2015. december 28., hétfő

Apablog XII.

jók voltunk?

... és jöttek az ünnepek

Izgatottan vártuk Lili első Mikulását, karácsonyát, bár ő ebből még nem sok mindent ért, de utólagosan elmondható, nagyon élvezte minden percét, ámulattal figyelte az újabbnál újabb élményeket.
A cipőmön még mindig az a csomó van, amit Lilinek sikerült összehoznia az ünnepek előtt. Nem bontom ki, ha ránézek, eszembe jut édes kislányunk, akivel ha épp nem vagyok együtt, nagyon tud hiányozni....
Zsúfolt decemberünk ellenére igenis fontosnak tartottuk, hogy Lili találkozzon a Mikulással, Jézuska pedig elhozta nekünk a karácsonyfát és az ajándékokat, hiszen egész évben jók voltunk, kiérdemeltük...

Rámolás, pakolás, rendrakás, Lili módra:




JÓK VOLTUNK! :)

Lili és a Mikulás

/egy korábbi összeállítás, természetesen 2014-es is van

Nálunk kiemelt fontossága van a Mikulásnak, talán legfontosabb hozzá köthető esemény a 2012-es eljegyzésünk, így nem is volt kérdés, hogy idén is "elhívjuk" személyesen a Mikulást. 


Felejthetetlen pillanatok, megilletődött Lili, de nem félt tőle, bár hirtelen nem tudta hova tenni ezt a nem mindennapi figurát...


Ajándékok pedig folyamatosan érkeztek, a december (is) már csak ilyen. 


Legdrágább ajándékunk az ÉLETTŐL...

Nagy családi ajándéknak közösen örülhettünk, decemberben megérkezett az új gyerekülés, miután sokat utazunk, nem vártunk vele, azonnal beszereltük.

Kicsomagolás után / beszerelés után

Nem csak maga az ülés okozott nagy örömet, hanem a dobozt is kiválóan hasznosítani tudtuk. 

Felhőtlen szórakozás...

kicsiknek, és...

... nagyoknak.


Megint egy bevásárlókocsis kép....

Az adventi időszakra tehető az új játék, a bújócska is, eleinte mi bújtunk el, de hamar átvette Lili is. Egyenlőre elég bármi ami mögé az arcunkat el tudjuk rejteni, legyen az paplan, pléd, ruhapelus, vagy épp függöny.



Szintén az advent ideje alatt mentünk el a mekibe, 


a karácsonyi karavánnal viszont se itt a városban, se a Velence Korzón nem futottunk össze, majd talán jövőre. A Spárban viszont kipróbáltuk a kitett installációt, még ha kicsik is vagyunk még hozzá. 


Elmentünk az adventi vásárba, meghallgattuk a gimi kórusának koncertjét, sok új élménnyel vártuk a karácsonyt.


Karácsony

23-án a nagypapa jött meglátogatni minket, pesti karácsonyozás a nővéremékkel most kicsit tolódik, 24-én a szentestét Rácalmáson töltöttük, 25-én pedig Seregélyesen találkoztunk a családdal, és Jézuska ajándékaival. Nagy öröm, izgatott bontogatás, boldog pillanatok. Otthon Lili először 24-én reggel találkozott a már feldíszített karácsonyfával.

Otthon



Rácalmáson



Kicsit hugi is velünk volt :)

Seregélyesen





Így teltek az adventi napok, és a karácsony, köszönjük minden családtagunknak, hogy szebbé varázsolták Lili első karácsonyát, nagyon örül mindennek, használjuk, nyúzzuk őket! :)
ui.: a mesekönyvet bár még nem raktuk ki a kirakós részét, de már kiolvastuk.



Megosztás:

0 megjegyzés: