2013. május 2., csütörtök

Szemelvények Dunaújváros történetéből III. - Elsők...


„A Minisztertanács az 1949. december 28-án megtartott ülésén elhatározta Dunapentele határában koksz, nyersvas, acél és hengereltáruk gyártásával foglalkozó vállalat létesítését. A vállalat cége: Dunai Vasművek NV lesz. Elrendelem, hogy kellő időben tegyen hozzám javaslatot a munkálatok ütemterviének megállapítására és a vállalat megalapítására. 1950. január 8-ig bocsássa rendelkezésemre azokat a térképeket és adatokat, amelyek a Dunai Vasművek NV céljaira szükséges 600 hold terület kisajátításához szükségesek. Az ipar diszlokációjának végrehajtásával kapcsolatban a mohácsi körzetben új ipari létesítmények elhelyezése szükséges. A minisztertanácsi határozat 3. pontja felkéri az Országos Tervhivatal elnökét, hogy a nehéz- és könnyűipari miniszterekkel egyetértésben 1950. január 15-ig tegyen előterjesztést a Népgazdasági Tanácshoz az ide telepítendő vállalatok alapítására. Az új vállalatok alapításánál szükség van a mohácsi körzetben már felépített létesítményekre. Felhívom, hogy a határozat végrehajtása érdekében szükséges intézkedésekre vonatkozó javaslatát 1950. január 5-ig hozzám jelentse. Budapest, 1949. évi december hó 29-én."

Dunapentelén ezen a napon még örök falusi sorsra gondolva, s csak lassú változásokat remélve ették a helybeliek a karácsonyról megmaradt kalácsot.


1950. május 2-a örökre nevezetes dátum marad a Duna partján. Hajnalban néhány kubikos, kőműves, ács elindult a 6-os úton, majd földbe merítették ásóikat, csákányaikat a honfoglalók. Talán maguk sem gondolták, hogy munkájuk eredményeként, néhány év múlva átrajzolják a térképet, és szerte a világon bejegyzik a kartográfusok, hogy a Duna 1582. folyamkilométerénél új város, új gyáróriás született.

Akkoriban senki sem érezte ünnepélyesnek ezt a tavaszi reggelt. A Mohácsról jött munkások között nem volt költői lelkületű ember. Ők inkább a munka nehezét látták. A helybeliek tekintélyes része pedig bár örült a munkalehetőségnek, ünnepélyes megfogalmazásokra még nem ragadtatta magát. A hazai ipar fejlődését meghatározó, a magyar közigazgatási és gazdaságpolitikai térképet átrajzoló, a sok ezer ember életét, körülményeit megváltoztató munka tehát csendes ismeretlenségben kezdődött el egy keddi hétköznapon.


A község lakosságának más része gyanakodva, de még kicsit felülről kezelte azt a néhány embert, akik április végén a Jancski-féle nagyvendéglőben (ma ennek a helyén van a Pentele bistro) arról "handabandáztak", hogy várost építeni jöttek Dunapentelére. Különösen nagy feltűnést nem keltettek, mert a megelőző hónapokban útépítés folyt Pentelén, és így a falu lakossága valamelyest hozzászokott az idegen munkások jelenlétéhez. Az első napok viszonylag hiteles történetével Garancz István hajdani előmunkás naplója szolgál:

"1950. április 28-án érkeztem Dunapentelére, szakadó esőben... Érkezésem után a Jancski-féle vendéglőben arról érdeklődtem, hogy itt a területen vannak-e mérnöki előmunkálatokra való karókitűzések. Az egyik ember, Trillovics Lajos pentelei lakos nagyon kedves volt hozzám, érdeklődött jövetelem céljáról. Közben pár fröccsel kínáltam meg a kocsmában levő embereket, és Trillovics felajánlotta, hogy ő nekem rögtön szállást keres, ő is emlékszik arra, hogy itt látott mérnöki kitűzéseket. Egy helyen pontosan emlékszik rá, hogy a gulyakijáró után, az erdő szélén, a Keresztesek földje mellett látott egy karót, amit ő mérnöki munkának tart. Én erre megörültem, hogy jó nyomon járok és a jó hír örömére újabb fröccsökkel próbáltam az emberek emlékezőtehetségét emelni... Fél órán belül vezettek is Gerendai Gyula lakására, ahol két hétig laktam, ameddig családomat Mohácsról Dunapentelére nem szállította a gyárépítő vállalat..."


Az első napon még gyalog indultak útnak a munkások, mégpedig a két alapvető feladat szerint, kétfelé. Az egyik csoport hozzákezdett a sikló (felvonó volt a Vidám Park területén) építéséhez, vagyis a Dunán érkező anyag feljuttatását készítették elő.



A többiek, akiknek szállásokat kellett építeni, a hatos úton indultak Dunaföldvár irányába. Fazekas Imre ács brigádvezető visszaemlékezése szerint:

"Körülbelül a mai Béke tér helyén, közel a Lajos-kőhöz álltunk meg, ahol egy dűlőút keresztezte az országutat. Barakkok építésével kezdtük. Gabonatábla volt az első kitűzött barakk helyén. Igencsak sajnáltuk el taposni..."


Nincsenek megjegyzések: