2017. július 31., hétfő

Éjféltől harmadfokú hőségriasztás


Az Országos Meteorológiai Szolgálat előjelzései alapján, az EMMI Klímaváltozás és Környezeti Egészséghatás Elemző Osztály szakmai javaslatát figyelembe véve Dr. Szentes Tamás országos tisztifőorvosi feladatokért felelős helyettes államtitkár 2017. augusztus 1. (kedd) 00:00 órától 2017. augusztus 4. (péntek) 24:00 óráig a legmagasabb, harmadfokú hőségriasztást rendel el az ország egész területére vonatkozóan.

A tartós hőség az egészséges szervezetet is megviseli, a szív- és a keringési betegségben szenvedőkön túl, ilyenkor bárkinél előfordulhatnak egészségügyi panaszok. Éppen ezért a nagy melegben kiemelten fontos a fokozott folyadékbevitel, amelynek során kerülni kell a magas koffein-, illetve cukortartalmú, valamint alkoholos italok fogyasztását.

Felhívják a lakosság figyelmét arra is, hogy akik a hőség ellenére gépjárműbe kényszerülnek, fokozott óvatossággal vezessenek, hiszen a koncentrációt negatívan befolyásolhatja a meleg.

Azok, akik a hőség idején vízparton tartózkodnak, fontos, hogy a déli órákban kerüljék a napozást, valamint ne ugorjanak a vízbe felhevült testtel. A tartós melegben a bőr védelméről sem szabad megfeledkezni: naptejjel és világos, jól szellőző bő ruházattal lehet a leghatékonyabban a leégés ellen védekezni. A legmelegebb órákban, 11 és 15 óra között érdemes árnyékos helyen tartózkodni.


Dunaújvárosban:

TESCO - Aranyvölgyi út 6. 
OBI - Venyimi út 5-7.
ALDI - Eszperantó út 4. 
ALDI - Kandó Kálmán tér 10.
PENNY MARKET - Kenyérgyári út 2. 
LIDL - Velinszky u. 1.

Dr. Páldy Anna, Országos Környezetegészségügyi Intézet tanácsadójának ajánlásai

Közegészségügyi tanácsok a hőhullámok hatásainak enyhítésére 
  • Hűtse lakását, folyamatosan figyelje a szobahőmérőt! 
  • Napközben tartsa az ablakokat csukva, használjon függönyt vagy egyéb sötétítőt. Lehetőleg éjszaka szellőztessen. Csak a szükséges mértékben használja az elektromos készülékeket (még a világítást is). Ha van légkondicionáló berendezése, ennek működtetése idején tartsa csukva az ajtót és az ablakot.
    Megjegyzés:Hőhullámok idején, amikor a külső hőmérséklet 35-39 celsius fok közötti, az ideális belső hőmérséklet 28 fok körüli, nem javasolt a túlzott légkondicionálás.
    A ventilátort csak rövid ideig lehet használni, mivel kiszárítja a szervezetet.
    Fontos a fokozott folyadékpótlás.
  • Ha a fent említettek nem valósíthatók meg, lehetőség szerint töltsön el legalább 2-3 órát légkondicionált helyen.
  • Kerülje a megterhelő fizikai munkát, tartózkodjék árnyékban a legmelegebb órákban.
  • Már most gondoljon arra, hogyan hűtheti lakását a jövőben („hideg” festék, párologtató, zöld növények).
  • Tartsa testhőmérsékletét alacsonyan és fogyasszon sok folyadékot, előzze meg a kiszáradást.
    Megjegyzés:
    Ha elindul otthonról, vigyen magával 1 liter vizet!
  • Gyakran zuhanyozzon vagy fürödjön langyos vízben.
  • Használjon vizes borogatást, hűtse lábát langyos vízben.
  • Viseljen világos, természetes alapanyagú, bő ruhát. Ha a napra megy, viseljen széles karimájú kalapot és napszemüveget.
  • Rendszeresen fogyasszon folyadékot, ne várja meg, míg szomjas lesz! Ne fogyasszon alkoholos és magas cukortartalmú és koffein tartalmú ital!
    Megjegyzés:
    Pótolja az izzadással elvesztett sót is! A vízivás sópótlás nélkül veszélyes lehet.
    Ne feledje: az alkoholos és cukros italok vizet vonnak el a szervezetből, fokozzák a szomjúságot, a koffein vízhajtó hatású!
  • Ha rendszeresen szed gyógyszert, kérdezze meg kezelőorvosát, hogyan befolyásolják a gyógyszerek a folyadék szükségletet.
    Megjegyzés:A lázas betegekre különösen oda kell figyelni. Fokozattan ügyeljünk a lázas gyermekek folyadékpótlására!
  • Ellenőrizze testhőmérsékletét!
    Megjegyzés:
    Fontos tudni, ha a testhőmérséklet 38 fok fölé emelkedik, az már káros az egészségre.
    39 fok felett - hőguta alakulhat ki.
    40 fok felett - életveszélyes állapot.
  • Tárolja gyógyszereit megfelelő hőmérsékleten!
    Megjegyzés:
    Ha a szobahőmérséklet 25 fok fölé emelkedik, célszerű a gyógyszereket hűtőben tárolni akkor is, ha ez nincs ráírva a dobozra.
  • Keresse fel orvosát, ha krónikus betegségekben szenved, vagy többféle gyógyszert szed! Ha bármi szokatlan tünetet észlel, azonnal forduljon orvoshoz! 

Megosztás:

Nevet


Ráfordultunk a következő évi választásra, aminek már most látjuk jeleit, a felvásárolt, kézivezérelt kormánypropaganda dübörög. Röviden jelen pillanatban így foglalható össze:

aki nincs velünk, az mind Soros

Ellenség persze mindenki lehet, már-már hozzászokhattunk a kifinomul lejáratókampányokhoz, és miért pont ez a választási kampány lenne más, mint a többi. 4 évente eljön az idő, amikor bebizonyosodik, van még lejjebb. 

Ha lehetne, még akár nevetnénk is Soros Györggyel, ahogy annak idején tette ezt a Hócipő felvételén...


Az utóbbi napokban, hónapokban persze kiderült az is a "patásról", hogy saját politikája van, mi több, már a Nemzetbiztonsági bizottságot is már ő hívja össze. Őrület, mi több:


Ugye? Kormányszintű népbutítás, manipuláció, és ez folyik már a csapból is. Ezzel szemben:
Soros valójában azt mondja, hogy a nemzetközi közösségeknek azokon a fejlődő országokon kellene segíteniük, ahol a világ menekültjeinek 89 százaléka él. És azt szeretné, ha Európának közös menekültpolitikája lenne. Soros szerint ez ugyanaz, mint a mainstream európai álláspont, és a magyar kormány idegengyűlölete és a menekültek démonizálása áll szemben az európai értékekkel.  
forrás: 444.hu 

... és a nem is annyira le/betiltott teljes 1998-as CBS által készített Soros-interjú magyar felirattal, nem kiragadva belőle semmit.


Interjú a Nyílt Társadalom Alapítvány (Open Society Foundations, OSF) képviselőivel

Hogy ki, hogyan ítél meg tevékenységét, mindenki vérmérsékletének megfelelően kezelheti a témát, de mielőtt értékítéletet hozunk, nem árt megfelelően tájékozódni. egyenlőre Soros György többet tett le az asztalra, mint kritikus kormánypártunk bármely tagja, illetve azt sem kell elfelejteni, hogy az egészségügy, az oktatás, és a mezőgazdaság sem lesz jobb helyzetben ha végül nem ő "nevet".

Mikor fogunk mi, választópolgárok nevetni? A kormánypárt mikor fejezi be ezt a gyűlöletpolitikát, aminek az árából egyéb más, hasznosabb dolgokat is ki lehetne fizetni?
Megosztás:

2017. július 27., csütörtök

#7nap - 7


7NAP! Nem így terveztem, de mégis, csupa hetesekkel is, de elérkezett ez a nagy nap is, bár ez mit sem változtat azon, hogy ma is dolgozni kell, és a mára tervezett bejegyzés sem maradhat el...

40 évvel ezelőtt egy pesti kórházban születtem, szüleim nagy-nagy örömére. Azóta eltelt pár év, számolva-számolatlanul is kétszer húsz, elég sok mindenben volt részem, jóban, rosszban. Ez a rendhagyónak mondható bejegyzés most szóljon egy kicsit az elmúlt éveimről, ami belefér 7 apró szemelvénybe. Ettől lesz egész - ma is. Start! Most és itt.

Kisoroszi (1983)


esti mese helyett...

Nem emlékszem az első kempingezésünkre, de igazi "törzslakó" kempingezőkké váltunk az évek-évtizedek alatt. Mit lehet tudni magáról a kempingről, Kisorosziról? A Szentendrei-sziget északi csücskében, a falun túl, egy igazi vadkempingként indult a kempingezés mondhatni hőskorában, amikor már nem csak a hajóval közlekedők kiváltsága volt a sátrazás. Rengeteg külföldi, vagy éppen városból kiszabadulni vágyó kempingező lepte el a spicc környékét, már akkor, amikor még csak egy hideg vizes csap volt kivezetve a kemping bejáratához. Aztán persze későbbiekben megjelentek a "modern" pottyantós wc-dombok is, a területről kitiltották a kocsikat, ennek ellenére minden évben voltak okoskodók. A vadregényes tisztással szabdalt csúcs persze már rég a múlté, de a környezetet semmi sem veheti el, Visegrád, Nagymaros látványa a mai napig magáért beszél, kirándulásnak akár egy napra is nagyon ajánlott.

NAGYONzöld, NAGYONszeretem


Kajakozások, kenuzások, túrázások a környékre, 1-1 átizgult magasabb vízállás, augusztus 20-án hatalmas tábortűz, vagy éppen vak sötétben bebotorkálás a faluba, majd vissza, kamaszkoromban szerelmetes pillantások a kivilágított Fellegvár "tövében"... A nyár nekünk erről szólt elsősorban.

Katonaság (1998)

nem sok és főleg nem túl jó minőségű képek egyike - ott vagyok

Soha nem akartam katona lenni. Frissen levizsgázva épp már kezdtem dolgozni, és szilveszterkor - hosszú hajjal, még arra koccintottunk, én soha nem leszek... Mindent megtettem ennek érdekében. Az utolsó értelmetlennek tűnő sorozáson mielőbbi végzés reményében találomra végigjelölgettem az IQ tesztet, a doktor elé kiterítettem az orvosi papírjaimat, végighallgattam az intelmeket, megnéztem majd minden szögből, majd egy C kategóriával távozhattam. Akkor még nem sejtettem mire lesz ez jó, de hamarosan megtudtam, allergiámnak köszönhetően, a terepgyakorlatok közelébe sem mehettem, így már az első alkalommal kiderült, míg a többiek kint "levegőztek", én bent takaríthattam a porceláncsészéket.... Soha többet nem kértem felmentésemet a kinti események alól.
Sok-sok emlékezetes élmény közé tartozik a kiképzés utáni első "éles" találkozó az épp leszerelés előtt álló katonákkal, akik tőlünk, kopaszoktól szedték be a hiányzó leltári eszközöket, ruhadarabokat. Aztán megismertük a tiszthelyetteseket, akik majd minden délután az üveg alján át látták a világot. Megtanultunk alkalmazkodni, ki így, ki úgy. Tettük a dolgunkat, próbáltunk nem törődni az értelmetlennek tűnő dolgokkal, őriztük a laktanyát, és a roncsokat, amik persze papíron egy működőképes hadsereg képét mutathatták. Szerencsénkre eseménytelenül telt el az a 9 hónap, a világpolitika nem szólt bele, így egy őszi napon végre - utoljára kiléphettem sok más sorstársammal az életet jelentő kapun.
Édesanyám úgy engedett el, hogy majd ott megtanulom mi az a fegyelem, igazi férfi leszek ha kijövök. Kijöttem, de nem nem éreztem a változást. Amit megtanulhattunk, magunkkal hozhattunk, azzal nem dicsekednék senkinek. Ha bárhol felmerül a katonaság témája, elsők között tudom azt mondani, hogy NE. Vannak ennél sokkal hatásosabb, életre felkészítő tevékenységek, amikkel nem lehet derékba törni egy fiatal életét fölöslegesen.

Burger King (1995-1996)

felfelé a ranglétrán

Iskola mellett, majd helyett, röviden így lehet röviden összefoglalni Burger King-es időszakomat. Nagyjából a katonasággal egy időintervallum, mégis sokkal értékesebbnek találom így utólag. Nem csak azért, mert hamar előre léphettem a ranglétrán, hanem igen is olyan dolgokra tanított meg ez a munkahely, ami egyben az első hivatalos, lejelentett munkahelyem is egyben, amire például a katonaság nem tudott, és azt hiszem nem is akart. Nagyszerű csapatban, fiatalok között, épp felkerülve Budapestre igazán inspiráló volt az egész, szívesen kipróbáltam milyen egy igazáén pörgős munka augusztus 20-án, vagy éppen szilveszter napján. Ami még meglepőbb volt számomra, az a január elsejei sorbanállás nyitásra várva, az emberbarátnak nem mondható mínuszokban.... Váci utca. 

az első bankkártyám

Persze a vendéglátás mókuskereke sem egy könnyen megszokható dolog, minden elismerésem azoknak, akiknek csak munka-, és szabadnapjai vannak. Ünnepnap, szinte soha. 
Tanulmányaim folytatásával ez az időszak is véget ért, de büszkén viszem magammal az emlékeket.

Zenekari táborok

barátságban a táborban dolgozókkal (is)

Igazán nagy zenész családnak számítottunk, mindenki valamilyen hangszeren játszott. Édesapám hegedűt, brácsát oktatott, valamint vonószenekart, kamarazenekarokat vezetett itt Dunaújvárosban és Pesten is, édesanyám énekkarba járt heti rendszerességgel, nővérem - velem ellentétben - órákat tudott gyakorolni, bár míg ő hegedűvel bosszantotta a panelházunk lakóit, addig én a szekrény tetején hagytam porosodni a csellómat. Húgom fuvolázni tanult. Gimnáziumi éveimben a csellót a nagybőgő váltotta, majd a pesti komolyzenei tanulmányaimnak épp a fent említett Burger King vetett véget. Bár első feketebárányként én voltam az első, aki feladta a komolyzenei álmait, nem szakadtam el nagyon a zenétől, de ne szaladjunk ennyire előre...
Édesapám jóvoltából rengeteget vendégeskedhettem a pesti zeneiskola nyári táboraiban, illetve ennek mintájára létrehozott dunaújvárosi zenekarnak szervezett táborokban. Míg a pestiekkel Velencére jártunk, addig Dunaújvárosból első alkalommal még Bükkszékre mentünk, majd Balatonfenyves lett hosszabb távon a tábor fő helyszíne. Elsőre még csak vonósok, majd csatlakoztak hozzánk a fúvósok, gitárosok, sok-sok élményt, emléket gyűjtöttünk ezekben az években. 

Széchenyi István Gimnázium (1997-2016)

2006 vagy 2007

Életem eddigi legmeghatározóbb időszaka. Második munkahelyem egy kicsivel több mint 18 évig. Ha a falak mesélni tudnának...
Fiatalok, gyerekek között, egy nagyon jó tantestülettel dolgozni felejthetetlen élmény volt. Gólyaavatók, vetélkedők, versenyek, hajókirándulások, ballagások, farsangok érettségik, karácsonyi műsor a kisgimisekkel, és persze a nagyobbak által összeállított sulirádiós műsorok, sulinet, dina, majd magiszter, az első digitális naplók, stúdió, koncertek, vegyeskar, pausa koncertek, Roho, 204, 301....

... pincétől a padlásig.

Egy gyöngyszem 1997-ből. Ciki-, és hosszúhajfaktorság mai győztese...


... én szóltam! :)


FELEJTHETETLEN

Midnight Express (2016-tól)


A zene szeretete a komolyzenei tanulmányaim befejezése ellenére is megmaradt, időről időre felbukkanok zenekarokban, jelen pillanatban a Midnight Express zenekart erősítem, gyengítem basszusgitárral. Gitárosunk, Tóth Pál remek összefoglalója a zenekarról:
A zenekart 2016-ban alapította négy olyan zenész, akik ezt megelőzően több más formációban álltak a színpadon. A zenekar jelenlegi formája 2016. novemberében az énekes érkezésével alakult ki.
Klasszikus-, grunge- és punk rock feldolgozásokat játszanak, olyan neves előadóktól, mint a Scorpions, a The Bates vagy a Europe.
A dalok feldolgozása során saját hangzásvilágra törekednek, amelyhez nagyban járul hozzá az, hogy énekesük egy hölgy, akinek hangja megfelelően harmonizál a keményebb riffekkel és szólamokkal is.
A zenekart – a rövid közös munka ellenére is – néhány alkalommal hallhatta már a közönség Dunaújvárosban.
A zenekar tagjai:
Tuska Nóra – ének
Szemenyei Imre – gitár
Horváth Tamás – basszusgitár
Morvai Tibor – dobok
Tóth Pál – gitár, vokál 

És hogy hol leszünk láthatóak, hallhatóak legközelebb?


facebook esemény: 2017. 08. 04. 21:00 NAGYVENYIM

Sok szeretettel várunk!

zenekar facebook oldala

Szeretett családom


Akik nélkül nincs nap, akik fényt, és hangot visznek az éjszakába (is), akik elnézik ha egy kicsit eltűnök este, hogy megírjam ezt a bejegyzést....

Köszönöm!


Köszönet szűkebb, és tágabb családomnak is, hiszen nélkülük sem az lennék egészen, köszönöm az elmúlt 40 évet, még legyünk nagyon sokáig Lili szavaival élve:

ha már így együtt vagyunk...
Megosztás:

2017. július 24., hétfő

Hónap dolgozója


Ha Magyarország nem is teljesít jobban (deeee), a Kelemen Kabátban formáció hozza a kötelezőt, a jó hangulatot, a remek zenét, a ma megjelent Hónap dolgozója című daluk már most beköltözött a fülembe, remélem másoknál is hasonló hatást tud elérni, így hétfő este kicsit feledtetni tudja, hogy még mennyire messze van a péntek délután... 


Igazi laza nyári nóta, kicsit "coco jambo" utánérzéssel... :) 

Megosztás:

Mi lesz veled dunaföldvári Béke tér?

Béke tér nyugati csücske - fotó: google maps

Érdeklődve figyelem az eseményeket mi lesz az amúgy tényleg szebb napokat megélt dunaföldvári Béke tér sorsa.
Városvezetés érthető módon, próbálja szebbé, jobbá tenni a környezetet, már amennyire lehet, ugyanis csak ránézésre: nem két fillér.
De lássuk hol is áll jelen pillanatban az ügy a helyi önkormányzatnál:


Kötődésem a városhoz a gimnáziumi éveimtől számítható, rengeteg emlék, élmény miatt a ballagás óta is rendszeresen visszajárok, visszajárunk, büszkén mutatom a családnak, barátaimnak, ismerőseimnek mennyit fejlődött a település.

Dunaföldvár lent...

A vár, a Kálvária-domb, és az alatta tekergő Duna, a festői partszakasz a stranddal, a halászcsárdával, és a Rakpart étteremmel, valamint ne felejtsük el a korszerű játszóteret, no és ne feledkezzünk meg a belvárosról, a Béke térről sem, a legjobb dolog, ami az emberrel történhet Dunaföldvár központjában, hogy beül egy frissítő italra, vagy fagyira a Marcipán Cukrászdába, kiül a teraszra és hűsöl egyet a "centrumban".

... és fent

No persze ez évekkel ezelőtt még elég bátor tett lehetett, ugyanis a híd teljes forgalma a tér mellett ment el. Szerencsére a vasút felszámolása óta a forgalmat az egykori vasúti töltésre tették át, ezzel is tehermentesítve, és hangulatosabbá téve a belvárost. 

 
télen-nyáron...

Ezek után kicsit mellbevágó olvasni a tervezett átalakításokat, bár még egyszer felhívnám a figyelmet, én csak egy outsider, turista szemszögéből nézem a dolgokat, nyilván a helyi lakosoknak van saját, érvényesíthető akarata.

"Több fa kevesebb parkoló, kevesebb fa, több parkoló!"


egységfront a google térképén

A tér egyedi hangulatához hozzá tartozik a platánok és a japánakácok árnyékában a bazaltköves burkolat, parkolóval, a - vélhetően - helyi piacnak szánt pultokkal, és a szökőkúttal...
A tervezet szerint, bár több új fa kerülne, mégis a felújítás elsősorban a parkolóra vonatkozna. Véleményem szerint, akár el is lehetne hagyni a parkolót, közösségi teret lehetne ezzel létrehozni. Tudom, a parkolási gondot ez nem fogja megoldani, erre természetesen megoldást kell találni, de biztos vagyok benne, nekünk nem fog gondot okozni, ha kicsit sétálni kell (egyik) kedvenc helyünkig.
A téren ki lehetne alakítani egy kis színpadot, meg lehetne tartani a helyi "kézműves" piac jellegzetességét, illetve további közösségi funkcióknak lehetne helyet adni, mert a tér pont erre alkalmas, bent van a központban, könnyen elérhető.
Véleményem szerint a felmerült sarokház lebontása, parkoló számára nem túl előnyös, a tér fő homlokzati elemeiből hiányozna, ha ott nem lenne semmi. Megérdemelné, ha maradna, a későbbiekben, ha sikeres a rehabilitáció, biztos vagyok benne, lesz rá kereslet, és ki lehet majd adni.
Örülök, hogy szakértői véleményt is figyelembe vesznek a fák egészségi állapotával kapcsolatban, illetve hogy törekednek a tér egységének megtartására. Ha a fák egészsége megengedi hogy maradjanak, NE VÁGJÁK KI! Persze számolni kell a gyökérzet megerősödésével, illetve a virág/levélhullásra is lehet számítani, ez azt hiszem elviselhető és tolerálható a növények esetében. Seprű, lapát és némi szemeteszsák kérdése csupán, illetve néha nem árt foglalkozni a fákkal, hogy az elöregedett ágakat ne a szél fújja le.

nagy találkozások a század elején fotó: Somogyi Erzsébet/I ♥ Dunaföldvár

Hiszem, és remélem, hogy megfelelő kezekben van a tér sorsa, és lesz hova visszatérni még, lesz hűs árnyék a téren, és a gyermekünk is boldogan szaladgálhat majd, úgy, ahogy eddig.

A parkoló menjen, a fák maradjanak!

Megosztás:

2017. július 21., péntek

Budapest Bár 10


10 éves születésnapját ünnepli a Budapest Bár. A zenekart Farkas Róbert alapította még 2007-ben. Az eredetileg egyetlen lemezre összeállt csapat szerencsére együtt maradt és azóta is töretlen sikerrel lépnek fel színházakban, fesztiválokon, koncertpódiumokon. A repertoárjukon örökzöld táncdalok, filmslágerek, újszerű, kiváló ízléssel, kifinomult cigányzenei háttérrel előadva. A zenekarral több közismert énekes is dolgozik, többek között a Kiss Tibor, és Frenk is, csak hogy a dunaújvárosi vonalat említsem. 

Elfogyhatnak valaha ezek a dalok?
Annyira gazdag zenei kultúra maradt ránk, hogy a tár csaknem kimeríthetetlen. Abban a korszakban szinte minden nap születtek jobbnál jobb dalok.  Ráadásul, amikor jobban megismertük egymást, elkezdett érdekelni, hogy vajon ezek az énekesek milyen zenén nőttek fel, mi motiválta őket, hogy hangszert vegyenek a kezükbe. Ekkor kerültek sorra underground zenekarok dalai és rock slágerek, így egyre színesebb lett a Budapest Bár repertoárja. Fontos volt számomra, hogy ne ragadjunk le egy korszaknál, hanem nyissunk ki újabb és újabb kapukat, próbáljuk ki magunkat többfajta zenei környezetben. Ez egy cigányzenekarnak és az énekeseknek is nagyon jót tesz. Ma már Európa Kiadó és David Bowie átdolgozás is szerepel a repertoárban, a Húszezer éjszakás kaland című dallal pedig titkos vágyam is teljesült, hiszen megszületett az első saját slágerünk. Ez egy nagyon fontos lépés volt, hiszen nagyon régóta nem írtak már cigányzenekar számára dalokat. Szűcs Krisztián szerzeményénél pedig úgy éreztem, megvalósult, amit szerettem volna, egy új dal, ami egy kicsit réginek tűnik, egy mai felvétel, ami évtizedekkel ezelőtti világot idéz meg.

kép, és teljes interjú: nullahategy.hu


Sokaknak talán be sem kell mutatni a zenekart, és az évek alatt megismert Budapest Bár dalokat, mégis sok szeretettel ajánlom a 10 éves évfordulóra kiadott válogatást. 





Budapest Bár a 2016-os Fishing on Orfű nagyszínpadán


Megosztás:

2017. július 20., csütörtök

#7nap - 6


7NAP! Tombol a nyár, elhallgatott a 2017-es rocmaraton, és elstartolt a vizes világbajnokság. Ezen felül újabb 7 nappal közelebb vagyunk a nyaralásunkhoz. Várjuk, kivárjuk! Addig...

Pénteken részt vettünk a XL. Vasas- és kohásznapon, mi több jól is éreztük magunkat! Megnézzük Dunaújvárost fentről és lentről, mesél a múlt, leletek Intercisa korából és közelmúltunkból  egy hanyagul ottfelejtett vöröscsillag, tanácsok napsugárzás káros hatásainak megelőzésére, kicsit dühöngök és kifejezem nemtetszésemet lovagkeresztesünk kirohanása miatt, július vége miénk, rendszergazda "kockáké", de előbb persze menjünk el egy Dalai Dávid koncertre a Kaptárba. Start! Most és itt.

1. Vasasnap a Vasmű téren


Nehezen tudom már magamról lemosni azt a tényt, hogy Zsülikére szereztem belépőt, azaz karszalagot péntekre. Szinte érezhető volt már napokkal korábban az ellenszenv, pedig Fásy család üdvöskéje csak egy fellépő a sok haknizenész között. Azért halkan megjegyezném, ezek a tinglitangli zenék elég ismertek, annak ellenére, hogy soha, senki nem hallgatja. 


bulihangulat a Budapest Bárral - archív

Sajnos a Budapest Bárról (többek között Frenk, Kiss Tibor) lemaradtunk, de Fásy Ádám bejelentkezésénél (gyér érdeklődés mellett) már ott voltunk és örömmel vetettük be magunkat a délutáni fesztiválhangulatú dzsemboriba.

fokozódik a hangulat, és a tömeg

cd lemezek a rajongóknak

Bebe felszántotta a színpadot, annyit ugrált

Míg a színpadon a fellépők szórakoztatták a közönséget, addig a téren elkészült a rekordmennyiségű hideg csülöktál, valamint un. green boxokban tetszőleges háttérrel lehetett szebbnél-szebb képeket készíteni. Miután magunkhoz vettük gyermekünket, ki is próbáltuk. ezen felül szervezett buszos körutón vehettek részt az érdeklődők, ahol a gyár mindennapjaiba pillanthattak be. Jövőre, ha lesz még ilyen, ki nem hagyom!




remek zenészek, csak kár, hogy playback buli....

nem túl előnyös helyről néztük, de a gyerek így is élvezte

Jó hangulatban, remek délutánt, estét tölthettünk a Vasmű téren. A búcsú pillanata nálunk nem sokkal a tűzijáték után jött el, még épp belefért Zsülike... 
Azért remélem, hogy a Magna Cum Laude koncert jobb, szebb, és hangulatosabb volt mint a mulatós blokk fellépőinek műsora, mi pár éve nagyon jól éreztük magunkat egy hasonló eseményen. 

Aki pedig esetleg lemaradt volna az eseményről, ne búsuljon, rögzítették a koncertet, így várhatóan a későbbiekben képernyőre is fog kerülni 1-1 dunaújvárosi képkocka...
Köszönet a karszalagokért, a szervezésért, ha tehetjük, jövőre is kinézünk, és tudjuk: HA ÉL A GYÁR, ÉL A VÁROS!


2. Dunaújváros, én így szeretlek!
Csak remélni tudom, hogy a rockmaratonra városunkba látogató rocker barátainknak volt ideje egy kicsit körbenézni, hol is élünk mi. No nem feltétlenül a vasműs gyárlátogatásra gondolok, de lássuk be, vannak olyan pontjai a városnak, amiket büszkén lehet mutogatni. Szoborpark, Duna mellett sétálva messze ellátva fent, vagy szalonnát sütögetve lent, Petőfi liget, a vadregényes Szalki-sziget...
Biztos rengeteg féle szempont alapján tudnánk felsorolni szebbnél szebb helyeket a városban. Július elején az Air Copter csapata járta be a várost, és remek felvételeket készítettek, így, ebből a szemszögből talán még nem is láthattuk városunkat. Remek videó, sok szeretettel ajánlom!


Apró észrevétel, én nem tudtam róla, hogy a Dunai Vasmű tetején még ott van a leszerelt, ledöntött vörös csillag, igaz már funkcióját vesztve, elfektetve. Egy korhű, városépítéssel foglalkozó film elengedhetetlen kelléke lehet a későbbiekben, minden más lehetőséget kizárnék...

filmkocka az amúgy remek összeállításból

3. Leletek a Duna medréből


A dunaújvárosi Intercisa Múzeum és a ráckevei Árpád Múzeum együttműködésében tavaly egy több mint 10 000 négyzetméteres kiterjedésű víz alatti építményrendszert dokumentáltak víz alatti régészeti módszerrel. Akkor két darab, a római császárkorból származó feliratos kőemlék töredéke is a felszínre került.
A rejtélyes objektum több, egymással párhuzamos "platform" soraiból áll, amelyek korát és rendeltetését a július 17-én kezdődött víz alatti ásatáson tervezik víz alatti régészek és búvársegítőik tisztázni. A régész csapatot Dr. Tóth J. Attila magyar búvárrégészen kívül a francia Annie Dumont is erősíti, aki a folyami régészeti kutatások egyik központi alakja.
A felderítő merüléseket és az ásatást nehezíti a folyó erős sodrása és a korlátozott látótávolság, ezért a régészek dunaújvárosi ipari búvárok segítségét kérték, akik biztonságos felszerelésekkel, úszópontonnal segítik a munkát.
A tervek szerint az egyik kő-fa szerkezet mellett fognak leásni, és famintát vesznek kormeghatározáshoz, valamint felmérik az építmény technikai részleteit, illetve leleteket gyűjtenek használati idejéből.
A helyszín azért különleges, mivel ebben a térségben tartják számon Szent Pantaleon kolostorát, amely egykor a Duna felrobbantott, elkotort szigetén állt (erről kapta nevét Pentele, Dunaújváros egyik elődje). A legendás, bizánci kapcsolatú Árpád-kori kolostorról alig rendelkezünk adatokkal. A térségben a Római Birodalom határvédelmi rendszere, a limes húzódott. A most kiemelt, részben újrahasznosított ókori kövek származhatnak egy római építményből, de nem zárható ki, hogy később (például a középkorban), az ókori kövek felhasználásával építkeztek.


4. Napra csak ha muszáj


Fokozódik a kánikula Csütörtökre három megyére már másodfokú, tizenhárom megyére és a fővárosra elsőfokú figyelmeztetést adott ki a hőség miatt az Országos Meteorológiai Szolgálat. 
Kevés felhőzetre, és napos időre lehet számítani, napközben 31-36 fokig melegszik a levegő.
Elsőfokú figyelmeztetést adtak ki  Budapestre és Pest, valamint Baranya, Fejér, Győr-Moson-Sopron, Hajdú-Bihar, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Komárom-Esztergom, Somogy, Tolna, Vas, Veszprém és Zala megyére
Másodfokú figyelmeztetés érvényes Bács-Kiskun, Békés és Csongrád megyére.
A meteorológiai szolgálat előrejelzése alapján csütörtökön extrém UV-B sugárzás is várható. Ilyen sugárzás mellett 15-20 perc alatt is le lehet égni. Amennyiben lehetséges 11 és 15 óra között kerüljük a napozást, s fokozottan védekezzünk a napsugárzás által okozott leégés ellen.
A jelenlegi előrejelzés szerint tovább erősödik a felmelegedés. Pénteken és szombaton 37 fok is lehet.

Dr. Páldy Anna, Országos Környezetegészségügyi Intézet tanácsadójának ajánlásai a napsugárzás káros hatásainak megelőzésére



5. Vállalhatatlan, felháborító

vajon tényleg megérdemelte?

Sokadszorra bizonyosodik be, ötös számú párttagkönyv tulajdonos lovagkeresztes publicistánk nem tudja megállni, hogy elméleteit, véleményeit ne egy vállalhatatlan, ocsmány stílusban tárja az olvasók, illetve nézők elé.
Legújabb botránykeltő kirohanása Ferenc pápa ellen irányult, tulajdonképpen lemarházta a katolikus egyház vezetőjét. Lelke rajta, a mai közállapotokat tekintve van olvasó-, és nézőtábora, nekik is kell a szellemi táplálék.
Kirohanásáról bővebben - 24.hu

Sajnos sehol nincs az a fajta tiltakozáshullám, ami annak idején a lovagkereszt átadása után tapasztalható volt. Csendben tűrünk, hallgatunk, már meg sem rezdülünk 1-1 ilyen hír esetében.
Kár... pedig nem is oly rég kijelentettük: Nem maradunk csendben

6. Rendszergazdák napja

klasszikus eset, klasszikus sorozat

Bár hivatalosan csak július utolsó péntekén, július 28-án lenne a rendszergazdák világnapja, Magyarországon már egy héttel korábban megünneplik a "főkockák" világnapját.

HWSW sysadminday az AnKERT-ben
1061. Budapest, Paulay Ede utca 33. 

Jelentkezni még estig lehet, belépő egészen baráti 1600 Ft, az előadások pedig érdekesek lesznek, aki érdekelt a témákban, ott a helye!


Programokról és a rendezvényről bővebben:

Aztán kezdődik megint egy újabb 365 napos "műszak", ugyanis az informatikában nincs megállás.

7. Zoom & Dalai Dávid


Újra hazai közönség előtt játszik a Dalai Dávid formáció! Szinte pontosan egy hónapja láthattuk a srácokat a KMI teraszán, most pénteken pedig a Kaptár színpadán pengetik a húrokat a Zoo zenekarral. Aki ráér, teheti, menjen, nem fogja megbánni. A koncert most is INGYENES.


Dalai Dávid dalest Várnai Gyulával - részlet
Megosztás:

2017. július 13., csütörtök

Szabó Terézia: Az elvetett magból jó termés legyen!

1963. október. Csengett a telefon az apostagi iskola igazgatói irodájában. Dunaújvárosból jött az örömhír: jöhetek a városba tanítani. Dani Lukácsnak és Fekete Pista bácsinak köszönöm most is, a múló évek távolából.
1963. október 15-én szebb névnapi ajándékot nem is kaphattam volna, mint az "egész" Móricz Zsigmond Általános Iskolát: Emmuskával, Vörös Jánossal, a felső- és az alsó tagozatos kedves, szeretettel fogadó, segítőkész kollégákkal. Akkor még nem tudtam, hogy ének-zene tagozatos iskolába kerültem. A csengő gyermekhangok, a fuvolázó kockás inges nebulók elbűvöltek. Rövid idő alatt észleltem, hogy az érdeklődő, csillogó szemű gyermeksereg hosszú távra magához láncol, s én mindent el fogok követni, hogy szeretetemmel, szakmai tudásommal tanítsam, neveljem őket.
Öröm volt számomra minden magyar- és történelemóra megtartása, hangulata. Észrevétlenül vittek, sodortak magukkal; tanulni, tudni akartak.
Felejthetetlen emlékem az 1965. május 19-i évzáró hangverseny. Kodály Zoltán tanár úr elfogadta az iskola meghívását. Meghallgatott egy bemutató órát a 6. a osztályban, amelyet Vörös János énektanár vezetett. Az osztályfőnök én voltam. Érthető, hogy határtalan öröm töltött el az elismerő nyilatkozata hallatán tanítványaim tudásáról. Azt mondta:
"Nem győzök olyan nehéz bicíniumot, tricíniumot írni, amit ti ne tudnátok leénekelni."
Az iskola évkönyvében ma is ott látható Kodály jóslata: "1965. május 19. Örömmel látta az iskola fejlődését, előre látja szép jövőjét: Kodály Zoltán."
Az év végi hangversenyek, a karácsonyi koncertek, az énekkar kísérése; izgalom, nyüzsgés, siker, boldogság. A fergeteges verbunk, a színes táncos kavalkád Szoboszlay Katival. Az osztálykirándulások az ország szép tájaira. Amelyekre a találkozók beszélgetései közben ma is szeretettel emlékeznek. A tantestületi kirándulások, a közös összejövetelek, vidám nótázás klarinétkísérettel; mind elraktározott feledhetetlen emlék. Az utcán örömmel, tisztelettel köszöntenek a volt tanítványaim, csókolom, szervusz, Tecanéni. Én már csak Teca néni maradok.
Az otthonom is emlékeket őriz: könyvek, tablóképek, könyvjelzők, emléktárgyak. Egy-egy kedves gyermekarc, osztály mosolyát juttatják eszembe. 2003-ban a 23 éves találkozón örömmel tapasztaltam, hogy mind értékes emberré vált.
A pedagógus számára ez a legnagyobb elismerés. Ilyenkor érzi az ember, hogy a munkája nem volt hiábavaló, ő is hozzájárult ahhoz, hogy az elvetett magból jó termés legyen.
1963-1993. Harminc évet nem lehet elfelejteni. Szerencsés embernek tartom magam, mert az életem munkája során azt tehettem, amit szerettem.
Üzenem az utánam következő "nemzedéknek": szeressék a gyermekeket, a hivatásukat, tiszteljék egymást, hogy a "tanító" "FÁKLYA" legyen Móricz Zsigmond értelmezésében.

forrás: Ötven év - a Móricz Zsigmond Általános Iskola jubileumi évkönyve

_________________________________________________

Megosztás:

#7nap - 5


7NAP! Meleg van, mi több nagyon meleg van, és az augusztusi szabadságra is még várni kell egy kicsit, addig még nagyon sok mindent el kell intézni, munka van, de már hozzászoktunk, ahogy a 7NAP bejegyzéseihez is. Hogy mennyire nem unatkozunk, lássuk hát az elmúlt hét fontosabb eseményeit.

Szabó Terézia, Teca néni már nem lehet velünk osztálytalálkozóinkon, és az utcán sem fogok vele összefutni. isten nyugosztalja, köszönünk mindent! Hiányozni fog!

Hétvégén születésnapi sétarepülés, melyért ezúton is köszönet, múltidéző videó a Római-partról, továbbra sem tartom jó ötletnek a Paks2 beruházást, pláne az új, eddig nem ismert tényezők tekintetében, jön a tél, no meg a Trónok harca befejező évada, belesünk a Rockmaratonra, és pénteken lesz a vizes-vb megnyitója. HAJRÁ MAGYAROK! Aki elhangolta a közszolgálati adóit, hangolja vissza. Már persze ha képernyőn is követni szeretné az eseményeket. Start! Most, és itt.

1. Szabó Terézia
Szomorú hír, egykori általános iskolai osztályfőnökünk súlyos betegség után, a héten távozott ebből a világból. 3 éve tartottuk vele közösen utoljára, bár erre gondolni sem mertünk az osztálytalálkozónkat, de akik a városban maradtunk, úton útfélen össze tudtunk futni Teca nénivel, aki mindig örömmel fogadta egykori tanítványait.


Szerencséseknek mondhatjuk magunkat, hogy ilyen osztályfőnökünk (is) volt. Életpályánk talán legfontosabb állomása, a nagy betűs ÉLET megalapozása ezekben az években történt meg, és elmondható az is, hogy akkoriban a tanárokat nem nagyon terhelték le mindenféle adminisztrációs dolgokkal, még e-napló sem volt, és ettől minden könnyebb, szebb volt, pedagógusaink élvezhették hivatásukat. Nem csak tanárunk, osztályfőnökünk volt. TANÍTÓ, akinek a legfontosabbak a tanítványai voltak. Iskolán kívül is tyúkanyóként vigyázott ránk, még a középiskolai továbbtanulásunkat is végigkövette, segített az új intézménybe való belépéshez. Őt vesztettük el, azaz nem is. Itt van velünk, örök hálánk mellett elmesélhetjük gyermekeinknek, majd unokáinknak, hogy egykoron milyen tanítóink voltak.

Ezek pedig mi voltunk 1988-ban, kockásingesen épp belépve a felsősök világába, már Teca nénivel...


Köszönöm az együtt eltöltött éveket, szeretettel idézem fel a közös emlékeket, kívánom, hogy a következő generációk is találják meg a saját kis Teca nénijüket!

2. Boldog születésnapot!
Családunkban majd minden nap egy nagy ajándék, főleg ha együtt vagyunk végre, de egy kicsi előrehozott ajándékkal kedveskedett nekem párom. Repülőnap alkalmából, szabadon választott repülőre felülhetek, ezzel régi vágyam teljesülhetett, mindig is vágytam arra, hogy a kisapostagi repülőtérről egyszer felszállhassak. Ez most sikeresen megvalósult.

A reptér jelképévé vált MIG-15-ös

Az elmúlt tizen-huszonakárhány évben általában csak a reptér bejáratánál lévő MIG-15-öst csodálhattam meg (1977-ben került jelenlegi helyére, kb amikor születtem). Most a nagyszerű Repülőnap alkalmából kicsit beljebb, mi több, feljebb merészkedhettem!

A világ egyetlen üzemképes Li–2-ese

Választásom az 1949-ben készült HA-LIX lajstrommal ellátott LI-2-esre esett. Az egykori, szebb napokat is megélt Malév a gondos kezeknek köszönhetően remek állapotban van, és sokak örömére a repülőnapok ünnepelt "sztárja" itthon is, és külföldön is.
A LI-2 magyar vonatkozása Kármán Tódor gépészmérnök nevéhez fűződik. Ő oldotta meg a nagygépes repülésben jelentős problémát okozó szárnytövi és szárnyvégi indukált ellenállás problémáját, ami a DC-3 tervezőinek is nagy fejtörést okozott. A szárny és a törzs találkozásánál ugyanis olyan erős turbulencia lépett fel, ami kormányozhatatlanná tette a repülőt és a felhajtóerő jelentős csökkenését okozta. Így a repülő nagyon könnyen áteshetett.A szárnyvégeknél pedig jelentős feláramlás volt tapasztalható, ami szintén kedvezőtlenül hatott a gép repülési tulajdonságaira (ezt a mai napig Kármán-féle örvénylési sornak nevezik). A mérnökök sokáig vizsgálták szélcsatornában a DC-3 kicsinyített modelljének áramlási tulajdonságait, de sehogy sem tudtak rájönni, hogyan orvosolhatnák a problémát. A legenda szerint Kármán Tódor odament a szélcsatornában lévő modellhez, és rágógumiját betapasztotta a szárny és a törzs csatlakozási pontjába.Kicsit megnyomkodta, megformázta, egy kis ívet hozott létre a kapcsolódási ponton. A következő pillanatban pedig már jelentős javulás látszott, a levegő örvényei nagyrészt elsimultak. A problémát teljesen megoldani sosem tudta, azóta sem senki. De rengeteg kísérletet végzett, és számos módszert kidolgozott a jelenség enyhítésére (például az ovális szárnyprofil és a spoilerekhez hasonló wingletek alkalmazása).
forrás: totalcar.hu

helló Dunaföldvár!

6-os út melletti zöld füves pályáról felemelkedve délnek indult a gépmadár, ha jól saccolom, valahol Bölcskénél fordulhattunk vissza. A meleg ellenére nagyon jól éreztem magam, nagyon örültem ennek a nem mindennapi ajándéknak, KÖSZÖNÖM, KÖSZÖNÖM, KÖSZÖNÖM!

Első köszönet a családomé, második a gép személyzetéé, és mindazoknak akiknek köszönhetően még működik a repülő, és végül, de nem utolsó sorban a szervezőknek is kijár egy hatalmas köszönet, mert mindent megtettek annak érdekében, hogy az eseményre kilátogatók jól érezzék magukat. Halkan megjegyzem, ez volt az 5. Baracs-Kisapostag repülőnap, és reméljük jövőre is lesz ilyen esemény, megéri kimenni. No persze nem csak a repülőgépek miatt.



3. Római-part


(...) Míg a földgátat árvízkor meg lehet magasítani, a mobilt nem. Több szakértő hidrogeológiai kockázatra figyelmeztet. A hegyek felől érkező víz mozgását megváltoztathatja a mobilfal alapozása. Egy tanulmány szerint a mobil gát méretét minimalizálni kell. A Rómaira tervezett, közel három kilométer hosszú, három és fél méter magas fal Európában is példátlan nagyságú lenne. Mások arra utalnak: egy kidőlt fa is rést üthet a fémfalon.
2013-ban a tervező Erbo-Plan Kft. készített egy haváriatervet. Ebben olvasható, hogy a mobil gát sérülése esetén a hullámtérben élők figyelmeztetésére sem lesz elég idő. Kilencméteres árvízszintnél egy tízméteres nyílás esetén az ár két óra alatt öntené el a Római-partot és a mögötte elterülő öblözet nagy részét, víz hömpölyögne a közeli lakótelepeken.
forrás, teljes cikk: mno.hu

Évek óta húzódik az ügy, hogy mi lesz a budapesti Római-part sorsa. Aggódva figyelem a híreket, hogy épp hol tart az állóháborúnak sem mondható ügy, ugyanis... nagyon úgy néz ki, sajnos a fáknak menniük kell... de ne legyen igazam. Aki még teheti, menjen ki, lehetőleg minél többet, (és többen), használjuk ki minden egyes percét, óráját, amíg lehet. Azért nem kicsit drukkolok, hogy ne legyen semmi ebből a betonpartból. Legutóbb épp a pesti oldalon adtak át egy felújított partszakaszt, ahol bizony, nem sok természetes elemmel találkozhatunk. 

Requiem a Római partért from Gyulaisuli on Vimeo.

4. PAKS2
Ismerősökkel napokig tartó emberi vitákkal próbáljuk meggyőzni a másikat, hogy kell-e nekünk Paks2, kell-e nekünk atomenergia, meg amúgy is, biztonságos-e.. Parttalan vita, ha bármi történne Pakson, pont abban a zónában vagyunk még, ahonnan menni kellene, ráadásul Csernobil és Fukushima után látjuk mire képes a természet, és az ember, minden óvintézkedés ellenére sajnos néha bekövetkezhet az, amitől mindenki fél... Persze ilyen ne legyen lehetőleg soha többé!


Szóval van itt nekünk egy oltári nagy atomerőműs projekt, amibe most nem is mennék bele mennyire nem jó Magyarország számára, viszont épp a napokban derült ki, hogy nem minden stimmel a beruházással, ugyanis a környéken van 1-2 törésvonal....
Nem felel meg a Nemzetközi Atomenergia Hivatal hazánkban is törvénybe iktatott földrengésbiztonsági ajánlásainak a Paksi Atomerőmű, és a tervezett bővítés telephelye: egy tektonikai törésvonal gyakorlatilag a nukleáris létesítmények alatt halad át, egy geológus pedig tízezer évnél fiatalabb földrengések nyomaira bukkant a telephely közvetlen közelében a felszínen. A tudományos kutatások eredményeit eddig eltitkolták...
forrás, teljes cikk: atlatszo.hu

Ennek függvényében is várom a hiteles és megnyugtató reakciókat, no persze nem egy újabb gázszerelős közbeszerzés formájában... 

kapcsolódó korábbi bejegyzéseim:







5. Winter is coming....


Jön, jön, jön! Az utolsó, 7. évad. sajnos kevesebb, de hosszabb, és tartalmasabb epizódokkal búcsúzik a Hét Királyság. Egy biztos, nem fogunk unatkozni! 


JÚLIUS 17.!




6. Rockmaraton


Javában zajlik a 2017-es rockmaraton, ezzel egy kicsit felpezsdítve az óváros forgalmát. Strandolós, vagy épp fekete ruhában vásárolni indult fiatalok, szolidabb, vagy éppen durvább, extravagánsabb hajköltemények. Mi, akik java részt otthonról figyeljük/hallgatjuk az eseményeket, csak ennyi tűnik fel. lassan vége, aki akar még egy jót bulizni, ki ne hagyja a hétvégi csapatást, mert aztán megint egy évig csend lesz, a környéken lakók nagy örömére.

Ma este 21:20-kor Moonspell! :)



kép és webképtár - Helló, Rockmaraton, örülünk, hogy itt vagy! - castellum.do

Minden fontos információ a rockmaratonról - http://rockmaraton.hu/

7. FINA 2017 vizes-világbajnokság


Holnap startol el a mostanában sokat kritizált vizes világbajnokság. Tényleg az árán, és a botrányok, valamint az értelmetlen beruházásokon kívül lassan csak egy dologról nem esik szó, a versenyzőkről.
Pedig...

VB menetrend - nemzetisport.hu

Aki pedig követni is szeretné az eseményeket, természetesen megteheti, kizárólagosan az MTVA közvetít, így aki esetleg már elhangolta volna készülékét a megfelelő csatornákról, gondoskodjon ezek visszaállításáról, mert lemarad.

Ez a pár nap pedig szóljon ténylegesen a sportolóinkról!

Megosztás: