2017. január 3., kedd

Szalki-sziget


A Dunai Szigetek blog év végén meghirdetett szavazásán az olvasók/látogatók döntése alapján 2016-ban az Év Dunai Szigete:

SZALKI-SZIGET

A szavazás végeredménye is rámutat arra, hogy a hajdan szebb napokat is megélt városrész nem merülhet feledésbe, foglalkozni kell vele, adott esetben fejleszteni kell, bár tudjuk, ez már nem olyan egyszerű, az esetleges befektetések nem biztos, hogy gyorsan megtérülnének. Ha egyáltalán megtérülnek.

Azért a víz az úr...

A sziget nagy részét alkalmanként az árvíz veszélyezteti, a másik része pedig iparterület, mégis a városlakók kedvenc helye, sokan járnak le kikapcsolódni, szalonnát sütni, strandolni, ebédelni, vagy éppen csak egy sétára.

A csúszda most az uszodában áll /kép: jakd.hu/

Melegebb napokon korán kellett indulni. /jakd.hu/

A szabadstrand annak idején nagyon sokakat vonzott, pezsgő élet volt a környéken, vízibiciklivel, étteremmel, működő vizesblokkal, és használható sportpályákkal. Focipálya kettő is volt, egy homokos, és egy salakos. Az étterem közvetlen közelében pedig a homokos részét pedig a strandröplabdások vehették igénybe.

Komoly, országos versenyek színhelye /jakd.hu

Túrázók biztos, és kényelmes szállása /jakd.hu

A szabadstrand mögötti fás, árnyékos részén található színpad pedig rengeteg szabadtéri rendezvénynek adott otthont, míg a kemping területére a nyári időszakban rengeteg külföldi érkezett sátorral, lakóautóval, kerékpárral, vagy éppen evezős járművel.

A Szalki-sziget fénykora óhatatlanul is a 80-as, 90-es évekre tehető, még akkor is, amikor a kikötő elvesztette eredeti, fő funkcióját, első körben a folyami személyszállítás, majd a híd elkészülte után nem sokkal a kompforgalom is megszűnt.

Megkopott múlt.

Már nem hűsíthetjük itt magunkat.

Nincs megállás,


nincs már kiszolgálás.

A szigetre a kitartóbbak gyalog jöttek le, de több busz végállomása is itt volt, köszönhetően az iparterületnek, nyári időszakban pedig módosított menetrendekkel közlekedtek a megnövekedett utasforgalom miatt.

Már hiába várnánk a következő buszra,

pedig annak idején nagy forgalom volt itt.

2005-ben a ruhagyár zárt be, majd 2008-ban az utolsó komp is felhúzta a horgonyt, ezzel végérvényesen lezárult egy korszak a sziget életében.

Kikötői parancsnokságnak tervezték,

ruhagyár lett, most üresen áll.

Iparterület, a városkép, és a sziget meghatározó elemei.


Az ezredforduló után látványosan leépült a sziget, a hajdani kiszolgálóépületek állapota egyre kritikusabb lett, hiába készültek el szebbnél szebb tervek, úgy néz ki, az irodák fiókjaiban végezték. Az egykori Remix szórakozóhely romjai torzóként jelzik az idő múlását.

 
A pizza finom volt, és jó bulik voltak.


Télen-nyáron

A kemping területén szerencsére megindult az élet, a hajdani bódékat felújították, most a szaunák szerelmesei kapcsolódhatnak ki a Szaunaparkban. Sajnos a kempingezés aranykorszaka is elmúlt, mostanában már csak a fesztiválokra népesül be a terület.


Csak a víz el ne mossa...


Sokaknak voltak, vannak tervei mi mindent lehetne kezdeni városunk egyik legszebb területével, 2009-ben A mi kis városunk című televíziós vetélkedőben a résztvevők intenzíven foglalkozhattak a kérdéssel.


Neked milyen ötleteid vannak?


A sziget talán egyetlen stabil pontja, a Dunagyöngye Halászcsárda, évek, évtizedek óta magas színvonalon szolgálják ki a város, és a környék lakóinak igényeit.

Jó időben,

akár kint,

akár bent.
A sziget déli öblének északi csücskében igazi horgász paradicsom található, a horgásztanya, míg kicsit délebbre, az ipari kikötő szélesebb medrében sokáig motorcsónak versenyeknek adott otthont, sokáig itt volt a Formula-1-es motorcsónak világbajnokság egyik állomása is. Csendesebb időszakban pedig kedvelt evezős helyszín.




Kiaknázatlan lehetőségek, páratlan természeti adottság, múló, és születő értékek. 
Ez a mi kis szeretett Szalki-szigetünk.

Ipari kikötő bejárata

Nincsenek megjegyzések: