2017. november 9., csütörtök

#7nap - 22


Ahogy telnek a napok, egyre többet gondolunk a karácsonyra, próbáljuk kideríteni, hogy ki minek örülne, esetleg van-e neki olyan, vagy valami másra vágyik. Jön az év vége, jönnek az ünnepek, rohanunk előre, így itt van a soron következő 7NAP bejegyzés is.

A héten volt a 100. évfordulója a NOSZF-nak, mi már 1989 óta nem ünnepeljük, de Moszkvában azért még megemlékeznek, van "hagyománya". Szamovár és az Auróra után hazai vizeken, ugrunk az időben és a térben, rajzfilmünnep, és az utóbbi évek legjobb hazai gyártású animációs filmje, kisgyerekeseknek úgy érzem kötelező darab, majd egy kicsi kalandozás az informatika világában, egy videohívásra alkalmas program, és egy gyorsabb böngésző. Felgyorsult életünk hasznos segédeszközei...Zárásképpen pedig az elmaradhatatlan programajánlók. Dalai dalest, Faültetés Nagyvenyimen, és családi délután az Intercisa Múzeumban. Maradj, olvass tovább. Start! Most és itt.

1. NOSZF
Kiss István Lenin szobra az Intercisa Múzeumban

Koromból adódóan bennem már csak 1-2 halvány emlékfolt maradt meg a Nagy Októberi Szocialista Forradalom megünnepléséről. Oviban ezekben a napokban beindították szamovárokat, na meg vigyázni is kellett, le ne verjük, óvatosan a labdával, ne szaladgáljunk, és az Aurórát is lerajzoltuk többször, valamint kis papírzászlócskákkal vonultunk ki főterünkre, ahol egykoron Lenin szobra állt. Ünnepnap lévén a TV nem sok csatornáján élő egyenesben követhettük a Vörös téren masírozó katonákat, áthaladó hadieszközöket. Aztán mire egy kicsit is tanultunk róla, vagy szóba került az iskolában, már rég túl voltunk a rendszerváltáson... Hogy hova jutottunk, arról megint lehetne nyitni egy külön oldalt. Egy biztos, a múltunk egy része, és 100 év elteltével is érdekes lehet kutatni, felidézni az egykoron történteket, mert ilyen távlatból már jobban látszik, sok minden nem úgy van, nem úgy volt, ahogy éveken, évtizedeken keresztül tanították, tanultuk.


Felvonulás amúgy idén is volt Moszkvában, korhű egyenruhákban és hadfelszereléssel rekonstruálták a moszkvai Vörös téren az 1941-es szovjet katonai díszszemlét, amelynek részvevői akkor a fővárosból egyenesen a frontra vonultak harcolni a náci német birodalom katonái ellen.




Kolozsváron külön konferencián foglalkoztak a 100 éve történt eseményekkel, erről a maszol.ro hírportálon lehet olvasni.

November hetedikék dunaújvárosi történetéből

2. Rajzfilmünnep



Sikeresnek mondható első családi mozizásunk, hosszas vívódás után választottuk ki a Minyonokat választottuk, a kamarateremben összegyűlt gyerekek számát illetően azt hiszem nem lehet ok a panaszra, mi sem panaszkodhatunk, majdnem sikerült végigülni a majd másfél órás filmet. Cseppet sem bánjuk, lesz még ilyen, jövünk még!

Sajnos itt nem tűzték műsorra az Egy kupac kufli című magyar animációs filmet, pedig... Ha lesz, mindenképpen megyünk rá. 


Ha valamit érdemes megnézni gyerekkel, az ez lesz. nagyon jó kritikát kapott, és kicsit legyünk is büszkék rá, hiszen magyar filmről van szó. Külön érdekessége, hogy minden kuflinak Scherer Péter adta a hangját. A nem mindennapi alkotásról egy kicsit többet is elárul a kuflik szerzője Dániel András és szinkronhangjuk Scherer Péter.


3. Google Duo


Bár már több mint egy éve megkaptuk a Google videótelefonálásra készített külön programját a Duo-t, mégis essen egy-két szó róla.
Telefon csere apropójából gondoltam vissza azokra az időkre, amikor még csak a jelenlegi tárhely töredékét lehetett megtölteni nekem tetsző programokkal. Nem egy esetben fel kellett áldozni 1-1 kedvenc programot, hogy elférjen a másik, vagy a képek, videók.. No ez már szerencsére a múlt, felhőbe mennek a képek, a telefonokat egyre nagyobb tárhelyekkel adják kezünkbe a boltban, jobbára már nem is nagyon kell aggódnunk, elég alkalmanként átmenteni a galériából a média állományokat.
Mindezek közben ne felejtsük el, minél több, és nagyobb program fut a telefonunkon, annál gyorsabban merül le az akkumulátor. Ilyenkor jönnek jól az egyszerű, kis méretű alkalmazás. Na erre jó a Duo. Nem mellékesen gyengébb hálózaton is remekül működik, nem csak Androidra, hanem iOS-ra is. (Helló hugi! :))
Szóval bátran elő az áruházakat, egy próbát megér a dolog, nálam új értelmet nyert a videótelefonálás. Jó tudni, ez CSAK TELEFONOKRA van, asztali kliens program nincs!


4. Firefox Quantum



Gyorsaság, memóriahasználat nem csak a telefonon lehet fontos, asztali gépünkön, laptopunkon sem szeretjük, ha egyszer csak megáll az élet, elfogyott a memória, márpedig sok ablakos böngészésnél bizony néha összejöhet a nem kívánt hibaüzenet...
Miközben esetleg keresnénk a megoldásokat, hogyan lehet finomhangolni kedvenc böngészőnket, vagy magát a gépet, esetleg a végtelenségig vásárolnánk a memória modulokat, amiből amúgy soha nem árt ha minél több van, azon felül, hogy folyamatosan frissítjük a programokat, itt van egy új Firefox megoldás, a Firefox Quantum. Használata során kevesebb memóriát fogyaszt, gyorsabb, és talán megbízhatóbb is. Talán megéri az átállás, jelen pillanatban a béta verziót lehet letölteni, de ha igazak a hírek, november 14-én jön ki a végleges verzió.


"(...) a Mozilla szerint 30 százalékkal jobban bánik a memóriával, mint a Chrome. Emellett 469 olyan hibát is megszüntettek, amely eddig lassította a böngészőt."

forrás: hvg.hu

5. IV. Dalai Dalest a KMI-ben


Újra hazai vizeken, újra Dalest a KMI-ben, ezúttal vendég a Kirúg Hümér. ugye, hogy ugyehogy...?!

Mikor:

2017. november 11. 20:00

Hol:

dunaújvárosi Kortárs Művészeti Intézet - Vasmű út 12.


Dalai Dávid tagjai, a lelkes házigazdák szerepében, ...



...és a Kirúg Hümér formáció, naná, hogy dunaújvárosi gyökerekkel...



6. 70 ÉV - 70 FA NAGYVENYIMÉRT


Nagyvenyim 1947. augusztus 1-től lett önálló közigazgatási egység, ekkor szakadt el az egykori Hercegfalvától, Mezőfalvától. Ebből az alkalomból megszervezett faültetésre hívom fel az olvasók figyelmét!

Szeretettel hív és vár mindenkit Nagyvenyim Nagyközség Önkormányzata az intézményeivel, a Nagyvenyimi Kossuth Lajos Általános Iskolával, a Szent Bernát Arborétum Alapítvánnyal, az Erdőjárók Klubja Természetbarát Egyesülettel és a Nagyvenyim és Térsége Fejlesztéséért Egyesülettel

"70 ÉV - 70 FA NAGYVENYIMÉRT"

címmel

KÖZÖSSÉGI FAÜLTETÉSÉRE

a település önállóságának 70. jubileumi évében megtartott környezetvédelmi rendezvénysorozathoz kapcsolódóan.

Időpont:

2017. november 11. (szombat)

reggel 8.00 órától
Helyszínek:
  • a Szent Bernát Arborétum (parktakarítással egybekötve) és
  • a település központja (iskola területén, a polgármesteri hivatal környékén és a Ligetben)
A fákat és az ültetőgödrök kialakítását az önkormányzat ingyenesen biztosítja. Az ültetés tájépítészeti terv alapján történik, a hozzá szükséges szerszámokat kérjük, hozzák magukkal! A beültetéshez szükséges víz a Rendházból és a hivatalból vételezhető.

A kiültetett fák az önkormányzatnak nyújtott 5000.- Ft-os, kötelezettségvállaláshoz kötött adománnyal örökbe fogadhatók!

Örökbe fogadható fák listája:



Kérjük jelezzék felénk, ha szeretnének fát ültetni, vagy örökbe fogadni!

Jelentkezés: 25/506-220, 25/507-460, 30/9912937, venyimtitk@invitel.hu, muvhaznagyvenvim@gmail.com

Az örökbefogadók nevét az ültetést követően kis táblácskán megjelöljük. Faültetési akciónkhoz természetbeni és pénzbeli felajánlásokat az önkormányzat köszönettel fogad.

Bankszámlaszámunk: 11736037-15361442

Ültetési tervezet:


Szeretettel várunk minden dolgos, segítő kezet!
Tegyünk együtt lakóhelyünk környezetéért!


facebook esemény


7. Családi délután az Intercisa Múzeumban



Római napon már meggyőződhettem, hogy remek programokkal várják a kicsiket és a nagyokat. ilyen lehet a soron következő Márton napi Családi délután is, sok szeretettel ajánlom, kortól függetlenül, és érdemes körbenézni mi mindennel készülnek a házigazdák.


Megosztás:

0 megjegyzés: