2017. május 7., vasárnap

Apablog 22. Boldog anyák napját!

Aki szép, az reggel is szép! :)

Lili mostanában egyre többet rajzol, már ami a saját szintjén megvalósítható. A paletta széles, zsírkréta, ceruza, filctoll, apa, anya elhagyott golyóstollai, a folyosón pedig kréta...


a szívecskékkel csak rontani tudtunk az alkotáson

szülők is bele-belerajzolnak alkalomadtán....

kicsi a rakás...

Nagyon sok mindent köszönhetünk Anyának. A nap nagy részében ő tarja a frontot, figyel, főz, mos, takarít, etet, itat, altat, tisztába tesz, rendet rak, akár naponta többször is...  Főállásban, non-stop, ahogy erről már korábban is írtam.

Ez a nap egy kicsit szóljon róla. Köszönet a fáradozásaiért, a könnyebb és nehezebben elviselhető percekért.

Kis apró ajándék készítése pár lépésben, anyák napjára kis gyerekeknek és apukák számára. Egyszerű...

Lilivel már napokkal ezelőtt megbeszéltük az ajándékot. Két kezének rajzából lepkét rakunk ki, amit hurkapálcára erősítünk. Lépésről lépésre így készült a nagy mű.


Lepke - prototípus

Hozzávalók:
  • papír, színes kartonlapok
  • ragasztó, cellux
  • hurkapálca
  • olló, ceruza, toll, színes filctoll



Lili kicsi keze körberajzolva, majd kivágva, ezeket színes kartonból újra megformázva, kivágva szebbek, színesebbek lesznek. Akár egyből a színes lapra is lehet kezet rajzolni, én inkább a biztos sablont készítettem el elsőnek, pláne ha több készül.... Szóval ebből lesznek a lepke szárnyai. 


Már színesben is, ügyesebbek akár kerekebb pöttyöket is vághatnak ki, én egy kicsit elbénáztam, de a tojásforma is lehet mutatós :)

 

Alakulóban... ragasztóval feltenni a "pöttyöket és a lepke testét, majd személyes üzenetekkel kiegészíteni.


Hurkapálca a hátuljára és kész is vagyunk. Javaslom inkább a celluxot, nem áztatja el annyira a papírt és stabilabban tartja a két oldalát.


Nagy örömvégre Anyának átadni, és jó tanács, egy sosem elég, kell a gyereknek is egyet csinálni. Na erre pont jó volt a próbalepke...

Minden nap láthatjuk! :)





KÖSZÖNÜNK MINDENT ANYA! SZERETÜNK!

Megosztás:

0 megjegyzés: