2014. október 30., csütörtök

PÉNZ, PÉNZ, PÉNZ

Tiltakozás jelképévé vált

Újabb agyrémmel állt elő kormányunk, igazából szinte az is mindegy, hogy ki lehetett az a lángelme, akinek eszébe juthatott, mint az sokadjára is kiderült, halvány gőzük sincs az egészről, de egy biztos: JÖN AZ INTERNETADÓ

Handabandázó országvezetésünk sokadik magyarázattal áll elő miért is kell ez az egész, a szavazóiknak kell a megnyugtató magyarázat, igaz lassan már ők sem tudhatják most épp hol tart a véget nem érő történet. 

Hiába a hatalmas tüntetés - végre valami ami talán összefogja az emberek többségét - úgy látszik eltántoríthatatlanul jön november 17, amikor várhatóan a gombnyomók többsége meg fogja szavazni.


Az egészen kidolgozatlan "nettó marhaságról" persze csak a bejelentést követően "egyeztettek" az illetékesekkel. 
Varázsmondat, főleg kormánypárti szavazóknak: A SZOLGÁLTATÓK FOGJÁK FIZETNI. Ismerős mondatok? Hát persze, az elmúlt időszakban csak ilyeneket kaptunk. Garancia viszont nincs...


forrás: facebook

Persze aki csak a facebookozó "köcsög liberálisokat", mi több, egyenesen "nemzetárulókat" lát, azzal nagyon nincs miről beszélni, hozzátenném már 300 forintért kiharcolták a népszavazást, sajnos évekkel később - más kérdésekben - ez nem sikerült.

A netadó, illetve "a külföldiek által propagált maszlagos ferdítés" persze újabb felületet ad az ellenségpolitikának, merthogy kormányunk szerint: aki nincs velünk, az ellenünk van. Így lehet újra elővenni Gyurcsányt, Bajnait, és úgy összességében a baloldali kommunista liberálisokat, sőt fizetett hirdetésben uszítani a netadó eltörléséért szervezett tüntetés, illetve szervezője ellen. 
A magyar demokrácia már csak ilyen, vastag bőr, nagy tűrőképesség, hazugságok, felelőtlen ígérgetések, eszetlen költekezések, átláthatatlan ügyletek, nagy mellény, pökhendiség, korrupció... és még sorolhatnám az egyáltalán nem kellemes jelzőket. Nyilván sokan nem így látják, ez egészen természetes, mint ahogy én is leírom a véleményemet így, vagy úgy.

GONDOLKODNI SZABAD

Véleményüket már többen kifejtették, szervezetek, munkacsoportok tiltakoztak a bevezetés előtt álló netadó ellen. Íme néhány hazai példa:
"Látni kell azt, hogy az internetadót nem azért akarja kivetni a kormány, mert annyira hiányzik neki az adóbevétel, hanem hogy ellehetetlenítse a külföldi tulajdonú internetszolgáltatókat. Ha ugyanis áthárítják az adót a felhasználókra, akkor azért fogják majd büntetni őket, ha viszont nem tudják áthárítani, akkor pedig veszteségessé válnak. A külföldi cégek helyére hazai, kormánybarát vagy esetleg állami szolgáltatót fognak állítani, amely hathatós módon ellenőrzi majd az elérhető tartalmakat és a közösségi színtereket. Ez viszont a szabadság és a demokrácia korlátozását jelenti, hiszen ha az emberek nem tudnak szabadon tájékozódni a világ dolgairól, és nem tudják azokat megvitatni egymás között, akkor nem tudnak felelősségteljesen dönteni, és választani a kínálkozó alternatívák közül. Így a demokratikus intézmények még inkább kiürülnek, és apátia lesz úrrá a társadalom nagy részén."
interjú Mellár Tamással
Néhány napja hazánk miniszterelnöke Európa legmodernebb iskolarendszerének létrehozását ígérte. Ezt húzza át egy mozdulattal a minisztere által bejelentett adócsomag egyik eleme, az internetadó...
Az internetadó ötlete átgondolatlan, dilettáns és súlyosan szembemegy a köznevelési törvényt megalkotók szándékával.
Átgondolatlan, mert: - nem veszi figyelembe az ismeretek bővülésének elképesztő iramát. - nem veszi figyelembe, hogy a köz- és felsőoktatásban számtalan információ kizárólag az internet segítségével elérhető. - hazánkat a késő XX. századi információs állapotból, a kora kádári időkbe taszítja vissza.
Dilettáns, mert: - az ebből az adóból beszedni tervezett összeg - a nemzetgazdaság egészét figyelembe véve - elenyésző, hatása nem kimutatható. - környezetkárosító hatásai felmérhetetlenek, az online információáramlás helyét - bizonyosan - átveszi a papíralapú adatközlés. - az ötlet kiagyalói azt gondolják, hogy az idő kereke visszafordítható. Tévednek. Még csak meg sem állítható…
Ahogy a hazai és nemzetközi közvéleményt, úgy az iparág szereplőit is hidegzuhanyként érte a bejelentés a tervezett új adónemről. Különösen annak fényében ért minket váratlanul, hogy az adó tárgya éppen az az internet, amely meggyőződésünk szerint a jövő záloga, a fejlődés szimbóluma: a tudás, a tanulás, a munka, a vállalkozás, a közösségek, a hatékonyság, a kikapcsolódás - egyszóval egy versenyképesebb ország, egy magasabb életminőség alapfeltétele.
internetszolgáltatók levele
... és itt találhatóak a magyar startupok közös közleménye a facebookon

Láthatóan ez egyáltalán nem fogja befolyásolni az újabb adónemek bevezetését, csak azok a kellemetlenkedő újságírók ne lennének....

Hogy mi minden vár még ránk, milyen új, vagy éppenséggel kiterjesztett adónemekkel fogunk még találkozni a közeljövőben, arról itt (is) lehet olvasni. Vagy itt.

Hogy mennyire más világban élünk, mint azt ott a bársonyszékekből és a napról napra nagyobb villákból látszik: Gyermekszegénység: Magyarország borzasztóan teljesít


2014 - MAGYARORSZÁG

Megosztás:

0 megjegyzés: