2014. november 16., vasárnap

Evolve Blade


Lassan egy éve, hogy mertem levenni a Tesco polcáról ezt a terméket, gondoltam ennyi pénzért a tudása alapján nem lehet vele gond. Mivel a kiderült hibák ellenére a türelmi időn belül nem vittem vissza, rajtam maradt, gondoltam, azért valamire csak jó lesz, régi TV készülékünk pedig ha csak egy kicsivel "okosabb" is lesz, már megérte.
Első beüzemelésnél kiderült, a hálózatot remekül kezeli, wifivel sem akadt probléma, a tesztelésre betett filmek is akadozás nélkül elindultak, de az online média, történetesen a youtube egyáltalán nem ment.

Hivatalos, gyártó által közzétett firmware frissítés, majd hivatalos youtube gondot javító telepítés után is, hiába indult el, a kiválasztott videókat elég nagy százalékban nem tudta lejátszani. 


hivatalos firmware letöltés innen:

Egy darabig állt a szerkezet, majd egy régebbi felszabadult HDD került az eszközbe, így a más letöltött videókat már ott tudtam tárolni, már persze ha épp időm engedte hogy ezzel foglalkozzak. Mielőtt teljesen feledésbe merült volna az eszköz, tegnap vettem a fáradtságot, kicsit utánanéztem, hogy lehetne újra életet lehelni ebbe a médiacsodába. Ha már van ....

Kutatásaim során rájöttem, a keleti blokk (csehek, lengyelek, oroszok) próbálnak javítani az eredeti koncepción, így összességében már egész használható lett a gép.

Első lépésben kellett egy olyan firmware, amiben van telnet lehetőség, ezzel el lehet érni, hogy közvetlenül vezéreljük az eszközt. 

Telnetes firmware: 9.5.43_r9679_telnet.rar

Sikeres telepítés után, és megfelelő hálózati elérés után már csak egy PuTTYtel kell (letöltés innen: puttytel.exe), ezzel már be is jelentkezhetünk.


Host name: az eszköz ip címe 
Open
Ha bejött be kell írni (enter): 
root 
cd /tmp 
wget http://www.moservices.org/mos3/install 
chmod +x install 
./install 

Telepítés után újraindítás

Internet Média menüpont és Services 
<< Gomb és válaszd ki a Modules parancsot. 
Telepísd fel a YouTube-t (legutolsó oszlopban)


További egyéb kis segédprogramok vannak, ezek közül lehet szemezgetni, én egy Samba daemon-t, és a SHOUTcast modult  tettem fel, de sok mindennel nem kell leterhelni.


Telepítés után a youtube remekül megy.... jöhetnek a kedvencek :)

Megosztás:

2 megjegyzés:

Unknown írta...

Hali ! Meglepődtem !
Először azért , mert én is Horváth Tamás vagyok !
Másodszor pedig azért , mert most "örököltem" egy Ilyen készüléket ( EVOLVE Blade DualCorder HD) és most kezdek vele ismerkedni :
Ennyi !
Üdv
Horváth Tamás

htomi77 írta...

Remélem nálad tovább fog üzemelni, nálam már üzemen kívül van. :)