. 28
Pusztai Sándor Orosháza okt.. 27. 20
Szabó Ferenc Ete nov.. 2. 22
Sziffer Rezső Szombathely okt.. 26. 22
Török Söményi János Tatabánya okt.. 27. 36
Ürmös Mihály Kiskunfélegyháza nov.. 12. 72
Ürmös Mihályné Tóth Anna Pálmonostor nov.. 12. 73


Az 1956-os események felidézéséhez Erich Lessing képeiből is válogattam. A fotóriporterről bővebben a Mai Manó Ház oldalán lehet olvasni.

Megosztás:

2015. október 22., csütörtök

Szemelvények Dunaújváros történetéből XXXIV. - 1956-os események I.


Korabeli könyv, újságok, és személyes visszaemlékezésekkel idézzük fel az 1956-os eseményeket. A források nézőponttól függetlenül, eredeti szöveggel kerültek felhasználásra. 

Felhasznált irodalom/források:
  • Gódány Róbert visszaemlékezése /részlet - www.emlekpontok.hu
  • Miskolczi Miklós - Első évtized Dunapentelétől Dunaújvárosig
  • Dunapentelei Igazság
  • Dunapentelei ifjú forradalmár
  • rubicon.hu
  • www.rev.hu
1956-os események Sztálinvárosban - Gódány Róbert személyes emlékei



(Első Évtized, továbbiakban EÉ) Az emlékezetes októberi kedd, huszonharmadika eseménytelenül telt el a város utcáin és üzemeiben. Még huszonnegyedikén is nyugodtan ébredt a város, bár a Budapesten történtekről jóformán mindenkinek volt bizonyos információja. A városi pártbizottság vezetőit a Pestre küldött DISZ-funkcionáriusok tájékoztatták az eseményekről. Délben a karbantartó gyárrészleg dolgozói táviratot küldtek a kormányhoz, amelyben támogatásukról biztosítják a felkelők ellen harcoló kormányhű csapatokat. A távirat szövegét felolvasták a Kossuth Rádióban is. A városi pártbizottság ülést tartott, amelyen elhatározták, hogy ha szükséges, fegyvert adnak a kommunistáknak.
Október 25-én hajnalban a kenyérgyár kapujánál öt honvéd jelentkezett azzal, hogy "kenyeret viszünk a budapesti szabadságharcosoknak". Az alkalmi gh-sokat a laktanyai helyőrség letartóztatta. Ezen a délelőttön volt már valami a levegőben. Vasmű-szerte gyűléseket tartottak, és mindenféle bizottságokat választottak. A megválasztott bizottságok képviselői bejelentették, hogy késő délutánra gyűlést hívnak össze a Bartók Béla Művelődésház előtti téren. Erről a szándékukról a rendőrséget is értesítették, ahonnan rendfenntartókat is kértek. Délután a pártszervezetek által delegált kommunisták összegyűltek a pártbizottságon, de végül is nem kaptak fegyvert. Csak biztatást, hogy az esti gyűlésen - ha szükség lesz rá - kiabáljanak ellenjelszavakat.


Öt órára néhány ezer ember összeverődött a művelődésház előtt, ahol előbb tizenkét pontos kiáltványt olvastak fel, majd szót kapott mindenki. Beszélt a pártbizottság, a DISZ-bizottság titkára és jó néhány fellelkesült fiatalember is, akik közül ketten már fegyvereket követeltek. A szóáradat eredményeként "aki befér a buszba" alapon huszonöt tagú küldöttséget menesztettek Budapestre a kormányhoz "magyarázatért".

1956. október 30.


Sándor András
Mit látott és tapasztalt a küldöttség Budapesten

Még aznap este, amikor a népgyűlés elküldött bennünket, két autóbusszal huszonhatan elindultunk Budapest felé. Elhatároztuk, hogy bármi történik is, behatolunk a fővárosba. Egész úton simán haladtunk a sűrű ködben, csupán Érd után, a Kamaraerdő felé vezető úton állított meg bennünket egy szabadságharcos csoport és figyelmeztetett, hogy a Kamaraerdőnél az oroszok esetleg felszólítás nélkül tüzelnek, ne menjünk arra. Megköszöntük a felvilágosítást és Nagytétényen át mentünk be Budapestre.
Nagytétény és Budafok kihalt volt és csöndes. A Móricz Zsigmond-körtérig senkivel sem találkoztunk.
A körtéren nagy csoport embert láttunk. Megálltunk, körülvették a kocsikat. Szabadságharcosok voltak. Nagy örömmel üdvözöltük egymást, örültek, hogy találkoztak a Dunai Vasmű munkásainak küldöttségével. Sőt, legnagyobb meglepetésünkre dunapenteleivel is találkoztunk:. Szlipcsevics István borult a nyakunkba.
- Hová mentek?
- Nagy Imréhez, a munkások követeléseivel.
Megcsóválták a fejüket.
- Nem fogtok tudni Nagy Imrével beszélni, higgyétek el. Ne higgyetek a rádiónak, belügyi adó.
- Akkor mit csináljunk?
- Menjetek el a Vörös Csillag nyomdába, ott van az egyik központunk. Majd mutatjuk az utat.
Beleegyeztünk. Először tehát a szabadságharcosokhoz akartunk menni, a Vörös Csillag-nyomdába, a Bajcsy-Zsilinszky úton. Szlipcsevics Pista két másik harcossal együtt rögtön felszállt hozzánk, elénk pedig egy teherautó került, mely a Pesten harcolókhoz vitt lőszert és röplapokat. Bizonyos tanácskozás után úgy határoztak. hogy a Lánchídon át megyünk.
Elindultunk. A Lánchíd budai hídfejénél szovjet tankok ágyúcsövei néztek ránk.
Meglepetéssel láttuk, hogy a szabadságharcosok igen jó viszonyban vannak az oroszokkal. Cigarettával kínálták egymást és az oroszok az ő közbenjárásunkra engedtek át minket. A pesti hídfőnél nem jutottunk tovább. Az ott álló orosz főhadnagy nagyon udvarias volt, de azt mondta, hogy tekintettel a belügyminisztérium közvetlen közelségére, nem engedhet át addig, míg a magyar fegyveres erők ebbe bele nem egyeznek.
Jöttek a kéksapkaszegélyes ávósok. Szegény fiúk. akik előttünk voltak, fölemelt kézzel szálltak le a teherkocsiról, rájuk szegezték a szuronyokat. Bennünket nem engedtek át, csak hármunkat vittek be a belügyminisztériumba, hogy megtudják, mit akarunk.
Órákat töltöttünk el így. Többek között rá akartak venni arra, hogy fegyvert fogjunk a szabadságharcosok ellen. Ezt visszautasítottuk. A pártban nem akartak fogadni. Földes László, Dunapentele egykori diktátora azt üzente nekünk, hogy nem érnek rá velünk foglalkozni, ő beszélt Sebes Imrével, a fejérmegyei PB titkárával (akit azóta eltávolítottak) és az megnyugtatta, hogy rendet teremtettek Dunapentelén. Mi ebbe nem nyugodtunk bele s addig követelőztünk, míg azt a választ kaptuk, hogy reggel nyolc órakor fogadnak bennünket az Akadémia utca 17-ben. Ettől a perctől kezdve az ÁVH kezében voltunk. Szlipcsevicset elrejtettük magunk között, az éjszakát velünk töltötte az autóbuszban és reggel óvatosan, ügyesen eltávozott. Megígérte, hogy a szabadságharcosok között mindent megtesz, hogy támogassanak, ha valamire szükségünk van.
Az ÁVH reggel a pártközponthoz vezetett minket. Csak hatunkat engedtek be a pártközpontba, a többi kint maradt az autóbuszban, majd az egész küldöttséget a Lenin-intézetbe, a volt Tőzsde-palotába internálták.
Egész nap vártunk Nagy Imrére. Központi vezetőségi ülés volt, ennek a végén szinte valamennyi KV-tagot láttuk eltávozni, csak Nagy Imrét és Kádár Jánost nem. A vezetőségi tagok szovjet páncélosautókba szálltak, úgy mentek el. Türelmetlenül vártunk. Végre odaengedtek minket Nagy Imréhez.
Vártunk a szobában és lestük az ajtót. Egyszer csak belépett Gábri belügyminiszterhelyettes és a következőt mondta:
- Nagy Imre elvtárs sajnos nem tudja önöket fogadni, mert fosztogatások történtek a lakásán, oda kellett mennie.
Nem láttuk Nagy Imrét eltávozni, tehát mindent megértettünk. Nagy Imre a Pártközpontban van, de nem érintkezhet velünk.
Helyette Köböl Józseffel beszéltünk. Neki adtuk elő követeléseinket. Ő is úgy beszélt, mint akinek nincs teljes cselekvési szabadsága. Sok kitérő választ adott. Ami a város nevét illeti, az volt a legkönnyebb. "Jó, máris Dunapentele." A teljes amnesztiát is elfogadta, megígérte. A szovjet csapatok kivonulásáról azonban az volt a véleménye, (vagy ha nem az övé, hát ezt tolmácsolta), hogy addig nem vonulhatnak ki az oroszok, amíg teljes rend nem lesz. Mi evvel nem értettünk egyet. Teljes rend csak akkor lehet, ha az oroszok elhagyják a fővárost, azután az országot. Hasonlóképpen vitatkoztunk Rákosi, Gerő és Farkas Mihály nyilvános felelősségre vonásán is. "Kárt okozna a nemzetközi mozgalomnak" - hangzott a válasz. Követelésünket határozottan fenntartottuk, nem ismertük el az elhangzott érv jogosságát. Követeltük, hogy Kovács Béla, a parasztságnak sokat szenvedett képviselője kerüljön be a kormányba. Ezt a követelésünket teljesítették is, bizonyára azért, hogy elejét vegyék a másnapra tervezett tüntetésnek a Nemzeti Színház előtt.


Tehát csak részeredmények voltak, a lényeges követelésekre nemleges választ kaptunk. Amikor el akartuk hagyni a Tőzsde-palotát, azt a választ kaptuk: "Nem lehet." Vasárnap reggelig az ÁVH fogságában voltunk. Élelemmel elláttak, udvariasak voltak, de kimenni csak egy-kettőnek fegyveres kísérettel lehetett. Még néhányszor jártunk a pártközpontban, újra meg újra követelve az oroszok kivonását. Időközben hallottuk, hogy Pentelén nyugtalanság van és rólunk is kósza hírek terjedtek el. Megnyugtató közleményt adtunk le a rádióba, majd másnap ketten beszéltünk is.
A rádió... Nem a régi, híres pesti rádiónk. Belügyi adó. A parlamentben működik, a legnagyobb elővigyázatosság veszi körül. Orosz tankok tömege állta körül és fegyveres kísérettel jutottunk be. Előre le kellett írni, mit mondunk. Leírtuk. De amikor odakerültem a mikrofon elé, virágnyelven bár, de megpróbáltam érzékeltetni az igazságot. "Kemények és fegyelmezettek legyetek..." Nem mindent mondtam el, ami le volt írva, de olyat is mondtam, ami nem volt leírva. Szememre is vetették utána, de egyéb bajom nem lett.
Legkeserűbb élményem az volt, amikor a pártközpont kapujában állva láttam, hogy egy szovjet tankról leszáll egy rohamsisakos civil, siet befelé, s hát ki volt!...
Gerő.
Most már tudtam, milyen helyzetben van Nagy Imre.
Nem engedtek haza, nem engedtek ki az épületből. Mégis néhányunknak sikerült kijutnia és tapasztalatokat szereznie. Tapasztalatainkat a következőkben foglalhatjuk össze:
Először: ami Budapesten történt, az nemzeti fölkelés, szabadságharc és nem ellenforradalmi bandák garázdálkodása.
Másodszor: a fölkelés a szovjet tankokkal szemben is sikereket aratott, bár gyengesége - véleményünk szerint - nem elég magasfoku szervezettségében rejlett, különösen a politikai célokat illetőleg. Különböző csoportok harcoltak, melyeket mint közös cél, az oroszok eltávolítása fűzött egybe.
Harmadszor: ha történtek is fosztogatások, csak elenyésző számban. A mindennapi életben is történik ennyi. A szabadságharcosok vigyáztak a harc tisztaságára.
Negyedszer: Nagy Imre és Kádár János cselekvési szabadsága meg volt bénulva. A pártközpontot az AVH tartotta megszállva és Gerő befolyása túlságosan is érezhető volt. Ez azzal a veszéllyel járt, hogy lejáratja Nagy Imrét.
Ötödször: a szabadságharcosok a lakosság teljes rokonszenvét és támogatását élvezték.
Végső következtetésképpen: fenn kell tartanunk azt a követelésünket, hogy a szovjet csapatok azonnal kezdjék meg a kivonulást.


1956. október 27.

(EÉ) A küldöttek távozása után új jelszó süvített át a téren: "Engedjék ki a szabadságharcosokat!" Azt az öt katonát, akiket a laktanyaparancsnok letartóztatott. Ez megtörtént. De amikor a katonák egyike mikrofon elé állt, többen csalódtak. A hevesebb vérmérsékletűek még fütyültek is, mert a honvédek maguk is nyugalomra, önmérsékletre intették a jelenlevőket.
A művelődésház előtt összeverbuválódott egy csoport, amelynek tagjai hazafias jelszavakat kiabálva és énekelve elindultak a laktanyához, hogy fegyvert szerezzenek. Útközben részt vettek a szovjet hősök óvárosi emlékművének ledöntésében, s így kellően "felhangolva" érkeztek a laktanya kapujához. Természetesen zárt ajtókra találtak. Többszöri tárgyalás és figyelmeztetés után mégiscsak betörték a laktanya kapuját. Ekkor eldördültek a fegyverek: három halott és húsz sebesült maradt a földön.
Október 26-án a vasmű ideiglenes munkástanácsa még egyetértett a laktanyaparancsnok tegnapi határozottságával. Helyeselte, hogy a katonák nem adtak fegyvert a civileknek. Arra azonban már kíváncsiak voltak, hogy mit tesznek a katonák, ha szovjet alakulattal találnák szembe magukat. A válasz diplomatikusan hangzott: "teljesítjük eskünket". Az ideiglenes munkástanács ülésén újabb gyűlés összehívását tervezték.




Többen ellenezték a tervet, köztük a városi pártbizottság tagjai, akik meghívottként jelen voltak. Végül mégis úgy döntöttek, hogy estére gyűlés lesz a művelődésház előtt. Mint a sztálinvárosi kiváltságos helyzet egy késői és groteszk megnyilvánulása, felvetődött a gondolat, hogy Dunapentele - maguk között így nevezték már a várost - legyen autonóm terület. Elhatározták, hogy azokat, akik harcolni akarnak, külön autóbusszal Budapestre viszik. De fegyverrel senki nem jöhet vissza.


Ezen a napon már csak a folyamatos üzemekben, az acélműben, a kohónál, az erőműben dolgoztak. A műszakok még elkezdődtek, ám jobbára csak beszélgetéssel, politizálással telt az idő.




Este az ideiglenes munkástanács megtartotta a gyűlést. A művelődésház erkélyéről bejelentették, hogy 19 tagú elnökség irányítja az ideiglenes munkástanácsot. Felolvastak egy határozatot, amelynek főbb pontjai szerint: dolgozni kell; a kormány és a felkelők kössenek fegyverszünetet, legyen amnesztia, mert különben a pentelei üzemek dolgozói sztrájkba lépnek; húsz munkás- és húsz diákönkéntes, valamint a gyári rendészet bevonásával munkásőrség alakul; létrehozzák a munkásbíróságot, amely a rend ellen vétőket felelősségre vonja.


A hallgatóság hangosabb része nem volt megelégedve a határozattal. Túlontúl liberálisnak tartották. Különösen a munkásbíróság felállításának hírét fogadta fütty. A mikrofon ismét közpréda lett - a végén el is lopták. Mindenki beszélt összevissza. Egyesek SS-múltjukkal dicsekedtek, mások büszkén közölték, hogy a Hunyadi páncélos alakulatban szolgáltak. Még olyan is volt, aki saját versét szavalta, többen életrajzukat mondták el apró részletességgel, mások nehéz gyermekkorukkal akartak maguknak hitelt szerezni. Végre aztán valaki lepillantott az erkélyről és elkiáltotta magát: jönnek a lovas ávósok. A tér pillanatok alatt kiürült. Így üres térre lovagolt be a Kossuth utca felől az a három illuminált fiatalember, aki a kordélyos vállalat óvárosi istállójából elkötött három muraközit, és bokrétás kalappal - mint egy szüreti bálra - feljöttek, hogy "csatlakozzanak a forradalomhoz".


Az erkölcsi vereséget kiküszöbölendő, a visszaszállingózók egy csoportja elindult fegyverért a pártházba. Találtak is néhány záródugattyú nélküli, sportcélokra használatos kispuskát. Még ezen az estén újabb, halottakat is követelő incidens volt a laktanyánál.


Október 27-én híre kelt, hogy egy ellenforradalmi csoport - megelégelve saját kudarcaikat - fegyveres támadást készít elő a Görbe utcai kiegészítő parancsnokság ellen. Más csoport pedig kisgyermekes anyák sorfala mögött akar behatolni a laktanyába. Délben megjelent egy röplap, amelyet Forradalmi Munkás és Katona Tanács névvel írtak alá. Jellemző az eszmei zűrzavarra, hogy a Nagy Októberi Szocialista Forradalom egyik vezető szervezetének nevét kölcsönözték teljesen hamis, ellenforradalmi célra.
Délután valóban megkezdődött a kiegészítő parancsnokság "ostroma". Valaki pisztollyal belőtt az ablakon. A válaszul kapott kézigránát és golyózápor hat ember életét oltotta ki. A hangadó huligánok az épület felgyújtásáról zagyváltak, de erre azért már senki sem volt kapható. Mint ahogy az általános sztrájk ötletéért sem lelkesültek a vasmű dolgozói. Az ellenforradalom napjaiban sem hunytak ki a kazánok, kemencék tüzei.

Dunapentelén október 25-én, majd 27-én összesen három fegyverhasználatra került sor.
Az első fegyverszerzési és fogolyszabadítási akció - öt élelemért Budapestről érkezett katona volt a fogdában - a helyi légvédelmi tüzér alakulat laktanyájánál fegyverhasználat nélkül, kompromisszum elfogásával ért végett. Nagyéri Károly honvéd százados a foglyokat szabadon engedte, de a fegyverek átadását megtagadta.
Másodszor autóbuszokkal, tehergépkocsikkal és gyalogosan kb. 19 órakor újabb száz tüntető érkezett a laktanyához azzal a szándékkal, hogy az alakulat átállását, a fegyverek átadását, illetve a budapesti felkelők támogatását elérjék. Miután Nagyéri százados a fegyverek átadását ismét megtagadta a tömeg a vaskaput benyomta és a hátul lévők folyamatos nyomására - a határozott felszólítás ellenére - a laktanya területére nyomult. Ekkor a laktanya parancsnoka légvédelmi gépágyúból a tömeg fölé figyelmeztető tűz lövésére adott parancsot.
A kilőtt lövedékek egy része a kapu feletti vas résznek, illetve a közelben húzódó magasfeszültségű távvezeték drótjának ütközve felrobbant. A repeszek, illetve a gyalogsági fegyverekből is leadott lövések hatására 3 tüntető meghalt és kb. heten megsebesültek. A katonák többsége a kiadott parancsnak megfelelően figyelmeztető lövést adtak le, de egy tiszt a paranccsal ellentétben kézigránátot is használt a tömeg ellen.
Két nap múlva - október 27-én - Dunapentelén a laktanyánál ismét fegyverhasználatra került sor. A városból a felkelők megsegítésére ezen a napon - legalább három teherautóval - kb. 100 fő Budapestre indult, de az oszlopot a katonák Ercsiben visszafordították. Visszaérve a városba két teherautó a laktanyához ment. A vezetők a laktanyától távolabb a tiszti járőr jelére megálltak. A gépkocsik egyike - a katonák utasítására végrehajtott fordulást - a laktanya felé közeledve kezdte meg, amit az őrség a kapu benyomására tett kísérletként értékelt. Ekkor ismét megszólaltak a fegyverek, melynek következtében a gépkocsi vezetőjén kívül még legalább egy fő meghalt, illetve többen megsebesültek.
Nem sokkal később a városban lévő Hadkiegészítési Parancsokságot a fegyverek átadását követelve kb. 50 tüntető közelítette meg. A megerősített őrség segítséget kért a tüzérlaktanyából, majd a tömeget távozásra szólította fel. A tömeg kövekkel megdobálta az épület ablakait, ezért a katonák a tüntetők irányába lövéseket adtak le. A laktanyából megérkező alegység figyelmeztető lövések leadásával segítette a tömeg feloszlatását.
A katonák fegyverhasználatának következtében a helyszínre érkező, de a tüntetésben részt nem vevő Gugulya József életét vesztette. Az ezen a napon bekövetkezett halálesetek adatai egymásnak ellentmondóak. Annyi nagy biztonsággal megállapítható, hogy a két helyszínen történt fegyverhasználat következtében összesen öt személy halt meg.
  -  forrás: rubicon.hu 
(EÉ) A budapesti események hatására vagy példájára Dunapentelén is teljesen felborult a rend. A honvéd helyőrség ezért úgy határozott, hogy huszonkilencedikén megszállja a várost, és átveszi a hatalmat. Huszonnyolcadikán, vasárnap már fegyveres katonai járőrök cirkáltak az utcákon.
A Szabad Nép aznapi cikke azonban megrendítette az eddig mindenre elszánt honvédeket is. Forradalom vagy ellenforradalom? Ez volt a kérdés. A felsőbb katonai parancsnokság a szovjetek elleni harcra szólította fel a pentelei laktanya személyi állományát. A Kossuth Rádió percenként dicsőséges forradalomnak minősítette az akkor már dühöngő ellenforradalmat. A kormányhű dunapentelei helyőrség hatalomátvételére így nem került sor. Sőt. Az események áradatának a laktanya sem tudott gátat vetni. A katonákat hazaengedték, a fegyelem meglazult, a politikai tiszteket lefegyverezték, és az államvédelmi hatóság letartóztatott tisztjeivel együtt előbb a tanácsháza, majd a vasmű igazgatóság pincéjében fogva tartották. Letartóztatták a laktanya parancsnokát is, akit a lövetésekért tettek felelőssé.
A párt feloszlatásának és új pártok alakulásának hírére október 31-én mintegy százötven kommunista gyűlt össze a pártházban. A jelenlevők megalakították a Magyar Kommunista Pártot, és tizenegy tagú ideiglenes intéző bizottságot is választottak. Az MKP dunapentelei szervezete elfogadott egy kiáltványt, amely a nemzeti kommunizmus veszélyes tájaira vitte volna olvasóit. A sebtében kinyomtatott röplapok többségét azonban az intéző bizottság józanabb tagjai maguk égették el. A nyomda egyébként nagyüzemet tartott ezekben a napokban. Mindenki mindent azonnal ólomban akart látni, aztán voltak olyan "megrendelők" is, akik égetően sürgős plakátjaikért sohasem jöttek vissza.
Ezen a napon (október 31.) választották meg a végleges munkástanácsot és a nemzeti bizottságot. A munkástanács elnöke Jäger Tamás, a nemzeti bizottság elnöke Pados István lett. Ezzel egyidőben a városi tanács épületéből kiutasították a Sztálinvárosi Tanács választott képviselőit.
A jogi látszatot megőrizve a pálhalmai célgazdaságból előbb négyszáz, majd ezerhétszáz elítéltet bocsátottak szabadon.



1956. november 1.


A NEMZETI BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE ÉS FELHÍVÁSA

Dunapentelén 1956. október 31-én a dolgozó nép minden rétegéből a Munkástanácsok, az óvárosi földművesek, a forradalmi munkás- és diákifjúság és a forradalmi értelmiség küldötteiből megalakult Dunapentele város Nemzeti Bizottsága és Dunapentele egész területén a mai nappal átvette a teljes főhatalmat.
A Nemzeti Bizottság hatáskörébe tartoznak az összes közigazgatási és igazságügyi szervek és intézmények, a posta, telefon, rádió, az összes közlekedés, oktatásügyi, egészségügyi, kereskedelmi, pénzügyi szervek és intézmények a fegyveres erőkkel és a munkástanácsokkal együtt.
A Nemzeti Bizottság rendeleteit mindenki haladéktalanul és maradéktalanul tartozik végrehajtani.
A 98 tagból álló Nemzeti Bizottság a következő intézőbizottságot választotta:

Az Intéző Bizottság elnöke: Pados István
 I. elnökhelyettese: Boros István.
II. elnökhelyettese: Cihó Pál.
Titkár: Erdei István.
Tagok: Lénárd József, Nagy István, Major Imre, Tamás Sándor, Sütő Gyula, Balogh József, Szegvári Andor, Komondi Lajos, Horváth Pál, Izinger Gyula, Gyulai József, Dobosi László, dr. Végh Géza.
Póttagok: Sándor András, Németh István, Cs. Farkas György, Szabári Ferenc, Sebestyén István.


A Nemzeti Bizottság követelései:

A Nemzeti Bizottság magáévá teszi a Dunántúli Nemzeti Tanács célkitűzéseit és programját.
A dunapentelei Nemzeti Bizottság az alábbi követelésekkel fordul a kormányhoz:
  1. A kormány azonnal szólítsa fel a szovjet fegyveres haderők parancsnokságát, hogy Magyarország területéről fegyveres erőinek kivonását azonnal kezdje meg és azt úgy hajtsa végre, hogy az utolsó szovjet csapatok 30 napon belül hagyják el hazánk területét.
  2. Követeljük, hogy a kormány a ránk kényszerített varsói paktumot azonnal bontsa fel és jelentse be Magyarország semlegességét.
  3. A kormány kérje fel ez ENSZ világszervezetet, hogy Dag Hammarskjöld főtitkár legsürgősebben látogasson el Magyarországra.
  4. Követeljük a kormánytól, kérje fel az ENSZ-t, hogy tűzze ismételten sürgősen napirendre a szovjet csapatok Magyarország belügyeibe történt beavatkozásának ügyét.
  5. Követeljük, hogy legkésőbb 1957 januárjáig a kormány tűzze ki az általános titkos és szabad választások megtartását.
  6. A dunapentelei Nemzeti Bizottság teljes mértékben egyetért a város területén lévő üzemek munkástanácsai által meghirdetett sztrájkkal, de javasolja, hogy a szolgáltató és melegüzemek a nemzet érdekében a munkát továbbra is folytassuk, mint eddig.
  7. Követeljük az ÁVH haladéktalan és teljes leszerelését és azoknak az ÁVH-soknak megbüntetését, akik népellenes bűncselekményeket követtek el.
A Nemzeti Bizottság felhívása a lakossághoz:
  1. Felkérjük Dunapentele lakosságát, hogy a kivonuló szovjet csapatokkal szemben tartózkodjon mindennemű provokatív cselekménytől és hazája érdekében őrizze meg teljes nyugalmát.
  2. A dunapentelei Nemzeti Bizottság a Dunántúl Nemzeti Tanáccsal egyetértésben november 1-ét ünnepnapnak nyilvánítja.
  3. A Nemzeti Bizottság utasította a helyi igazságügyi szerveket, hogy november hó 1-én a Dunapentele szomszédságában lévő rabgazdaságokban vizsgálja felül valamennyi elitélt ügyét és a közönséges bűncselekményekért elitéltek kivételével minden politikai és egyéb ártatlanul elitélt foglyot bocsásson szabadon.
  4. A Nemzeti Bizottság a dunapentelei hősi halált halt szabadságharcosokat november 2-én du. órakor az óvárosi temetőben kijelölt díszsírhelyre katonai gyászpompával helyezi örök nyugalomra.
  5. A Nemzeti Bizottság felkéri Dunapentele lakosságát, hogy munkáját minden esetben támogassa.
  6. A Nemzeti Bizottság székhelye a volt Városi Tanács épülete új nevén Városháza.


(EÉ) November első napjaiban a kormányt többször átalakították, és minden átalakítás jobbratolódást jelentett. A kormány közölte, hogy hazánk kilép a Varsói Szerződésből. Ezzel szemben november 4-én megalakult a Forradalmi Munkás- Paraszt Kormány, amely a szovjet csapatok segítségét kérte az ellenforradalom leveréséhez.
Dunapentelén mozgalmas volt az első novemberi vasárnap. A 36 méteres rövidhullámon működő R40-es katonai rádió, a Szabad Dunapentele Hangja (később Rákóczi adó) drámai hangú felhívást sugárzott: "Világ civilizált népe, Európa népei, akiket mi évszázadokon át megvédtünk Ázsia barbár támadásai ellen. Nyújtsátok ki testvéri kezeteket, mentsétek meg lelkeinket..."


A nemzeti bizottság honvédelmi szakértői hozzáláttak a város védelmének megszervezéséhez. Mozgósítási parancsot adtak ki, és igen sokan engedelmeskedtek e felhívásnak. A város férfi lakosságának 60-80 százaléka beöltözött a laktanya raktárában talált egyenruhákba.


1956. november 2.


Mi a helyzet Dunapentele környékén?
Kiküldött munkatársunk, november 1-án motorkerékpárral nagy körutat tett Dunaföldvár és Székesfehérvár körzetében, hogy tájékoztatást nyerjünk a közelben tartózkodó orosz haderő helyzetéről. Megállapítható, hogy a helyzet nem valami rózsás. Dunaföldvárnál a körforgalom mellett a Cecei-út két oldatán mintegy 300 db orosz tank tartózkodik, melyeknek szándéka egyelőre ismeretlen. Végzetes könnyelműség volt ezt a haderőt a dunaföldvári hídon átengedni. Azonnal követelni kell a Dunántúli Forradalmi Katonai Főparancsnokságtól, hogy legyen segítségére a Dunapentelei helyőrségnek. - amely most már véglegesen a forradalom mellett van - az utak biztosítására. A szovjet haderő csak az országból kifelé vezető utakat használhatja. Szekszárd és Sárbogárd közötti útvonalon 20 db szovjet páncélossal találkoztak, ami azt bizonyítja, hogy-még nincsen minden út lezárva a szovjet tankok előtt.
Székesfehérváron egyetlen szovjet páncélos volt látható, és családostól költözködő szovjet katonák. Egyébként a Budapesti Forradalmi Ifjúság teherautókon küldte le fegyveres képviselőit, hogy azok is segítsenek a nemzeti forradalom teljes győzelemre jutásában.


LETARTÓZTATTÁK NAGYÉRI századost
Városszerte nagy megnyugvást keltett, hogy a laktanya bűnös parancsnokát - aki elsősorban felelős a városban történt véres eseményekért - a Nemzeti Bizottság utasítására a Forradalmi Katonai Tanács bebörtönöztette és helyére új parancsnokot állított.
Követeljük, hogy Nagyéri századost és politikai helyettesét, Herke főhadnagyot a tömeg előtt nyilvános tárgyaláson vonják felelősségre!



Diákok hangja

Fiatalok! Csatlakozzatok a Forradalmi Ifjúsági Szövetséghez!

Jelszavunk:

Szabadságot, Jólétet, Kultúrát! 

Egységben az erő. Fegyverbe magyar fiatalok!

A Dunapentelei Kohászati Technikum csatlakozik a Dunai Vasmű fiataljainak kezdeményezéséhez és megalakítja a Forradalmi Ifjúsági Szövetséget. A diákság egyetért többek között a Szövetség alábbiakban lefektetett célkitűzéseivel:
  1. Csatlakozunk az egyetemisták és a nép forradalmi követeléseihez.
  2. Olyan szervezetet akarunk létrehozni, amely ütőképes erőt jelent a haza érdekében.
  3. Szoros együttműködést a munkásfiatalokkal.
  4. A Szervezet vezetősége az ifjúság érdekeit képviselje és azokat az ifjúság válassza meg.

Továbbiakban a diákság nem hajlandó, azoknak a tanároknak előadásait hallgatni, akik a Forradalom kitörésekor a diáksággal szembefordultak és azóta csak érdekből csatlakoztak célkitűzéseinkhez.
A Technikum igazgatását olyan kezekbe kívánjuk juttatni akik nem befolyásolhatók és a diákság érdekeit képviselik. A tizenkétéves elnyomatás hírmondóit sem akarjuk megtűrni. Követeljük az orosz nyelvoktatás megszüntetését helyette fakultatív nyelvoktatást kívánunk.
A diákság a kezdet-kezdetén munkához látott. Láthattuk a tüntetések élcsoportjában. A megszervezett munkásőrségbe a diákok nagy lelkesedéssel kapcsolódtak be. Az élelmiszer szállításokban és kísérésében is kivettük részünket: Továbbra is részt akarunk venni a munkában és ha szükség lesz ránk, akkor a harcban is.
A budapesti egyetemisták példája nyomán előre a független Magyarország megteremtéséért!
A Kohászati Technikum Küldöttei: Récsei Róbert, Papp Ferenc


(EÉ) Három nap a hősködés és szervezés jegyében telt el. Ez alatt Dunapentele volt hős város, nyílt város, a vöröskereszt fennhatósága alá rendelt város, sőt önálló köztársaság is. Hadi tanács, bejárás, kémelhárítás, felderítés, minden volt, csak ellenség nem. A Rákóczi adó eközben nem átallotta azt hazudni, hogy Pentelén véres harcok folynak, rémisztve ezzel a távoli vagy éppen külföldi hallgatókat, és mit sem törődve azzal, hogy a város lakói látva látják az ellenkezőjét.



A szovjet harckocsik november 6-án jelentkeztek a város határában, ahová ekkorra már kivontatták a légvédelmi ágyúkat. Éjjel csak néhány ijesztő lövést adtak le, de reggel parlamenter jelentkezett. Miután a nemzeti tanács nem volt hajlandó harc nélkül kapitulálni, a parlamenter kérte: hirdessék ki, hogy az ostrom megkezdése előtt a lakosság szabadon elvonulhat a városból. Ezt az ajánlatot a nemzeti bizottság soha nem hozta a lakosság tudomására.
A kora délutáni órákban repülők jelentek meg a város felett, és néhány nyomjelzős lövedékkel kellő félelmet keltettek a "körkörös védőkben". Ezt követően megindultak a harckocsik, amelyek akadály és főleg ellenállás nélkül behatoltak a város központjába. Délután fél hatkor a nemzeti bizottság székházának (a városi tanácsház) fordított lövegtoronnyal pontot, illetve felkiáltójelet tettek a pünkösdi királyság, illetve köztársaság végére.


A "harc" során mindössze néhány lakóépület kapott belövést. Este tizennyolc könnyű sérült jelentkezett a kórházban. Ez volt a hős ellenállás és véres harc Szabad Európa rádió keltette meséjének igazságmagva.
Két hét zűrzavar után a hétköznapok konszolidálása volt a könnyebb feladat. Az ellenforradalom alatt mindenki a pénz romlásától tartott. Igencsak megcsappant az üzletek raktárkészlete, de megfogyott az, emberek pénze is, így nem okozott zavart, hogy a boltok a szokottnál kisebb áruválasztékkal várták a vásárlókat. Nagyobb baj volt, hogy a Dunai Vasmű alapanyagkészlete is fogytán volt. A kohónak öt hónapra elegendő ércet tartalékoltak, de koksz nem volt hozzá. Az erőmű mindössze tizennégy napi széntartalékkal rendelkezett. Ez indokolta a december 22-i felhívást, amelyben a komlói bányákhoz toboroztak munkásokat a Dunai Vasműből.
November végére egyébként a gyár dolgozóinak nyolcvan százaléka már rendesen járt dolgozni. Mindezzel együtt december első fele még sztrájkoktól, de legalább sztrájkfelhívásoktól volt terhes. A helyi munkamegtagadások között a közlekedési vállalat dolgozóinak december 12-i munkabeszüntetése volt jelentős. Ezen a napon az AKÖV dolgozói teljesen leállították a személyszállítást. Karhatalmisták ültek a volán mögé. A kohó- és gépipari technikumban január 3-án diáksztrájk robbant ki, amolyan iskolás okok miatt.


Az október-novemberi események után a városi tanács először december 6-án tartott végrehajtó bizottsági ülést, amelyen megállapították, hogy a lakosság ellátása viszonylag jó. A tanácselnök bejelentette, hogy 1957-ben 80, de lehet, hogy 120 millió forint beruházási hitelt kap a város.
Ezekben a napokban alakult meg egyébként a karhatalmi alakulat, amelyet Gabula János honvédtiszt irányított. A szovjet városparancsnok előbb egy Bojkov nevű tiszt, majd Fomenko alezredes lett, akit szívélyes barátság kötött Dunapentele vezetőihez.

Megosztás: