2014. július 28., hétfő

Szemelvények Dunaújváros történetéből XII. - "Ha elhagyod az építkezést, áruló vagy!"


A mai Dunaújváros helyén, a pentelei fennsíkon 1950 májusában a Magyar Nemzeti Gyárépítő Vállalat néhány alkalmazottja kezdett dolgozni. Kubikosok, kőművesek, ácsok, talán, ha százan voltak. Az ország közvéleménye semmit sem tudott róluk. Nem tudott arról, hogy megkezdődött a Dunai Vasmű és a város építése, hogy kezdetét vette szocializmus első ipari óriásának és Magyarország első szocialista városának megteremtése.
A munka megkezdésekor mindössze a környékbeli községekben terjedt el a híre, no nem annak, hogy országos jelentőségű építkezés kezdődött, hanem annak, hogy munkalehetőség kínálkozik. Az első munkásoknak - erdőirtóknak és szálláscsinálóknak - jó részét az ideáramló munkanélküliekből verbuválták.
Nincs megbízható adat arról, hogy az építkezés megkezdésekor hány fiatal állt munkába, annyi azonban bizonyos, hogy az itt dolgozók többségének - idősebbeknek és fiatalabbaknak egyaránt - a legkisebb gondjuk is nagyobb volt annál, hogy valamiféle tömegszervezetbe tömörüljenek.


Az első kezdetleges DISZ alapszervezet csak három hónappal később, az itt dolgozó kommunista kőművesek által létrehozott MDP szervezetek után, azok segítségével alakult meg. Történt ez 1950 augusztus 4-én, a Dunamenti Mélyépítő Vállalat radari barakkjában. Nem sokkal később még két DISZ alapszervezet alakult; az egyik az úgynevezett 6-os és 7-es kocka helyén levő felvonulási épületben (a mai Ady Endre utcában), a Magasépítő Vállalatnál, a másik a mai fűtőház helyén lévő felvonulási épületben, a Vasútépítő Vállalatnál.
Az 1950-ben létrejött első DISZ alapszervezetek kezdetleges voltát bizonyítja, hogy nem volt választott vezetőségük, nem volt programjuk, nem volt irányító szervük. Megalakulásukkor természetesen még DISZ-bizottság sem volt; a DISZ Központi Vezetősége csupán néhány szervezőt küldött Pentelére az ősz folyamán.


Az 1950 nyarán a pentelei építkezés vonzásköréből ideérkező fiatalok nagy része még mindig munkanélküliekből tevődött össze. A távolabbról jövők pedig vándorló kubikosok, segédmunkások voltak, akik még jól emlékeztek a munkanélküliségre, tartós munkaalkalmat kerestek, s csak kevesüknek volt mozgalmi múltjuk. Az első DlSZ-alapszervezetek létrehozását elősegíteni hivatott, a DISZ Központi Vezetősége által Dunapentelére irányított függetlenített szervezőknek mindenesetre rendkívül nehéz dolguk volt, hiszen „az alapszervezeti élet megteremtéséhez szükséges társadalmi munkaerőket nem "kiválogatniuk" kellett, hanem a szó legszorosabb értelmében meg kellett szervezniük.


Az első ötéves terv egyik fő célkitűzése: az ország szocialista iparosítása szükségképpen egybeesett a DISZ fenti programjával. Az iparosításhoz, a több mint 50 milliárd forint értékű beruházások megvalósításához rendkívüli erőfeszítésre volt szükség. A nehézségek, amelyeket le kellett győzni, mindenekelőtt abból adódtak, hogy a tervben megszabott előirányzatok, noha az ország valóságos szükségleteit tükrözték, figyelmen kívül hagyták az ország valóságos adottságait. Nem volt elegendő a tervezői, az építőipari kapacitás, az országszerte meginduló építkezések egyik napról a másikra felszippantották a még meglevő munkaerő felesleget, kevés volt a gép, kevés volt a szakember, és - bár rengeteg mezőgazdasági munkás áramlott az építőiparba - mindenütt létszámhiánnyal, emellett anyaghiánnyal küszködtek.


A dunapentelei építkezésen minden valószínűség szerint több volt a nehézség, mostohábbak voltak a körülmények, mint bárhol az országban. Sietősen, a tervek elkészülte előtt, megfelelő szakirányítás nélkül láttak munkához. Az építők kezdetleges, nagyhirtelen összeütött barakkokban laktak, ezek beáztak, és nemhogy fürdő nem volt, de az ivóvízért is sorba kellett állni. Egyáltalán: az ittdolgozók kezdetben a legelemibb szociális ellátottságot is nélkülözték. A jó fizetés ellenére Dunapenteléről is sokan továbbálltak, miután belekóstoltak az itteni körülményekbe.
A fokozott munkaerőszükséglet nagyfokú fluktuációt eredményezett. Jellemző tény, hogy a pentelei építkezésre az első időkben munkakönyv nélkül is kénytelenek voltak felvenni a jelentkezőket.

"Gyertek fiúk, gyertek lányok!"

A Szabad Nép 1950 október 15-i száma közölte a DISZ Központi Vezetőség felhívását:
"Magyar Ifjúság! Építsük fel a Dunai Vasművet, ötéves tervünk büszkeségét! A Dolgozó Ifjúsági Szövetség Központi Vezetőségének felhívása. 
Révai József népművelési miniszter, az MDP főtitkára Szegeden választási beszédet tartott, és felhívta az ifjúságot, hogy tegye magáévá a Dunai Vasmű felépítésének ügyét. A DISZ ezzel kapcsolatban felhívást intézett a magyar ifjúsághoz: A dolgozó és tanuló magyar ifjúság az egész országban határtalan lelkesedéssel fogadta annak hírét, hogy pártunk nagyszerű feladattal bízta meg a magyar munkás, dolgozó paraszt és értelmiségi fiatalokat: karolják fel a Dunai Vasmű felépítésének ügyét. A Dunai Vasmű szocialista építőmunkánk hatalmas alkotásai közül is kiemelkedik, ötéves tervünk büszkesége, amely majdnem megkétszerezi vas- és acéltermelésünket. A hatalmas gyár körül iskolák, óvodák, üzletek, mozik, egészségügyi intézmények épülnek, új szocialista várost emelünk. A Dunai Vasmű a béke műve.
Sok ezer tonna földet, vasat, betont és téglát kell megmozgatni, hogy megszülessen ez a diadalmas alkotás. Fáradságos, hősies munkára van szükség, amíg a nagy vasmű kohóiból kiömlik az első acél. Népünk nem egyszer mutatta meg teremtő erejét, nem egyszer bizonyította be: tud nagyot alkotni. 
Magyar Ifjúság! Jelentkezz a Dunai Vasmű felépítésére, bizonyítsd be ország, világ előtt, hogy hű fia vagy hazádnak, lelkes segítője, elszánt harcosa a békének..."


A felhívás meglehetősen nagyvonalú volt. Amellett, hogy egy durva tévedés (a kohóból acél ömlik) nagyfokú ipari tájékozatlanságról tanúskodott, a felhívás szövege szinte semmit sem mondott azokról a körülményekről, amelyek Dunapentelén vártak az ifjú építőkre. Az építkezés népszerűsítése, a nagy toborzási kampány ezzel a felhívással kezdődött. A DISZ védnökséget vállalt a Dunai Vasmű építése felett, pontosabban kötelezte magát, hogy az ifjúsági mozgalom legjobbjait, politikailag képzett ifjúmunkásokat küld Dunapentelére. A mozgósítás során rengeteg újságcikk látott napvilágot, az egész ország tudomást szerzett az építkezésről, de még a Friss Újság 1950 december 24-i számában megjelent Gyertek fiúk, gyertek lányok! című, helyszíni riportban sincs semmi konkrétum az itt végzendő munkáról és az itteni viszonyokról. A riportot egyébként Benjámin László írta abból az alkalomból, hogy december 21-én az Állami Operaház művészei vendégszerepeltek a radari kultúrteremben.


A részletes tájékoztatás hiányából fakadó csalódottság, a sok, magát becsapottnak érző fiatal újabb nehéz feladatot rótt a pentelei DISZ-szervezőkre. A fiatalokat meg kellett győzni, hogy maradjanak.
Sárvári György a védnökségvállalás idején még a DISZ Csongrád megyei titkára volt. Ő is, mint a többi megyei titkár megkapta a DISZ Központi Vezetőség Intéző Bizottságának határozatát, ami szerint a megyei bizottságnak felvilágosító munkát kell kifejteni és a legjobb ifjúmunkásokat kell elküldeni a Dunai Vasmű építkezésére. Sárvári György emlékezete szerint: "... a határozat szövege nem volt pontos, ezért kellő felvilágosítást senkinek sem tudtunk adni. A fiatalok hallatlan lelkesedéssel jelentkeztek, az alapszervezetek a legjobb szakmunkásokat választották. Esztergályosok, marósok indultak büszkén a megbízatásukra, és nem tudták, hogy Dunapentelén kubikosmunka, erdőirtás, sár, továbbá anyag- és szerszámhiány vár rájuk. Ennek visszahatását magam is éreztem, amikor odakerültem. A Ganz-Mávagból például kiváló esztergályosok jöttek. Az esztergapadot keresték. Kikerültek a kikötő építéséhez. Őserdő, derékig érő sár. És ezek a vasas-ifik erdőt irtottak, amihez szokni kell. 
Az első időkben nem volt megszervezve az étkeztetésük, meleg teát se láttak. Az a csodálatos, hogy nem, hagyták ott a munkát."


A Ganz-Mávag fiataljainak példája nem volt egyedülálló. Mégis tény, hogy a tájékozatlanság további fluktuációt eredményezett. Novembertől már minden másnap érkeztek fiatalok, kezdetben húszas-harmincas csoportokban, de 1950. decemberében Kecskeméti László, aki akkor a Budapesti KISZ Bizottság szervezési osztályán dolgozott, már száz-kétszáz fős transzportokat is búcsúztatott. És 1950 végére a tagtoborzási kampány ellenére még mindig kétezer ember hiányzott a pentelei építkezésről. A fiatalok lelkesen, énekszóval jöttek, büszkén a megbízó levelükre; "engem bízott meg a járási bizottság..." mondta nem egy közülük, amikor megérkeztek. Aztán azt kérdezték, hogy hol a szálloda. 


1951 március 28-i számában a Dunai Vasmű Építője közölt egy levelet, amelyben Budapestről érkezett DlSZ-megbízóleveles ifjúmunkások nem csupán azt nehezményezték, hogy a Munkaerő Tartalékok Hivatala előtt sorba kellett állni, hanem azt is, hogy szakmunkás létükre segédmunkára osztották be őket. "Követeljük a vizsgálatot - írták -, váltsák le a rosszul dolgozó hivatal vezetőjét."

Bár 1950 őszén még mindig nem volt elegendő munkáskéz az építkezésen, mégis észrevehetően gyorsult a tempó. Köszönhető ez főként az akkor Dunapentelén első ízben kibontakozó brigádmozgalomnak, a lelkesedésnek, és nem utolsósorban a valamelyest feljavult anyagellátásnak.


Az építők egymással versengve tettek felajánlásokat Sztálin születésnapja tiszteletére, és ezekből a felajánlásokból a fiatalok is kivették a részüket. Decemberben már 150 ifjúsági DISZ-brigád dolgozott az építkezésen, közülük 10 brigád kétszáz, 40 brigád pedig százötven százalék felett teljesítette normáját. Az ekkor már reprezentatív pentelei építkezésen fiatalok is dolgoztak a sztahanovista falazási módszert bemutató Maximenkó, Zujev, Koba és Romanov mellett: Weisz Ottó ifjúmunkás kőműves brigádja és Kovács Miklósnak - a későbbi városépítő DISZ-szervezet titkárának - brigádja. Ifjúsági építkezés indult. A C/4-et és a C/5-öt (a mai Kossuth Lajos utca bal oldalán, a gyógyszertártól a Petőfi ligetig húzódó épületeket), az úgynevezett "szekciósok"-at kizárólag fiatalok építették.


 A művezető is fiatal volt: Olasz János, Az itt dolgozó "Partizán" és a "November 7" brigád vállalta, hogy három hónappal lerövidíti a határidőket. Nem volt könnyű dolguk, hiszen kevesen voltak. "Nálunk, az ifjúsági építkezésnél kevés a munkaerő. A művezető kénytelen ide-oda helyezni a dolgozókat." (Kiss Albert kőműves leveléből - megjelent a Dunai Vasmű Építője január 3-i számában). "A munkaerő-vándor- lás még igen nagy volt” - emlékezett vissza erre az időszakra a Sztálin Vasmű Építője 1952. május elsejei száma. - "Az építkezés szakmunkáshiánnyal küzdött. A gyári garázsépítkezésen két ifjúsági brigád: a "Viharsarok" és a "Komszomol" meg egy fiatal mérnök vállalkozott arra, hogy összesen három" (!) "szakmunkással felépíti az épületet".


"Pártunk ifjú harcosai jönnek!"

A  Dunai Vasmű építése 1951 nyarán már országos ügy. Az első szocialista város és a béke művének felépítése állandó témája volt a rádiónak és az újságoknak. A "Szabad Ifjúság" rendszeresen közölte a pentelei építkezés legjobb ifjúmunkás brigádjainak eredményeit. Az itt folyó munkát gyűléseken, oktatási körökben népszerűsítették. A Tananyag a DISZ politikai körök részére című brosúrában sok tízezer fiatal többek között ezt olvashatta: "A szocializmus építésében kell a magyar ifjúságnak bebizonyítania, hogy méltó akar lenni példaképéhez. Már nem ritka, sőt egyre inkább tömegessé válik a DISZ-tagok hősi munkája. A Dunai Vasmű építésénél térdig érő sárban, nem egyszer gyenge öltözetben irtották a dunai szigeten az emberderék vastagságú fát a fiatalok, de a munkát nem hagyták abba..." Még a DISZ Központi Vezetőségének a nyári rohammunkára való mozgósítása előtt több levelet kapott a pentelei DISZ-bizottság. Az egyik: "Mi az Erőműépítő Vállalat DISZ-szervezetének ifjúmunkásai szabadságidőnk alatt egy hétre a Dunai Vasmű építkezésére megyünk dolgozni." (Dunai Vasmű Építője, 1951. május 8.)


Az MDP Központi Vezetősége Titkársága 1951 májusában hozott határozatot rohammunkások szervezésére, a DISZ Központi Vezetősége e határozatot magáévá téve mozgósított. (Szabad Nép, 1951. június 1.) A pentelei Dunaparton felállított sátortábor ötször kétezer, összesen tízezer fiatalt várt...
A Dunai Vasmű Építője 1951. június 12-i számában Lombos Ferenc a pártbizottság titkára Pártunk ifjú harcosai jönnek című vezércikkében arról számolt be, hogy ezerszámra érkeztek levelek a DISZ központba és Pentelére, amelyekben a tanulóifjúság kérte, hogy hozzájárulhasson az itt folyó munkához. Az ifjúmunkások azt is közölték leveleikben, hogy saját munkahelyükön hány százalékot teljesítettek. Pentelére készültek az egyetemet és gimnáziumot végzett fiatalok is. "Érettségi után találkozunk a Dunai Vasműnél" - írták levelükben a "Sallai Imre" szakérettségis kollégium leendő üzemgazdászai. Lombos Ferenc cikkéből: "Ez újabb győzelem a megfutamodókkal szemben!" A rohammunkások érkezését agitációs fegyverül is felhasználták. "Ha elhagyod az építkezést, áruló vagy!" - harsogott egy riport címe ugyanebben a lapban.



Az első ezer rohammunkás fiatal egy évvel a DISZ megalakulása után, június 17-én szállt hajóra. A pentelei parton többszázan várták a hajót, és a fiatalok harsogó hurrával köszöntötték egymást. Még ugyanezen a napon tapasztalt pentelei ifjúmunkások: 14 fiú és 5 lány kiköltözött a sátortáborba, hogy segítsenek a rohammunkásoknak. A táborparancsnok Kecskeméti László, a munkaszervező Matusek János volt.
Az első DISZ-tábor pentelei DlSZ-vezetőinek nehéz dolguk volt. Rájuk hárult nemcsak a politikai, de a gazdasági munka is. Amellett, hogy sportversenyeket, politikai foglalkozásokat, túrákat, kultúrműsorokat szerveztek, felelősek voltak például az étkeztetésért (az első táborlakók még csajkából ettek), a rendért (sokan kiszökdöstek a táborból takarodó után), a tisztaságért (egyetlen zuhany sem volt a táborban) és a munkabeosztásért.
A kétezres csoportok kéthetenként érkeztek. A rohammunkások brigádokba tömörültek, és versenyeztek egymással. Bár lelkesedésben nem volt hiány, és nem volt ritka a száz százalékon felüli teljesítmény, sőt: július elején például Bojér Béla sztahanovista ifjúmunkás a DISZ-tábor fiataljainak segítségével ért el országos rekordot a falazásban, de a tízezer rohammunkás munkájának a vártnál kevesebb gazdasági haszna volt. Adódott ez a munkaszervezés hiányosságaiból. Sok brigádnak nem volt megfelelő munkaterülete. Akadtak munkavezetők, akik az egyik brigáddal például rozsdás szögeket egyenesíttettek, egy másikkal pedig olyan falat építtettek fel, amire nem volt szükség, és később le kellett bontani. Az Egyetemi Orosz Intézet leány brigádját téglahordással bízták meg, s a téglák felét vissza kellett vinni az eredeti helyére. A DISZ-tábor fiataljai versenyt indítottak a jobb munkaidő kihasználásért, de a rossz munkaszervezés miatt több esetben várniuk kellett a szerszámokra. Akadályozta a munkát a vízhiány, és nem volt lelkesítő, hogy a táborlakók munkáját többnyire felületesen normázták. (Dunai Vasmű Építője, 1951. július 10.)


A lelkesedés mindazonáltal alig csökkent. A helyi lapban cikk jelent meg: "Ne kételkedjenek a műszaki vezetők a diákok munkalendületében!" Már az első csoport fiataljainak nagy része is felajánlotta: "Tovább akarunk dolgozni, egész nyáron akarjuk építeni az ifjúság városát". Ahogy az új csoportok érkeztek, a munkaszervezés fokról fokra javult, ha nem is sokat. Július végén a táborban valóságos "világifjúsági találkozó" volt: a budapesti egyetemisták és főiskolások között albán, bolgár, lengyel, román, jugoszláv fiatalok érkeztek az építkezésre. Később koreai fiatalok is itt dolgoztak egy hétig.


Nem voltak ritkák a pentelei ifjúsággal közös rendezvények. A szigeten például harci játékot rendeztek, ahol is a barakktábor lakói voltak a "védők", a sátortábor lakói pedig a "támadók". A III. Világifjúsági Találkozó alkalmából rendezett utcabálon közös műsort adott a Dunai Vasmű Központi Tánccsoportja (a területi versenyt megnyerték, s miután Budapesten is díjat nyertek, ezt a nevet vették fel), és a diáktábor alkalmi tánccsoportja. Ahogy a július 24-i Dunai Vasmű Építője írta: Ezen a találkozón "megszületett a pentelei ifjúság első igazi indulója, és az utolsó sorokat az egész közönség énekelte.

Pentelénk, pentelénk, dicső híred mihozzánk elért.
Híred szájról-szájra jár, hozzád készültünk mi már.
Te lész erős várunk Pentelénk..."


Az első DISZ-tábor sikerét talán az bizonyítja a legjobban, hogy a tízezer rohammunkás közül körülbelül ezer a következő nyáron visszatért.

Nincsenek megjegyzések: