2017. december 14., csütörtök

#7nap - 27


Legyen ünnep, legyen karácsony, legyen szép, jó, forralt bor, adventi forgatag, koncertek, ajándékötletek, gyertyák, fenyőfadíszek, karácsonyi zenék, főleg a Last Christmas...
Egy nagy kanállal most csapjunk bele az adventi készülődésbe. Legyen zene, hátha jobban megy a csomagolás. A már ismertebb előadók, egy ifjú tehetség, majd egy új formáció, a Beatlehem, akiket múlt vasárnap hallhattuk Nagyvenyimen, sajnálhatja aki nem volt ott. Továbbra is a zene szárnyain egy kis humor, majd részlet a Krisztus Király Főtemplomban adott 2010-es adventi koncertből. Végére pedig két programajánló. Újra acélszobrász alkotótelepnek ad otthont városunk, illetve az idén 65 éves Vasas Táncegyüttes ünnepi műsorsorozatát ajánlom az olvasóknak. Jegyek lehet már nincsenek, de ez azt hiszem érthető is... Start! Most és itt.

1. Legyen ünnep


Ünnepi készülődés könnyebben és hangulatosabb, ha közben szól a zene. Nos egy csokorravalót örömmel nyújtok át, noha tudom, nem a megszokott popslágereket válogattam egy listára, még ha akad is 1-2 ismerősebb dal. Jó készülődést!

2. Németh Petra

fotó: fehervarhangja.hu

Petrával már általános iskolás korában találkoztam, egy sajnálatos technikai baki miatt azt hiszem mindkettőnk részére emlékezetes volt a fellépés. Szerencsére ez a kis malőr nem vette kedvét az énekléstől, és milyen jól is tette. Ma már a Széchenyi gimi 11. osztályos tanulója, és legutóbb éppen a Fehérvár Hangja versenyen hallhatták a szerencsésebbek tehetségét.

A tizenhét éves nagyvenyimi lány nagyon izgult, amikor felment a színpadra, ezt a zsűri is látta, de amikor elkezdett énekelni, mintha csak egy profi hallottunk volna. Ösztönös, nyers erő, fantasztikus dinamikai érzék, tiszta hang, a sztorit a színpadra varázsoló előadásmód – az ítészek mindhárman maximálisan elismerték a teljesítményt, amit a Széchenyi István Gimnázium tizenegyedikese produkált Enya May It Be című dalának előadásával. Petra kicsi kora óta énekel hobbi szinten, de öt éve komolyabban is foglalkozni kezdett az énekléssel, hiszen mindig is arról ábrándozott, hogy egyszer énekes színésznő legyen. Klasszikus ének tanárhoz jár, az ő segítségével képzi a hangját. A versenyre azért jelentkezett, hogy megmérettesse magát, úgy gondolja, a zsűritől kapott tanácsok segítik a további fejlődését.
forrás: fehervarhangja.hu 

Sajnos a döntőbe nem került, de egy dologban biztos vagyok, még hallani fogunk róla!

Karácsony közeledtével pedig sok szeretettel ajánlom Petra karácsonyi dalait, amit még 2015-ben rögzítettünk.


3. Beatlehem


Advent második vasárnapján nem mindennapi adventi koncerten vehettünk részt, Nagyvenyimre látogatott a Beatlehem zenekar. Pár adalék, hogy kiket is láthattunk, hallhattunk az alkalmi színpadon:

A zenekar alapítói Magyarország legnívósabb zenei egyetemein, zeneiskoláiban képezték magukat.
Jelenleg több hazai elismert énekes, énekesnő mögött zenélnek együtt, illetve külön is pl. : Keresztes Ildikó, Péter Szabó Szilvia, Varga Miklós, Havasi Balázs. Az énekesnő és hegedűművész Fellegi Anna a nemzetközileg elismert Budafoki Dohnányi Ernő Szimfonikus zenekar és Havasi Balázs produkció állandó tagja. Ütős hangszeren Borbély Zsolt, platinalemezes, aranylemezes és EMERTON díjas előadóművész játszik.
A zenekar két további alapítója Kovács Tamás és Péterfi Attila, Keresztes Ildikó MOST című új albumának aranylemezes zeneszerzői és Péter Szabó Szilvia zenekar állandó tagjai.

Adventi csodavárás volt ez, az együtt eltöltött idő szinte pillanatok alatt elrepült, várjuk az újabb találkozást, és természetesen köszönjük ezeket a felejthetetlen pillanatokat!


4. Dumaszínház

A humor soha el ne fogyjon, a Dumaszínházasok így kívánnak boldog karácsonyt (és még több eladott belépőt).


5. Adventi koncert a Krisztus Király Főtemplomban, 2010-ből


Krisztus király főtemplom a Bánki egykori épületéből

Dunaújvárosi Hírlap 2010. 12. 13.

Karácsonyra hangoltak

Nagysikerű hangverseny a Krisztus Király Főtemplomban

„Kifáradt lelkünk új reményre ébredt..." - e találó mottó jegyében várták adventi koncertre a közönséget a katolikus főtemplomban.
A karácsony, sőt: A karácsony elképzelhetetlen zene nélkül! Van, ahol néhány ember énekli a hálaadó dalokat (amelyekben hitük szerint, vagy szerencséjükre gondolva zengenek egy-két strófát), s van, ahol másoknak, másokról is énekelnek, zenélnek.
Egy ilyen hely volt szombaton este a dunaújvárosi Krisztus Király Főtemplom, ahol a katolikus hívők adtak találkát egymásnak - s mindenkinek, aki a lehető legszebb módon, lelkét zenével hangolva készül karácsonyra.

Az ünnep közeledtével az is fontos, hogy lelkünket is áthangoljuk az eseményhez méltón: a templomi koncert ebben segített. Fotó: Ady Géza, egykori lazulj.com

Egy ilyen koncert természetesen nem létezhet a Viadana Kamarakórus nélkül (Kurucz Gergely karnagy vezetésével): s a megszokott sikert aratva az ünnephez illő műsorösszeállításukkal.
Érdekes színfoltja volt az estének, hogy túllépett a zene műfaji határain: ifj. Pálfalvi János költeményeket szavalva egészítette ki a művészi benyomásokat. Kurina Laura csellójátéka, Balogh Zoltán András kürtműsora és Fodor Endre orgonakoncertje is megérdemelt sikert aratott.

(pj)

Részlet a koncertből:


6. Ötvözet


Tizenhét év szünet után, idén novemberben ismét megrendezte a Dunaferr-Art Alapítvány az Acélszobrász Alkotótelepet három fiatal képzőművész, Gosztola Kitti, Kaszás Tamás és Szalay Péter részvételével a Dunai Vasműben. A helyi szimpóziumi hagyomány kezdete 1974-re nyúlik vissza, az első nagyipari támogatást élvező művészeti kezdeményezések között volt Magyarországon, és egészen a 2000-es évekig meghatározó fóruma volt nemcsak Dunaújváros, hanem a közép-európai régió kulturális életének is. A korábbi évekhez hasonlóan ezúttal sem volt kijelölt tematika, a művészek 3-3 alkotást készítettek a gyár szakembereinek közreműködésével az öntödében, a lakatos- és a kovácsüzemben. A kiállításon az új művek mellett a tervek és a gyárban töltött napok, az ipari munkafolyamat dokumentációja is látható.

Megnyitó: 2017. december 15. péntek, 18 óra

A kiállítást megnyitja: Szöllőssy Enikő szobrász
Köszöntőt mond: Kovalovszky Márta művészettörténész és Dr. Móger Róbert, a Magyar Vas- és Acélipari Egyesülés igazgatója
Közreműködik: Szekeres István (ütőhangszerek)

A kiállítás támogatói: ISD Dunaferr Zrt., Magyar Vas- és Acélipari Egyesülés, Nemzeti Kulturális Alap, Modern Művészetért Közalapítvány, Dunaújváros Megyei Jogú Város Önkormányzata

Külön köszönet: Csikai Bertalan, Fézer Ferenc, Gajdó László, Hájas Béla, Hartmann Zoltán, Hegedűs László, Horváth Zoltán, Kálmán Zoltán, Kanász János, Koska Péter, László Ferenc, László Tibor, Nagy István, Ráth István, Szakács Sándor

A kiállítás megtekinthető 2018. január 12-ig, ünnep- és vasárnapok kivételével naponta 10-18-ig. December 23-26-ig zárva.

A belépés díjtalan!

Kísérőrendezvények: 
Tárlatvezetés és beszélgetés az alkotótelep művészeivel
2018. január 6. szombat, 16 óra


7. Dunaújvárosi Vasas Táncegyüttes

Több generáció, remek, tartalmas táncműsor. Jegyek? Talán már nincsenek is..., azért egy próbát megér! Jó szórakozást, boldog ünnepeket az idén 65 éves Dunaújvárosi Vasas Táncegyüttes minden tagjának!


Idén októberben a Vasas Táncegyüttes kapta a Dunaújvárosért Díjat.

A Dunaújvárosi Vasas Táncegyüttes városunk legrégebbi, legnagyobb hagyományokkal rendelkező művészeti csoportja, amely jelenleg is több mint 100 fiatalnak helyet adó kulturális közösség. A táncegyüttes 1952-es megalakulása óta több generációt nevelt a kultúra, a művészetek, a mozgás szeretetére.  Az elmúlt hatvanöt évre visszatekintve kimagasló és eredményes tevékenységet végez. Forrai Kálmán vezetésével 1952-ben alakult meg a Táncegyüttes. Kezdetben mecénásukról, a Dunai Vasműről nevezték el az együttest. A kezdeti próbálkozások elsősorban a közösségi rendezvények, felvonulások színesebbé tételét célozták. Röviddel az alakulás után, 1954-től Wünsch László dolgozott a tánckarral, saját és vásárolt koreográfiákkal bővítették a repertoárt, feleségével, Tomcsányi Éva balett mesterrel pedig 1957-ben letelepedtek Dunaújvárosban. 1965-ben Dunaújvárosban rendezték a Vasas Néptánc Fesztivált, az együttesnek ebben az évben lett művészeti vezetője és koreográfusa Péterffy Attila, akinek nevéhez fűződik a Rábai Miklós-féle irányvonal meghonosítása és Molnár István módszereinek alkalmazása a táncosok képzésében. Ezzel egy új és eredményekben gazdag időszak kezdődött a táncosok életében. 1980 őszén vette át Neuwirth Annamária és Szögi Csaba a vezetést. Mindketten Novák Ferenc és Foltin Jolán tanítványai voltak, akik nagy lendülettel láttak neki az akkor már 400 főt számláló utánpótlás megszervezéséhez. Innentől datálódik a néptánc mellett, a táncszínházi műhely, amely országosan is egyedülálló, példaértékű volt. Külföldi fesztiválok fődíjai és nívódíjai bizonyítják a magas minőségű munkát. Az együttes magjából megalakult Budapesten a Közép-Európa Táncház. Rácz Attila ekkor került a táncegyüttes élére. 1992-ben az immár 40 éves együttes ismét megújulóban volt, Dijonban és Thaiföldön is képviselték hazánkat és városunkat, és elnyerték a Pro Cultura Intercisae díjat 1998-ban. 1999-ben a Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza keretében, megalakult „Dunaújváros Táncszínháza”, átmenetileg Hájasné Nagy Anikó vitte tovább a Vasas Táncegyüttes szakmai munkáját. a Táncszínház tagjai a Vasas új generációs felnőtt táncosai, valamint más együttesektől átkerült profi táncosok lettek.
Művészeti igazgató Rácz Attila, munkatársa pedig Skaliczky Andrea lett. Ezt követően pedig a táncegyüttes két új művészeti vezetője Halmi Zoltán és Balogh Edina lett. A két kitűnő mester, aki időt és fáradságot nem kímélve dolgozott, elérte azt, hogy 2002-ben a Táncegyüttes fennállásának 50 éves jubileumi műsorával fergeteges sikert aratott. Bizonyítást nyert, hogy nekik is sikerült megindítani azt a folyamatot, ami az elődöket a szakmai sikerek magaslataira emelte. Szép sikerek következtek a Szolnoki Fesztiválon, illetve a Riesai Nemzetközi Fesztiválon arany, majd bronzérmet nyertek. 2012-től, a 60. jubileum megszervezésétől napjainkig Szőke Genovéva és Suplicz Mihály szakmai irányításával dolgozik a nagy múltú közösség. Az MMK fenntartóként, az együttest támogató Alapítvánnyal karöltve azon dolgozik, hogy támogassák az együttes fejlődését, minőségi tevékenységét. Hazai fesztiválok díjai, szóló táncosi díjak bizonyítják a jelenleg is folyó magas szintű szakmai munkát. Hosszú évek után ismét külföldön képviselik hazánkat, és hirdetik a magyar néptánc páratlan szépségét! Az elmúlt öt évben szinte teljes generációváltás zajlott az együttesnél. Jelenleg a nagy együttes 4 utánpótlás csoporttal dolgozik. Dunaújvárosban bizonyította a vasas amatőr néptáncosok serege, hogy táncszeretete, felkészültsége alapján továbbra is megilleti az a kiemelkedő szerep, amit a magyar néptánc mozgalomban nemzetközi és hazai színtéren is betöltött. Javában készülnek a 65. jubileumi gálára, amely egyúttal azt is igazolja, hogy a Vasas jelenleg is Dunaújvárosé, mint ahogy Dunaújváros a Vasasé.

+1 Last Christmas

Megosztás:

0 megjegyzés: