2017. augusztus 31., csütörtök

#7nap - 12



Tényleg semmi nem szándékos, egyszerűen így jött ki, nevezetes nap a mai, nem csak azért mert mai is van 7NAP, hanem épp ezen a napon köttetett meg házasságunk. Semmi extra amúgy, 4 év... Rohan az idő...

Nagy napra ébredtünk, házassági évfordulónk van ma, dehogy felejtjük! No persze ha esik, ha fúj, 7NAP van, lesz, így ma is egy kis merítés az elmúlt napokból, évekből, és ahogy megszokhatták az olvasók, némi programajánló. Mitől jó dunaújvárosinak lenni, mitől lennénk mások? Nagy vonalakban ezt kutatják a napokban, lokálpatriótáknak kötelező, de a többiek is beszállhatnak, minden fontos információ alább, ellátogatunk az Egri csillagok forgatására, majd ha már film, akkor Anna and the Barbies zenekar Álmatlan című filmjébe is belekukkantunk, és hétvégére kicsiknek igazi gyereknapi események itt a Béke városrészben, és Dunaföldváron is, nagyobbaknak pedig hőlégballon karnevál a Velencei-tónál, Agárdon. Nyárbúcsúztató 7NAP, augusztus utolsó napján. Start! Most és itt.

1. Házassági évforduló


Talán a legfontosabb a mai napban, hogy 4 éve mondtuk ki a boldogító igent, majd ezt követően a család aprajával-nagyjával kis hejehujával megünnepeltük, és bár már nincs akkora népünnepély mint azon a bizonyos napon, mégis jó elmerengeni rajta mi minden történt az elmúlt időszakban. Felelőtlenség lenne azt mondani, hogy minden a legnagyobb rendben volt/van, de hát ez már így szokott lenni, egy igazi élményutazás a közös élet, miközben tudjuk, jóban-rosszban... lassan 3 éve pedig már Lilivel kiegészülve. Robogunk hát tovább a rögös utunkon, kitartóan...


esküvői fotókért utólag is köszönet: csezo.hu


2. Lokálpatriotizmus Dunaújvárosban


Ha sorrendben nincs is dobogós helyen, mégis kötődésem a városhoz egyértelmű, ezért is volt fontos számomra, hogy részt vegyek egy András Hanga és Szakács István felmérésében, aminek segítségével a dunaújvárosi lokálpatriotizmust vizsgálják, kutatják. Biztos sokan találkoztak a kérdőívvel, amit első körben tártak a nagyobb nyilvánosság elé. Rövid és egyszerű kérdésekkel térképezhették fel mennyire ismerjük szeretett, vagy éppen megvetett városunkat. Második, kicsit személyesebb körben már egy online beszélgetés során az irányitó moderátor segítségével olyan kérdésekkel szembesültünk, amiket előre nem is tudhattunk, és egy kicsit újra kitalálhattuk milyen dunaújvárosinak lenni. Érdekes felvetések, gondolatébresztő, játékos feladatok során kerülhettünk újra közel(ebb) városunkhoz. Nem szeretném elmesélni mi minden volt benne, hátha még lesznek, vannak olyanok, akikkel még csak most fognak beszélgetni, aki még nem jelentkezett, tegye meg, keresse velük a kapcsolatot, kicsit nehezítsük meg a dolgokat, legyen minél nagyobb nyersanyag, amiből nagyobb merítéssel dolgozhatnak

Lokálpatriotizmus Dunaújvárosban


Kedves Hanga, és István! Az anyagok feldolgozásához jó munkát kívánok! Személy szerint annak ellenére, hogy épp egy családi esemény kellős közepéből próbáltam minél aktívabban részt venni, nagyon jól éreztem magam, köszönet érte, illetve a további beszélgetőpartnereknek is köszönet, ismeretlenül is jó volt beszélgetni.

3. Kedves elvtársak, imához!


Nem, semmi politika, most egészen másról lesz szó. 2005-ben A nagy könyv című televíziós vetélkedőn legnépszerűbb olvasmány címét nyerte el az Egri csillagok. Nem tudom mennyit változott a helyzet, egy biztos, 50 éve kezdték el forgatni a mozifilmet.


Be sem merem vallani, sokáig én sem tudtam róla, hogy hol is forgatták a filmet, igaz nem is foglalkoztatott a kérdés nagyon.


A forgatás helyszíne természetesen látogatható, Pilisborosjenőnél megtalálható mindaz, amit megmaradt belőle, és nem utolsó sorban egy pilisi kirándulás bármikor jó, aki teheti, sétáljon ki, megéri.



4. Álmatlan


Nem én, és nem is a család szenved tőle, hanem az Anna and the Barbies költözik fel a mozivászonra, szeptember 28-tól a mozikban az Álmatlan! Épp a napokban írtam róla, új lemezük, az Utópia, nálam az év lemeze lett, azóta is rengeteget hallgatom, és ha egy kicsit is többet szeretnénk megtudni a zenekarról, a tagokról, a zenéről, és mindenről ami az egészet működteti és előre viszi, azt hiszem kihagyhatatlan lesz a film.
Az Anna and the Barbies zenekar 2016 novemberében a Fővárosi Nagycirkuszban tartotta legújabb lemezbemutatóját, mely az Utópia turné része volt. Az Anna and the Barbies – Álmatlan koncert- és dokumentumfilm, magasság és mélység egyszerre, mely olyan oldaláról mutatja meg Pásztor Annát és a zenekart, amely a közönség és a rajongók számára eddig ismeretlen volt. A film tökéletesen megmagyarázza az “Anna and the Barbies jelenség” lényegét, miközben lenyűgöző felvételek segítségével nyerhetünk betekintést a fantasztikus hangulatú koncertbe. Az alkotás reprodukálja a koncertélményt, benne felhangzanak a legismertebb slágerek, de az Álmatlan sokkal több mint egy koncertfilm: felfedi az „AATB gépezet” lelkét, motivációját és titkait.


5. Városrészi nap
Elérkezett hát a nagy nap, felújították a béke városrészben az óvodát és a bölcsit, Lili utóbbiba fog járni jövő héttől. Egy kicsit viszont már most hétvégén ráhangolódhat(unk), igazi gyermekbarát programokkal várják az érdeklődőket. Kicsiknek, nagyoknak ott a helye! :)


6. VI. Nyárbúcsúztató gyermeknap
Nem csak Dunaújvárosban, Dunaföldváron is sok szeretettel várják az apróbbakat és kísérőiket az augusztus végi gyermeknapra, mi tavaly voltunk, Lili nagyon jól érezte magát, remélhetőleg idén is hasonló hangulat lesz a jellemző.


7. XXIII. Velencei-tavi Nemzetközi Hőlégballon Karnevál
Program nagyobbaknak, nem is olyan messze, Agárdon, akár már mától. Látványnak sem utolsó, akár lentről is....


Megosztás:

0 megjegyzés: