2015. január 26., hétfő

Szemelvények Dunaújváros történetéből XXV. - Dunapentele II.

Dunapentele belterülete a századfordulón

Dunapentele a 19. század közepére Fejér megye egyik jelentős településévé fejlődött. 1833-ban a mezővárosok sorába emelkedett, az évente tartott négy országos vására révén regionális kereskedelmi jellege mind hangsúlyosabbá vált, amelyet az is erősített, hogy Budáról a Délvidékre (Eszék) vivő fontos szárazföldi út szelte át, s a vízi útvonalat illetően pedig a Duna "teremtett" kapcsolatot közelebbi és távolabbi vidékek piacaival.
Dunapentele lélekszáma egyenletesen növekedett. 1850-ben 506 lakott ház volt a községben és 2678 lelket számláltak. A lakosság 80 százaléka magyarnak vallotta magát, 20 százaléknyi volt csak a szerb nemzetiségű állampolgár. 

Egyházi és oktatási intézmények
  1. Görögkeleti egyházközség temploma a "ráctemplom"
  2. Görögkeleti iskola az 1930-as években
  3. Római katolikus templom
  4. A katolikus iskola feltételezett épülete
  5. A "mesterház"
  6. A zsinagóga az izraelita hitoktatás helyszíne is az 1930-as években
  7. Községi közös iskola

Egy, néhány évvel későbbi statisztika szerint az 571 család közül 344 úrbéres, 205 pedig kézműves, iparos, kereskedő és hivatalnok volt. Ez időben keltezett feljegyzések szerint a településen kívül, az Arany-völgy dombjain (a mai város Duna felé eső területén) szőlőskertek és gyümölcsösök voltak, amelyekben jó ízű vörös bor termett.

Hauzer Margit - Látkép az Öreghegyről

Dicsérőleg emlékeznek meg a leírások a község szántóföldjeiről, híres juh-tenyészetéről és halászainak ügyességéről. Az iparosok közül a dunai molnárok voltak legtöbben. Közülük sokan ingatlannal vagy más ipari szakmával is rendelkeztek, és csak szezonban működtették vízimalmaikat. Ez utóbbiak közül egyet még a hatvanas évtizedben is látni lehetett az óvárosi dunaparton. Sajnos ma már csak a fényképe látható.


A pentelei rakpart és kikötő 



Rosti (Rosty) Pál 1830. november 29-én született Pesten. Apja, Rosty Albert Békés vármegye főjegyzője, majd alispánja. Anyja Eckstein Anna. Az ifjú Rostit a polgári forradalom és szabadságharc lelkesítette, a Károlyi-huszárezredben szolgált. A világosi fegyverletétel (1849. augusztus 13.) után sógora, Trefort Ágoston segítségével előbb Münchenbe, majd Párizsba emigrált. Münchenben a természettudományokkal, különösen kémiával foglalkozott, Párizsban a fényképészet kötötte le figyelmét. Alapos földrajzi és néprajzi ismeretekre is szert tett. 1856. augusztus 4-én hajóra szállt, és az Amerikai Egyesült Államokba utazott. Felkereste Texast, majd Mexikót, a közép-amerikai szigetvilágot és Havannát. Két és fél évi tartózkodás után 1859. február 26-án érkezett vissza hazájába. Élményeit és tapasztalatait az Úti emlékezetek Amerikából című művében tette közzé (Pest, 1861.). Tudományos körökben is feltűnést keltett munkája; 1861-tól a Magyar Tudományos Akadémia tagja. 1860-tól hol Pesten, hol Dunapentelén élt, 1860 decemberében a megyei bizottmány tagjai sorában találjuk. Az ország székvárosában a szellemi élet egyik megbecsült tagja, sógorai, Eötvös József és Trefort Ágoston révén a vallás- és közoktatásügyek beavatott ismerője. A dunapentelei iskolaszék elnökeként "lankadatlan buzgalommal" látta el feladatait. Az 1870-es évek elején súlyosan megbetegedett, a fővárosból Dunapentelére költözött, s a "ritka, szép és gazdag rózsagyűjteményéről nevezetes kerti Tusculanumban lakott." Itt érte a halál 1874. december 7-én. Végakarata szerint a pentelei római katolikus temetőben helyezték örök nyugalomba. 

Rosti Pál - Habana /részlet


Havanna a Tacón színházból
Habana leírása általában
Habanában a belvárosi házak - a főutczákon legalább - emeletesek s többnyire mór modor­ban épitvék, tágas, nehéz ivek s bolthajtáso­kon nyugvó, födött folyosókkal az udvar körül. Egy háznak sincs padlásos, fölemelkedő föde­le, hanem a háztető kőtáblákkal van kirakva s lapos; ezen az úgynevezett "azofea"-n szoktak rendesen a ház mosónéi fehérneműt száritgatni, s olykor-olykor - e tisztelt hölgyek engedői­mével - a ház lakói esténkint sétálni. Az azofeán többnyire egy kis torony-féle kilátó is van, s rendesen minden házi ur azt állítja, hogy az ő háza tetejéről van a legszebb kilátás egész Habanában. Ezen előnnyel termé­szetesen csak az emeletes házak birnak, a földszintieknél a kapu s az ablakok, melyek már egy lábnyira a föld szinétől kezdődnek, csaknem oly magasak, mint maga a ház. A kapu alatt, a tornáczban áll a volante, de meg­történik olykor, hogy ez a teremben foglal he­lyet. A teremből rostélyozott ablak nyílik a tornáczra, rendszerint két ajtó a födött folyosóra, mely nélkül a ház el sem lehetne, azonkívül egy-két ajtó a mellék-szobákba s legalább is két ablak az utczára. Mindez tátva-nyitva, hogy mentői nagyobb légvonat támadjon. Az üve­geseknek rósz dolguk van Habanában, mert ott az üvegablak ritka mint a fehér holló és csupán fényüzési czikk. Minek is? nappal úgy is valamennyi ablak rendesen nyitva áll, éjjel pedig deszkatáblákkal van csukva, mi az üvegtábláknál czélszerűbb. Ha a ház csínnal van berendezve, a terem egyik falán arany-keretü tükör függ, s alatta kis asztalka van min­denféle aprósággal, a másik fal mellett nád- pamlag foglal helyet s ettől egyenest a szoba közepéig két sorjában, szemben egymással nádszékek s hinta-karszékek (american rooking chairs); olykor ez a "karszék-sétány" az ablaknál indul meg s fut a szoba közepéig. A szobának fehérre meszelt többi fala mind mez­telen; tetőzete magas és sokszor gerendás. Habanában, valamint általában a forró ágálj alatt szorgosan kerülik a szobák tulhalmozását bútorokkal, szőnyegekkel, függönyökkel stb. hogy a tér minél tágasabb, a légvonat minél nagyobb legyen. A házak ezen épitése s be­rendezése módjának köszönhető, hogy a habanai lakások hűsek, legalább tűrhető hőmérséküek; ámde, a ki csúzos bajban szenved, az ne utazzék oda. A ház belszerkezetéhez s bútorzatához hozzáillő az ágy is: egy úgyneve­zett tábori ágyra feszitett erős vászondarab, er­re egyik lepedő terítékül, egy másik pedig ta­karóul, hozzá mohval keményen kitömött kis vánkos - ez az egész, egyéb ágyneműről szó sincs. Igaz, hogy újon érkezett európai ezzel sehogysem bir megbarátkozni, de Habanában kétségkívül ez a czélszerü, mert hűvös és tisz­tán tartható, és százféle hívatlan vendégtől menti meg az embert. forrás: ezredveg.vasaros.com

A polgári közigazgatás kiépülésének időszakában több törekvés, rétegekhez, csoportokhoz kötődő érdek kapott nyilvánosságot. Kezdetét vette a helyi társadalom önszerveződésének folyamata, amely a civil szervezetek létrejöttével egyesületekben, társaságokban öltött testet.
A több mint másfél évtizedig tartó gazdasági fellendülést az 1866. évi májusi fagy, majd az aszály törte meg, s az 1870-es évek elején fellépő ipari, gazdasági, termelési és értékesítési válság mélyítette el. A megyére jellemző viszonyokat az alábbiakban összegezte Miske Imre alispán: "... megyénk sem maradt egészben ment azon két, nagy csapástól, mely a közelebb lefolyt évben hazánkat éré, s melyhez hozzájövén még a kereskedelmi és iparos világban Európa nagy részében és közvetlenül nálunk is bekövetkezett zavarok és bonyodalmak, és az azok szülte pénztelenség..."

Dunapentelén földművesek, iparosok és kereskedők a válság negatív hatásainak ellensúlyozására 1872. október 1-jén önsegélyző egyesületet hoztak létre. Tagjainak száma meghaladta a 270-et. A Dunapentelei Önsegélyző Egylet további sorsa nem a kezdeti várakozásnak megfelelően alakult. Az általános "pénztelenség miatt" hat esztendei működés után, 1878 tavaszán felszámolták.


Az 1872. évi VIII. törvénycikk a céhrendszert számolta fel, hatására szabad ipargyakorlás valósult meg. A korábban céhszervezetbe tömörült iparosok ipar társulatokat hoztak létre. A gazdasági válság a dunapentelei ipartársulatok létrejöttében is megmutatkozott. A mezőgazdasági termékek feldolgozását biztosító molnár céh tagjai 1872. december 17-én - érdekeik védelmére - megalakították a Dunapentelei Molnár Ipartársulatot. A társulat 40 tagból állt, s az elnöki feladatok ellátásával Hauzer Ferencet bízták meg, a vezetőségben kaptak helyet Jancski Mihály jegyző, Rehus Mihály, Murger Ferenc, Rekenye János és Czékli József malomtulajdonosok. A gazdasági válság ellenére életképesnek bizonyult a molnár-ipartársulat, bevételei és kiadásai évek múltával is kedvező egyenleget mutattak.


Az általános szegénység miatt nem alakítottak ipartársulatot a csizmadiák és cipészek, valamint a takácsok, asztalosok, kötélgyártók, kádárok és szabók. A volt csizmadia és cipész céh 13 tagja az alábbi nyilatkozatot adta ki: "Mi alulírt Duna Pentele csizmadia és czipész czéh tagjai ezennel kijelentjük, miszerint csekély számunknál fogva és szegénységünk miatt képesek nem vagyunk ipartársulattá alakulni, és már [az] 1873-ik évben feloszlottunk ..."


A gazdaságban meglevő ellentmondások azonban nem hatottak bénítóan az oktatás, a kultúra területén. Dunapentelén is jelentős erőfeszítéseket tettek a népiskolai törvény megvalósítására (1868:XXXVIII. törvénycikk), s annak végrehajtásával egy időben, 1870. január 18-án alakult meg a település első, polgári értékeken alapuló és azokat kifejező kulturális egyesülete; a Dunapentelei Kaszinó (Casinó) Társaság. Alapvető céljaik között említették meg: "Társas egybejövetek által a társaság saját helyiségében a tisztességes, kedélyes társalgást Dunapentelén elősegíteni. Tagjainak hírlapok, folyó- és röpiratok, könyvek és egyéb hasznos olvasmányok - valamint társasjátékok által szellemi foglalkozást, okulást, úgy szintén tisztességes időtöltést és kedélyes mulatságot szolgáltatni." A kaszinó alapító tagjai között találjuk Rosti Pált, ifj. Újvári Józsefet, Kohn Rezsőt, Tichy Jakabot és a közigazgatási vezetők közül Szép Antal jegyzőt. Tagjainak száma az 1870-es évek közepén megközelítette a 80 főt.


Szűkszavú hírlapi tudósítás szól a Dunapentelei Korcsolya Egyletről, amely 1876. február 17-én "... fényes sikerű táncvigalmat rendezett igen sok vidéki vendég részvételével".


A képviselő-testület 1882. február 10-én döntött arról, hogy a "nyomorúságos viskónak mondható" községháza helyett új épületet emelnek. A költségek megközelítették a 3000 forintot, ennek biztosítására a Magyar Földhitel Intézettől kölcsönt vettek fel. A határozatot, amely ellen a lakosok egy jelentős része tiltakozott, a megyei törvényhatósági bizottság jóváhagyta, s 1883-ban kényelmes és tágas községházat vett birtokba a képviselő-testület és az elöljáróság. Változásra került sor a közbiztonság szervezetében, a megye felügyelte csendbiztosok, pandúrok feladatait az állami csendőrség vette át. Dunapentelén csendőr őrs alakult, s a helyi csendőrségi laktanya céljára az elöljáróság egy lakóházat bérelt.

Rácdomb és a Duna a szigeti bejáróval

Kezdetben riadalmat, majd tiltakozást váltott ki a Szalki-szigeti Dunaág szabályozása. A folyam középső szakaszának rendezési tervében az említett Dunaágat - amely 600 méter hosszú és 200 méter széles - gáttal elzárják, és a vizet a főágba, a kunsági partok felé terelik. A terv ellen a községi elöljáróság, a földbirtokosok és a közegészségügyi szempontok miatt a körorvos is tiltakozott. Gazdasági érdekek motiválták a tiltakozókat; 35 dunai vízimalom sorsa került veszélybe, amelyek közel 300 lakos megélhetését biztosították, de veszélybe került azok megélhetése is, akik fuvarozással és halászattal egészítették ki keresetüket (ezek számát 400 főben jelölte meg az elöljáróság). Kiemelten szóltak a Dunaág szerepéről az állatok itatásában is. A körorvos azzal érvelt, hogy az elterelendő terület több mint 300 katasztrális holdat érint, s a terv megvalósulása esetén mocsarak, pangó vizek, posványok keletkeznének, amelyek közegészségügyi szempontból egyaránt veszélyt jelentenek a lakosságra és az állatállományra. Végül kompromisszumra került sor, Dunapentelének a folyamhoz kötődő érdekei nem sérültek, s a képviselő-testület 1886-ban szabályrendeletet alkotott a vontatóutakról és a szabad kikötésről. Majd 1913-ban szabályozta a község tulajdonát képező, a szabad kikötő mellett létesített rakparton elhelyezett áruk után fizetendő díjakat, amelyek nem elhanyagolható tételt jelentettek a bevételek között.




A vízi útvonal szabályozása mellett a szárazföldi közlekedés biztosításában is döntő változások bontakoztak ki. Fejér megye egyik kezdeményezője volt a helyiérdekű vasútvonalak kiépítésének, amelyek a megyét átszelő fő vasútvonalakkal egy-egy regionális központon át teremtettek kapcsolatot. Ezen helyiérdekű vasútvonalak a székesfehérvár-bicskei és a székesfehérvár-sárbogárdi vasút vonalak voltak. Az 1895. évi XX. törvénycikk alapján a kereskedelemügyi miniszter 1895. június 22-én engedélyezte a Fejér és Tolna vármegyei helyiérdekű vasút megépítését. A két megye és az érintett települések összefogásával megépült pályatest Pusztaszabolcsnál létesített kapcsolatot a budapest-pécsi vasútvonallal, s a befogadó állomástól Adonyon, Rácalmáson, Dunapentelén, Hercegfalván, Dunaföldváron át Paksig közel 100 ezer katasztrális hold mezőgazdasági területet csatolt közvetlenül a vasúti hálózathoz. A beruházást Dunapentele lakossága is támogatta, a képviselő-testület 120 ezer korona értékű részvényt vásárolt.


A vasútvonal megépítése a kereskedelmi lehetőségek kiszélesítését jelentette. A penteleiek számára már nemcsak a Duna jelentett kapcsolatot a távolabbi vidékekkel, hanem a vasúti pályatestek is.


A Magyar utcáról nagy kanyar után nyílott a Tót utca. Ez vezetett a pentelei vasútállomásra, néhány környező pusztára, valamint Perkátán át Székesfehérvárra. Az úttól kissé beljebb Lengyel István üzlete, a kép bal szélén a mai Lengyel köz egyik régi épületének vaskos, falazott kapubálvány-részlete látható.


A Magyar utca Dunaújváros építése előtt egybeesett a 6-os országút azon szakaszával, mely Dunapentelén haladt keresztül. Ez 1928-ig makadámút volt, ekkor látták el betonburkolattal. A kép bal szélén előtérben Farkas Sámuel sok ablakos, nagy háza látható, a falán postaládával. Vegyeskereskedés boltja csengős ajtóval az utcára nyílt, ahol benzinkút működött. A ház előtt nagy római kő feküdt, amelyet a helybeliek Számi küvének hívtak, s az erre lakók szívesen üldögéltek rajta vasárnaponként. A ház folytatásában az egykor valószínűleg Rosty-, később Dóra-kastély kerítése húzódik a főbejárattal. A kép jobb oldalán lévő korlát a kikövezett zúgó veszélyeitől óvta a gyalogosokat. Trapéz-szelvényű burkolatát az öreghegyi római katonai tábor nagyméretű kövei alkották.


Nincsenek megjegyzések: