2016. május 13., péntek

Stockholm 2016 - a zene összeköt


Két dolog van, amiért érdemes mostanában megkeresni a távirányítót, egyik a jégkorong világbajnokság, ahol a legjobbak között szerepel a magyar csapat, a másik, az soron következő Eurovíziós Dalfesztivál, most épp Stockholmból, Magyarországot pedig A Dal című műsor győztese, Freddie (Fehérvári Gábor Alfréd) képviseli Pioneer című számával. (az én befutóm Petruska lett volna)


Freddie az első akadályt sikerrel vette, ott lesz a szombati döntőben, reméljük a románok kizárása ellenére kap elég szavazatot, bár tulajdonképpen teljesen mindegy a sorrend, Európa mondhatni legnagyobb showműsora így is hatalmas előrelépés az ott szereplő fellépőknek. 

Stockholm belvárosa 2011-ben

Bevallom őszintén, az első előválogató műsorról lemaradtam, a másodikba is csak később kapcsolódtam be, így utólag próbáltam megtalálni kedvenceimet.

A látottak, hallottak alapján mire is lehet számítani?
Hatalmas, giga hi-tech megoldások a színpadon, fények, füst, igazi látványelemek, és extravagáns külsők. A zenében továbbra is tarol a tucatzene, langyos bevezető, berobbanó táncritmus, kis kiállás, majd folytatódik, vagy éppen a lassú nóták, amiken kellőképpen el lehet aludni. Ezeket, valamint a retro felállásban fellépő fiúzenekarokat egyáltalán nem szeretem. "A szőke énekesnők bezzeg..." - hallom már páromat, de természetesen nem erről van szó, de lássuk hát a "szőkéket" és a nem szőkéket, akik egy kicsit is kiemelkedtek a tucatból - szerintem. Pirossal kiemelve azok, akik ott lesznek a döntőben

TOP 15
  1. Ausztria | ZOË - Loin D'ici
  2. Belgium | Laura Tesoro - What's The Pressure
  3. Bosznia-Hercegovina | Dalal & Deen feat. Ana Rucner and Jala - Ljubav Je
  4. Ciprus | Minus One - Alter Ego
  5. Fehéroroszország | IVAN - Help You Fly
  6. Franciaország | Amir - J'ai Cherché
  7. Georgia | Nika Kocharov and Young Georgian Lolitaz - Midnight Gold
  8. Hollandia | Douwe Bob - Slow Down
  9. Litvánia | Donny Montell - I've Been Waiting For This Night
  10. Magyarország | Freddie - Pioneer
  11. Montenegro | Highway - The Real Thing
  12. Szerbia | Sanja Vučić ZAA - Goodbye (Shelter)
  13. Szlovénia | ManuElla - Blue and Red
  14. Svédország | Frans - If I Were Sorry
  15. UK | Joe & Jake - You're Not Alone

Természetesen a döntőbe többen is bejutottak, nálam ők 15-en a "befutók", a szombati döntőt pedig igyekszem ébren követni, és ígérem, egyszer dalról-dalra leírom a (külön)véleményemet :)





Megosztás:

0 megjegyzés: