2014. augusztus 28., csütörtök

E-napló 2014 augusztus


Talán lassan már 5. éve lenne idén is elektronikus napló. Idén, ott fent egyáltalán nem tartották fontosnak hogy minden rendben menjen, eléggé nagy a valószínűsége, hogy a 2014/2015-ös tanévben visszatérünk a papír alapú adminisztrációhoz. Tollakat, noteszeket, hibajavítókat elő... az igazi bevállalósok csinálhatják gyertyafény mellett is, elvégre rezsit (is) csökkentünk.

De lássuk csak mi minden történt az elmúlt időszakban, ami ide vezethetett. Az hogy hasznos, és 2014-ben már szinte elengedhetetlen hogy legyen, nem kétséges, ám az erre elköltött milliók, millárdok oldaláról nézve egyszerűen fogalmazva: szánalmas.

2013 augusztusa - cél az egységes iskolaadminisztráció (hurrá):

"Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) augusztus végén, néhány nappal a tanítás kezdete előtt értesítette az iskolákat, hogy a rendszerek egységesítését határozta el. Ezért ingyen adja az intézményeknek a nyílt pályázat nélkül, egy évre 680 millióért beszerzett, Magiszter nevű szoftvert. Egyelőre nem kötelező az áttérés rá, de a tárca jelezte, hogy a korábban más programokra igényelt állami támogatás többé nem jár, aki tehát különcködni akar, annak máris fizetnie kell.
(...)
A Magiszter licencét egy évre vette meg a kormány. Fontos kérdés, hogy jövőre is marad-e, vagy új beszerzés lesz, hiszen ez esetben újabb átállásra lenne szükség. Az általunk megkérdezett iskolák ezért vagy azt tartanak jónak, hogy mindenki használjon, amit akar, ha a szoftvere képes az adatok megfelelő továbbítására, exportálására - vagy ha már egységesíteni kell, akkor gyártsa le a rendszert egy állami cég, hosszú távra. Két hete csütörtökön megkérdeztük a minisztériumot, hogy lesz-e újabb pályázat, és miért nem fejleszt szoftvert az Educatio Nonprofit Kft., a válasz cikkünk megjelenéséig nem érkezett meg."
forrás, teljes cikkhttp://www.investor.hu/itthon/20131004-szazmilliokat-kolt-az-allam-foloslegesen-iskolai-adminisztracios-szoftverekre.html?null

Itt szeretném megjegyezni, mi már a magisztert használtuk, bevált, megszoktuk, megtanultuk minden hiájával együtt egyszerűen: HASZNÁLTUK, de tudjuk, vannak akik csak ebben az időszakban ismerkedtek a rendszerrel.

2014 január:
"Egy a hvg.hu birtokába jutott – korábban az Index által is idézett – minisztériumi levél szerint az intézményeknek az év végéig kellett kimenteniük az összes adatot az érdemjegyektől a hiányzásokon keresztül az órarendig a korábban használt adminisztrációs szoftverből, hogy januárban betölthessék az állam által biztosított rendszerbe. Erre Sipos Imre köznevelésért felelős helyettes államtitkár december 20-án – egy nappal a téli szünet előtt – figyelmeztette újra az intézményvezetőket. Míg korábban az iskolák és a fenntartóik válogathattak 4-5 akkreditált szoftver közül, az idei tanévben megszűnt az erre költhető informatikai állami támogatás, helyette az állam egy darab, az iskolák által ingyenesen használható rendszert, a Magisztert tette elérhetővé."

"#2495) 2014. január 16., csütörtök
Tegnap voltam az új (a nekünk új) iskolaadminisztrációs program egy bemutatóján. Az élmény pozitív is, negatív is.
Pozitív, hogy egyáltalán volt: kár, hogy ezt, hogy ilyet, sőt: hogy ilyeneket nem augusztus elején sőt talán még jobb lett volna ha tavaly májusban, júniusban tartanak. De hát ez egy komolytalan ország, ez Idiotisztán, itt ki lehet jelenteni, hogy az egyetlen iskolafenntartó megveszi a jogokat minden iskolának egy (korszerűnek mondott, nem tudom megítélni) iskolai adminisztrációs program használatára majd -- azt nem teszi kötelezővé, sőt időben nem is bocsájtja rendelkezésre, illetve az addig állami azaz közpénzből finanszírozott egyéb programokról való adatvesztés-mentes átállást a tanév kellős közepén, félévváltás során oldatja meg a technikaiakkal. (Ha semmi más, de kidobott pénz ez, pedig olyan gyalázatos módon kuporgatnak megalázó tételekkel, pl. WC papír beszerzéssel kapcsolatosan a Büntetés-végrehajtást emlegetve és poénhegyek gyártására alkalmas szitut teremtve a sajtónak...)"

És persze a "drágaság" nem bírta a terhelést, a nagy terhelés miatt elég gyakran elérhetetlen volt a rendszer, egyszerűen nem készítették fel a hálózatot a megnövekedett forgalomra.

"Óriási szakmai blama, hogy 225 intézmény miatt összeomlik a rendszer. Ha tényleg igaz, hogy szeptember óta tervezik az átállást, felkészülhettek volna a rendszergazdák a terhelés növekedésére” – véleményezte a Magiszter többszöri leállását a hvg.hu-nak egy névtelenséget kérő szakember, akinek cége több éve a piacon van, és közel 100 iskolának szolgáltatat digitális naplót. Azt elismerte, hogy náluk is hullámzó a terhelés, és nem kifizetődő folyamatosan akkora szervert működtetni, amit csak a megugró belépések idején használnak ki, de szerinte a technológia és az IT-szektor fejlettségének köszönhetően már vannak olyan megoldások, amivel nagyon egyszerűen, "egy kis számolással kiküszöbölhető" a gond.

Vagy feladták, vagy helyrepofozták a rendszert, mert sokáig ment gond nélkül, az egy év pedig szépen lassan lejárt.

"Egyre bizonytalanabb, hogy lesz-e szeptembertől jogtiszta e-napló és adminisztrációs szoftver az iskolákban. Az Emmi oktatási államtitkársága július végén írt az iskoláknak, hogy a szoftvereket az Educatio Nonprofit Kft.-n költségvetési pénzből megveszik minden intézmény számára. A beszerzés előkészítése azonban olyan zavarosra sikerült, hogy az egész ügy a Közbeszerzési Döntőbizottságnál kötött ki, amely rögtön nyolc eljárást is indított.
(...)
Információink szerint a KDB-nél azért indultak eljárások, mert az Educatio csak utólag próbálta beszerezni a szükséges adatokat, hogy az iskolák egy-egy szoftverből pontosan hányat használnak, a közbeszerzéseket valós információk nélkül, az érdekelt fogalmazók bemondásai alapján írták ki."

"Váratlanul jött az iskolakezdés, erről nem tehet a kormány. Kiszámíthatatlan a szeptember, erről híres. Ja nem, az az április, elsején tartják a kormány napját." - Mojzes Péter hozzászólása az index.hu facebook oldalán.


Magiszterünk tehát nincs, holnap pedig úgy néz ki el kell dönteni hogy várunk-e tovább, vagy elővesszük a papír naplókat.

frissítés 2014.08.28. 20:52
"az újabb eljárás szeptember közepére várható. Az érintett - kifejezetten ezt a szoftvert ténylegesen használó - körülbelül száz iskola, amennyiben az új közbeszerzési eljárás változatlanul eredménytelen lesz, új e-napló rendszert választhat."
teljes cikk: http://nol.hu/belfold/ezert-doglott-be-az-e-naplo-1482883

Kíváncsian várjuk a folytatást.
Megosztás:

0 megjegyzés: