2014. október 3., péntek

Szabad sajtó

Nap mint nap tapasztalhatjuk, hogy itthon, Magyarországon valami egészen más szemüveggel nézi az országvezetés - és kedves, szeretett vezérünk - a kialakult állapotokat. A lövészárkokat, szakadékokat már-már megszoktuk, de hogy lassan minden kis apró helyre eljutnak a politika nem kívánt csápjai, az már több mint bosszantó, és valljuk be, látható jelei vannak annak is, hogy a kiépült klientúra és baráti köre, bármit bárhol, kilóra megvesz.

Így történhetett meg, hogy 2014-ben megvették a népszerű - bár többeknek inkább szemet szúró - Dunaújváros Online (DO) hírportált, ami valljuk be, csak tette a dolgát, ha kellett tudósított, ha kellett leírta a saját véleményét, még akkor is, ha láthatóan kerülték a direkt politizálást.

Bármilyen oka is volt az eladásnak, láthatóan nagyon örültek, hogy "végre" süllyesztőbe került a városi fórum a dumaujvaros.hu, Hum János kínos kérdéseivel, Boda András Hétlövet blogjának reklámozása, és mint utolsó csepp, utolsó vezérhang, Nyulasi Zsolt főszerkesztő is otthagyta a szerkesztőséget.

Dunaújváros Online, ahogy - éveken keresztül - szerettük, megszoktuk

2000-ben, még IRC csatornával, ABCD bolt reklámmal ...

2003 augusztus 11-én megújulva

2010-től új, mai formájában

Vajon lesz-e ugyanolyan színvonalas a megmaradt felület mint volt? Vajon lesz-e olyan sokszínű, ahogy eddig megtapasztaltuk? Nyilván, egy szinten mindenki pótolható, és a várható nézettségi visszaesés után jönnek a fiatal titánok esetleg, akik új élettel töltik meg a keretet, és tudjuk, lesz rá kereslet, lesz pénz, hirdetők akik az egészet majd eltartják, nem kell félni tőle hogy eltűnik...

... és közben felépül egy új közösségi felület a régi tagokkal, együtt, ahogy megszoktuk, akik innentől megcsinálják azt, amit eddig is tettek, de saját maguk által teremtett formában, remélhetőleg még jó sokáig.

Ez lett a castellum.do




Jó munkát, sikeres együttműködést, és felejthetetlen éveket, évtizedeket a régi-új csapatnak!

Megosztás:

0 megjegyzés: