2017. június 22., csütörtök

#7nap - 2


7NAP! Újra eltelt 7 nap, újabb lazább és komolyabb események mentén közeledünk a következő hétvége felé lássuk hát a felhozatalt, miről is fog szólni ez a bejegyzés, mi minden történt, és még mi minden vár ránk! Úgysem fogunk unatkozni!

Hétvégén újra Múzeumkerti Este volt az Intercisa Múzeumban. Pompás, remek koncert, túl vagyunk az apák napján, megnéztem mi lett az angliai Bibury híressé vált sárga opel/vauxhall autójával, élményfürdő újra a város tulajdonába kerül, reméljük kicsit nagyobb körültekintéssel fog újra megnyitni, jó tanácsok hőség idejére, és lássuk milyen programok várnak minket a hétvégén.  Start. Most és itt.

1. Teltházas remek koncert az Intercisa Múzeum udvarán
Igazi képzavarral élve, szinte a csilláron is lógtak, de egy biztos, sok idő eltelt az első és az utolsó Múzeumkerti Este óta, sokan vártuk a Dunaújvárosi Vegyeskar koncertjét, akik méltó módon, remek koncerttel örvendeztették meg a szép számban összegyűlt zeneszerető közönséget. A Dunaújvárosi Vegyeskar, városunk kóruséletének utolsó (és elpusztíthatatlan) bástyája készül az V. Keszthelyi Dalünnepre, ere az alkalomra összeállított két részes, egyházi, és világi kórusművekkel kedveskedtek a hallgatóságnak. Halkan megjegyezném, aki lemaradt a szombati eseményről, a hétvégén Keszthelyen bepótolhatja lemaradását, 23-án pénteken és 24-én szombaton is dobogóra állnak, a pontos időpontok ITT találhatóak. A két kóruszenei blokk között Tótin Szilvia és Pálinkás Eszter fuvoladuóját hallhattuk.




A koncert az esős, borongós, szeles nap ellenére maradt az eredeti helyszínen, az udvaron, még a mentők szirénája, és az egyéb beszűrődő hangok sem zavarták meg ezt a hangulatos estét. Egykori kórustagok, családtagok, barátok, ismerősök, bízom benne, hogy sokak nevében mondhatom: köszönjük a koncertet, sok sikert a keszthelyi fellépéseken, a szervezőktől pedig várjuk a folytatást! 




2. Apák napja


Az élettől kapott legszebb ajándék a gyermek érkezése. Mi férfiak innentől kezdve vagyunk apák, akár akarjuk, akár nem. Persze a biológiai apaság, és a családban betöltött igazi APA szerep a tapasztalatok alapján nagyon messze állhat egymástól. A gyermek életében, de a család életében is meghatározó szerepe van az apának, nem csak az anyának. Így kerek a család, ettől lesz egész.... Nekem ez a természetes, normális.

családi körben - egy egészen átlagos hétvége reggelén

3. Hová lettél kicsi Corsa?
Az ember dolgozik napjközben, délután, este hazamegy, leparkolja a kocsiját a ház előtt, és elteszi magát másnapra. Nagyjából egészen lekerekítve ez lenne egy dolgos hétköznapunk. Nagy valószínűséggel így tett a délnyugat-angliai Gloucestershire megye Bibury településén Peter Maddox is, aki kicsi sárga corsájával garázs hiányában kénytelen volt háza előtt parkolni, még akkor is, ha az utcán található Nagy-Britannia egyik legtöbbet fotózott ikonikus házsora. A 14. századi házikókat rengeteg turista keresi fel minden évben, sőt, a brit útlevél belső borítóján is ez szerepel.


Yuya Matsuo japán világutazó (@esejapan, róla korábban már írtam) - épp Biburyban járt - instagramon megosztott képénél tűnt fel, hogy a kicsi corsa, ami az utóbbi években szinte már az utcakép része lett, nincs már.

Yuya Matsuo (@esejapan) által megosztott bejegyzés,


Rövid keresés után sajnos igazán szomorú hírt találtam, év elején az öreg nyugdíjas fogorvos autóját megrongálták, tönkretették. Nem lehet túlságosan szívbajos, igazán szimpatikus a hozzáállása, mert az eset után kijelentette: nem engedi, hogy a turisták szabják meg, hogy mit tegyen, és a sárga kocsi helyett, aminek kárát a biztosító valószínűleg fedezi, egy lime zöld autót vesz majd. Aztán valami egészen más történt...

Mindeközben egy coventry-i lakos, Matty Bee összegyűjtött egy hatalmas flottányi sárga autót, hogy szolidaritásukat fejezzék ki Maddox irányába. Nagyon sokan jelentkeztek, így az autók számát 100-ra kellett korlátozni.
„Hihetetlen és szívmelengető volt a reakció: Az emberek az ország és a világ minden részéről jöttek, hogy csatlakozzanak a csoporthoz. Minden felvonult itt a háromkerekűtől a Lamborghini szupersportkocsiig. Még sosem láttam ennyi sárga autót egy rakáson” - nyilatkozta elégedetten a főszervező.

Vauxhall (Opel) az idős úr sárga autóját becserélte egy biztonságosabb színű, vadonatúj, szürke 1,4-es Corsára, és a típushoz elérhető sárga fényezést pedig átnevezték Maddox-sárgára.
„Mérges voltam, amikor megláttam, hogy februárban mit műveltek az autómmal csak a színe miatt. De megható volt látni, hogy azóta mennyi támogatást kaptam a Vauxhalltól és az emberektől” - nyilatkozta az események után Maddox.
Minden jó, ha jó a vége....

4. Élmény(be)fürdő
Felépül. Melegített víz. Csak viszi a pénzt. Adósság. Már meleg víz sincs. Bezár. Bank viszi. Újra kinyit, hátha, nem megy. Bezár. Végleg.

Nem megfelelően előkészített döntések, hatalmi és politikai harcok, de felépült az élményfürdő városunkban, pont az uszoda tőszomszédságában, ahonnan területet és játszóteret is elvettek, valamint az amúgy is felújításra, bővítésre szoruló sportintézményt ezzel csak még nehezebb helyzetbe hozták. Az idő során persze bebizonyosodott, hogy önmagában az élményfürdőt nehéz fenntartani.
Most, 2017-ben a Modern Városok Program keretén belül újra városi tulajdonba kerül a fürdőkomplexum, így a tervek szerint az őszi felújítás után 2018-ban újra kinyithat az élményfürdő.

BENT:



ÉS KINT:



Bevallom őszintén, mi szerettük a közelsége miatt, és élveztük, hogy a medencében nem kell úszókkal, vízilabdásokkal osztozni. Most a gyerekkel szívesen mennénk, így bízunk a mielőbbi nyitásban, a városnak is érdeke egy stabilan jól működő, vendégcsalogató intézmény.

5.  Lakossági tanácsok hőséghullám idejére
Jön a meleg, nem árt néhány dolgot észben tartani. Segítségképpen itt olvashatóak Dr. Páldy Anna, Országos Környezetegészségügyi Intézet tanácsadójának ajánlásai


Közegészségügyi tanácsok a hőhullámok hatásainak enyhítésére 
  • Hűtse lakását, folyamatosan figyelje a szobahőmérőt! 
  • Napközben tartsa az ablakokat csukva, használjon függönyt vagy egyéb sötétítőt. Lehetőleg éjszaka szellőztessen. Csak a szükséges mértékben használja az elektromos készülékeket (még a világítást is). Ha van légkondicionáló berendezése, ennek működtetése idején tartsa csukva az ajtót és az ablakot.
    Megjegyzés:
    Hőhullámok idején, amikor a külső hőmérséklet 35-39 celsius fok közötti, az ideális belső hőmérséklet 28 fok körüli, nem javasolt a túlzott légkondicionálás.
    A ventilátort csak rövid ideig lehet használni, mivel kiszárítja a szervezetet.
    Fontos a fokozott folyadékpótlás.
  • Ha a fent említettek nem valósíthatók meg, lehetőség szerint töltsön el legalább 2-3 órát légkondicionált helyen.
  • Kerülje a megterhelő fizikai munkát, tartózkodjék árnyékban a legmelegebb órákban.
  • Már most gondoljon arra, hogyan hűtheti lakását a jövőben („hideg” festék, párologtató, zöld növények).
  • Tartsa testhőmérsékletét alacsonyan és fogyasszon sok folyadékot, előzze meg a kiszáradást.
    Megjegyzés:
    Ha elindul otthonról, vigyen magával 1 liter vizet!
  • Gyakran zuhanyozzon vagy fürödjön langyos vízben.
  • Használjon vizes borogatást, hűtse lábát langyos vízben.
  • Viseljen világos, természetes alapanyagú, bő ruhát. Ha a napra megy, viseljen széles karimájú kalapot és napszemüveget.
  • Rendszeresen fogyasszon folyadékot, ne várja meg, míg szomjas lesz! Ne fogyasszon alkoholos és magas cukortartalmú és koffein tartalmú ital!
    Megjegyzés:
    Pótolja az izzadással elvesztett sót is! A vízivás sópótlás nélkül veszélyes lehet.
    Ne feledje: az alkoholos és cukros italok vizet vonnak el a szervezetből, fokozzák a szomjúságot, a koffein vízhajtó hatású!
  • Ha rendszeresen szed gyógyszert, kérdezze meg kezelőorvosát, hogyan befolyásolják a gyógyszerek a folyadék szükségletet.
    Megjegyzés:A lázas betegekre különösen oda kell figyelni. Fokozattan ügyeljünk a lázas gyermekek folyadékpótlására!
  • Ellenőrizze testhőmérsékletét!
    Megjegyzés:
    Fontos tudni, ha a testhőmérséklet 38 fok fölé emelkedik, az már káros az egészségre.
    39 fok felett - hőguta alakulhat ki.
    40 fok felett - életveszélyes állapot.
  • Tárolja gyógyszereit megfelelő hőmérsékleten!
    Megjegyzés:
    Ha a szobahőmérséklet 25 fok fölé emelkedik, célszerű a gyógyszereket hűtőben tárolni akkor is, ha ez nincs ráírva a dobozra.
  • Keresse fel orvosát, ha krónikus betegségekben szenved, vagy többféle gyógyszert szed! Ha bármi szokatlan tünetet észlel, azonnal forduljon orvoshoz! 
Vigyázzunk hát magunkra, családtagjainkra, egymásra!

6. Múzeumok éjszakája
A Múzeumok Éjszakája nevezetű kulturális programot - az 1999-ben indult francia példa nyomán - 2003 óta rendezik meg évenként, amolyan könnyed, nyáresti kirándulásként. Dunaújváros idén is csatlakozott az országos rendezvénysorozathoz, június 24-én az Intercisa Múzeum szervezésében a következő programokon vehetnek részt az érdeklődők:


A Kortárs Művészeti Intézetben délután 3 órától várják a kissebbeket, majd a nagyobbakat. Várnai Gyula képzőművész, valamint Páhi-Fekete Noémi és Páhi Péter iparművészek vezetésével  kézműves foglalkozásokon vehetnek részt az apróbbak. 18 órától a KineDok filmklub jóvoltából vetítik le Miroslav Janek Normál autista film című dokumentumfilmjét, majd fél nyolctól tárlatvezetés Deák Nórával. Fél kilenctől pedig Dala Dávid koncert!

Mindkét helyszínen a programok ingyenesek.


7. Helló nyár, helló Petőfi Liget!
Hétvégén, egészen pontosan június 25-én vasárnap elstartol a 2017-es Petőfi Liget programsorozat. Ahogy megszokhattuk, gyönyörű környezetben, a Bartók mögötti Petőfi ligetben idén is remek koncertek várják az érdeklődőket. A plakát eléggé apróbetűs lett, de talán ki lehet hámozni a lényeget.


Ligetnyitón, vasárnap este például a Quintia is színpadra lép, velük mindig öröm a találkozás és a közös munka. Sok szeretettel ajánlom, nem csak őket, hanem az egész programsorozatot!

2017. június 20., kedd

Tell me why?!


JÚNIUS 20 - MENEKÜLTEK VILÁGNAPJA

Továbbra is borzasztó végiggondolni, mi mindent kell átélnie egy menekültnek, akik egy jobb, humánusabb, békésebb világ felé indulnak. Te mit tennél a helyükben? Elindulnál erre a nagy utazásra ha úgy adódik? Mit vinnél magaddal? Meddig, és hova mennél? Mit tennél meg magadért, családodért? Apaként, szülőként azt hiszem egyértelmű, családomért MINDENT!

Most, 2017-ben Magyarországon, egy keresztény állam határán a menekültek kerítéssel találkoznak, vagy ha be is kerülnek, a tranzitzónák szögesdróttal és fegyveres őrökkel körbevett konténervárosából nincs nagyon kiút, maximum visszafelé. Országunkban ez a hivatalos - embertelen - álláspont, állítólag minket akarnak védeni...


Ferenc pápa az ENSZ menekültek világnapjának alkalmából imát mondott mindazokért, akik a háború és az üldöztetés elől menekülve veszítették életüket. A katolikus egyház vezetője szerint az ő, reményről és félelemről szóló történeteik alkalmat teremtenek egymás kölcsönös megértésére.

"A személyes találkozás a menekültekkel eloszlathatja a félelmet és a torz ideológiákat, és az emberi növekedés útjává válhat" 

Márciusban volt szerencsém határ mellett megtapasztalni milyen veszélyesek ezek a menekültek. Elkeseredettek, fáradtak, de szemükben még ott pislákol a remény, ami nélkül, talán idáig sem jutottak volna. Itt vannak, és egy biztos, nem sok jó véleményük lesz Magyarországról. Ez hosszú távon nem tűnik kifizetődőnek, de ez aligha érdekel bárkit is kormányzati szinten.


keresztényinek egyáltalán nem mondható vendégszeretet

Részlet Ferenc pápa vándorlók és menekültek világnapjára írt üzenetéből /2017
(...) Mindenekelőtt tudatosítanunk kell, hogy a migráció jelensége elválaszthatatlan az üdvösség történelmétől, sőt, ennek részét képezi. A jelenség ugyanis kapcsolatban áll Isten parancsával: „A jövevényhez ne légy kegyetlen és ne sanyargasd, hiszen ti is jövevények voltatok Egyiptom földjén” (Kiv 22,20); „Szeressétek (tehát ti is) a jövevényt, mert ti is jövevények voltatok Egyiptom földjén” (MTörv 10,19). A migráció jelensége az idők jele, egy olyan jel, amely az isteni gondviselés művéről beszél a történelemben és az emberi közösségben, miközben az emberiség egységére utal. Az Egyház egyáltalán nem hagyja figyelmen kívül a migrációs problematikát, sem a vele kapcsolatos gyakori drámákat és tragédiákat, még kevésbé azokat a nehézségeket, amelyek a vándorlók méltó befogadásával járnak együtt, de mégis arra bátorít, hogy e jelenségekben is ismerjük fel Isten tervét, abban a biztos meggyőződésben, hogy a keresztények közösségében senki sem idegen és ez a közösség magához ölel mindenkit: „Minden nemzetből, törzsből, népből és nyelvből” (Jel 7,9). Mindenki értékes ember, az emberek értékesebbek a tárgyi dolgoknál, sőt, minden intézmény értékét aszerint ítélik meg, hogy miként bánik az élettel és az ember személyi méltóságával, főleg amikor ez a személy olyan sérülékeny helyzetbe kerül, mint a kiskorú vándorlók.
forrás, teljes üzenet - uj.katolikus.hu



Az UNICEF legfrissebb jelentése szerint Földünkön jelenleg mintegy 43 millió ember menekül, s közülük minden második gyermek.

A MENEKÜLTEK IS EMBEREK. OLYANOK MINT MI.

2017. június 15., csütörtök

#7nap - 1


7 NAP! Beszámolók, élmények, programajánlók, reakciók a heti eseményekre. ez lesz a #7NAP. Miért pont csütörtökön? Mert még halványan emlékszünk a múlt hétvégére, és lassan tudjuk már mit fogunk csinálni szombaton és vasárnap. 

Sorozatindító blogbejegyzésben ezekről lesz szó: nyárköszöntő koncert Nagyvenyimen, ha már így ránk tört ez a nagy meleg, lőtér a közelben, és talán hamarosan az iskolákban is, hol strandoljunk, szórakozzunk, egy kicsit a megszavazott civil törvényről, és egy szomorú esemény, a londoni POKOLI TORONY. Start. Most, és itt.

1. Nyárköszöntő koncert Nagyvenyimen.
Az eső és a kiszámíthatatlan időjárás kicsit áthúzta a számítást, így az Szent Bernát Arborétumba tervezett szabadtéri koncert beköltözött a templomba, ott hallgathattuk meg a nagyvenyimi Fontana Női Kar és a Szent Cecília Ének- és Zenekar koncertjét. Dalok, versek, könnyed szórakozás szombat délutánra, köszönet a szereplőknek!

 


2. Lőtér
Napra pontosan majdnem egy év elteltével újra megrendezésre kerülhetett az a rendezvény, ami miatt egy kicsit hangosabb volt a környékünk. Nem is olyan messze, szinte egy nagyobb köpéstávolságnyira a fák között van egy lőtér. (igen, a lőtér előbb volt ott) Szóval egy derűs hétköznapon arra lettem figyelmes, hogy az amúgy teljesen normális gyerekhangok mellett felerősödnek az egyre nagyobb kaliberű fegyverek hanghatásai. Nem, nem Soros támadta meg kicsinyke kis városunkat, de gyerekek és a fegyverek, eléggé elszomorító együtt hallani ezeket a hangokat. Tavalyi bosszankodásom hangképesvideós lenyomata még elérhető.
A honlapjukat egy év alatt szerencsére sikerült magukra formálni, így már azt is tisztán láthatjuk, mikor milyen versenyek lesznek a közeljövőben. Lőtér (új) honlapja: http://dlsehungary.wixsite.com/dlse
Ha esetleg olvassák ezt a bejegyzést, egy ráncfelvarrás és megfelelő honlapmotor beüzemelésével szívesen segítek, keressenek! :)
Azért bízom benne, hogy a nagy nemzeti lőtérfejlesztésben gondolnak a környék lakóira is, és egy kicsit távolabb kerülhet a lakóterülettől az objektum, illetve nem ördögtől való az ötlet, hogy az iskolákban is legyen (újra) lövészet.

Móricz Zsigmond Általános Iskola udvara a politechnika épületével /2014

Én még emlékszem rá, amikor a Móricz Zsigmond Általános Iskola (2258-as számú II. Rákóczi Ferenc Úttörőcsapat) udvarán álló kis politechnika bal oldali termében tologattuk szét az asztalokat, hogy a megfelelő távolságba elhelyezett nagy fém szerkezetre felbiggyesztett kis papír céltáblákat eltaláljuk, lehetőleg minél pontosabban, természetesen csakis légpuskával, azt is megfelelő körültekintéssel. Hát most valami hasonlóra készülnek, már ha hihetünk a híreszteléseknek. No ettől persze nem lesz jobb az iskoláknak, nem lesz több pénz krétára, vagy éppen szivacsra és kézmosóra/wc papírra, de kellő érdeklődés esetén még akár jó dolog is kisülhet belőle.

3. Úgy élvezem én a strandot...
Szabadság még odébb, de már most várjuk, hogy újra előkerüljenek a strandolós kellékek, a strandpapucs, a naptej, gyereknek az úszógumi, és indulhassunk csobbanni, de jó azt is tudni, hol milyen vízminőséggel találkozhatunk. A Dunába évek óta nem nagyon megyünk bele, pláne Budapest alatt borzasztónak találjuk a vízminőséget, és ez lehet nem is nagyon fog változni. Szerencsére azért a közelben van még 1-2 strand, ahol szívesen időzünk.

Kisoroszi, Dunakanyar, Szentendrei-sziget és a szívem (egyik) csücske


Óvatosság a nem természetes vizekben is!


Gyerekkel, gyerekekkel: 3+1 szuper vizes játszótér

4. DUDIK 2017
Nincs mese, itt vannak a fesztiválok, és Dunaújváros sem maradhat ki. a mai napon indul a több napos őrület, reméljük mindenki megtalálja az érdeklődésének megfelelő programot!
A DUDIK – Dunaújvárosi Diák Köztársasági Napok 2009-ig Főiskolás Napok néven futott. Az azóta igazi mini fesztivállá nőtt zenés-koncertes rendezvény idén kilencedik alkalommal kerül megrendezésre.


további információ, programok: www.dudik.hu

2010-ben itt, a DUDIK-on is elköszönt a közönségtől sokunk kedvence a Kispál és a Borz. egy kis nosztalgia:


Jó szórakozást!

5. Civil törvény
Kétség nem fért hozzá, megszavazták, és jobbára minden módosító indítványt lesöpörtek, de ez is már mindennapos, valódi egyeztetés, vita már évek óta nincs a magyar közéletben, jobbára falra hányt borsó ha valaki megpróbálja felemelni szavát. A kormány szócsöveivé átalakított, felvásárolt médiabirodalmak pedig ontják magukból a propagandát, és sajnos: hatásos. 

A hazugság vízágyúja


Visszakanyarodva a megszavazott törvényre. Zúgolódnak a "tudjukkik", a Soros bérencek" és az "idegen érdekek képviselői"....





Hát így állunk most 2017-ben. Szomorú, hogy hagyjuk hogy megtehessenek, szinte bármit velünk. Mielőtt megállítanánk Brüsszelt, álljon itt a demokráciában nem kicsit előrébb tartó Amerikai Egyesült Államok nagykövetségén keresztül eljuttatott szerdai nyilatkozata:
"Az Egyesült Államokat aggodalommal tölti el, hogy a magyar parlament elfogadott egy olyan jogszabályt, amely méltánytalanul sújtja a magyar civil szervezetek egy célzott csoportját, akik közül sokan a korrupció elleni harcot, valamint az emberi jogok és a polgári szabadságjogok védelmét tekintik fő feladatuknak.  Ez az új törvény megbélyegez helyi szervezeteket — különösen azon kormányzati kommunikáció kontextusában, mely a külföldről támogatást kapó civil szervezeteket úgy ábrázolja, mint amelyek a társadalom érdeke ellenében tevékenykednek –, és elrettentő hatással lesz a magyarok önszerveződésére és azon képességére, hogy aggodalmaikat demokratikus úton hozzák a kormány tudomására.  Amennyiben életbe lép, a törvény visszalépést fog eredményezni a NATO, az EU és az EBESZ által képviselt egyesülési jog és szólásszabadság érvényesülése tekintetében, valamint a civil szervezetek támogatása iránti közös elkötelezettségünkben. Azon állítások, melyek szerint ez a jogszabály az Egyesült Államokban létező Idegen Ügynökök Bejegyzéséről szóló Törvényen alapul, nem valósak." 


Szeretném egyszer látni, azt az átláthatóságot ott is, ahol a közpénzek elvesztik közpénz jellegüket, és nem nő naponta 1-1 esemény vagy építkezés költsége irreálisan.

A TASZ és a Helsinki Bizottság az elsők között tiltakoztak a törvény megszavazása után, de a lista akár bővülhet is a napok során.

6. Pokoli torony
Az utóbbi évek legborzasztóbb tűzesete borzolta fel idegeinket. London nyugati részén gyulladt ki egy toronyház még szerdán hajnalban. Belegondolni is szörnyű, mi lehetett azokkal, akiknek nem sikerült kijutni a fáklyaként lángoló épületből.


Szomorú apropó, de eszembe juttatta a még fiatal koromban látott Pokoli torony című 1974-es katasztrófafilmet, amit ITT lehet megnézni, de itt vannak az emlékeimben még a 2001-es amerikai események is. Isten nyugosztalja a tűzvészben elhunytakat!

7. Múzeumkerti Este


45 évvel ezelőtt 1972 júniusában indult a méltán népszerű kultúresemény-sorozat, a Múzeumkerti Esték, melynek a város központjában az Intercisa Múzeum, (egykori pártház) belső udvara ad otthont. Remek helyszín, remek koncertek, még édesapám, és édesanyám is fellépett, de még én is emlékszem 1-2 olyan koncertre, ahol táborzáró koncerten húztam a vonót. Most, 2017 júniusában újra benépesülhet az épület udvara, kérem a szervezőket, ne hagyják abba, legyen még sok ilyen est!

2017. május 24., szerda

63. Evangélikus templom II. - Tetten ért csodák


Reisch György

Tetten ért csodák

■   Mozaikok a lelki és kulturális központ - az Evangélikus Centrum - megszületéséről
■   Városunk építésének legújabb kori történetéből


"Az igazság felmagasztalja a népet; a bűn pedig gyalázatára van a nemzeteknek. "

/Példabeszédek 14:34./


Csodákban koldus időket élünk. Kiradírozni próbálták őket. Igyekeztek ellopni tőlünk. A mesék világába taszították, "vallásos hiedelemnek" titulálták. Megkeményedtek a szívek, bezárultak a fülek, megvakultak a szemek észrevenni a logikán, az ésszerűségen, a köznapin túli valóságot. A történelem legkegyetlenebb, legembertelenebb, legvadabb századában különösen nem lehettek már csodák. Már csak természetellenes bűnök nyertek teret, kerültek filmre, vonzottak nézőket. Mindent levetkőztettek, közszemlére tettek, mert csak az volt "hiteles" mit megérinthettek, s szemügyre vehettek. A csodák elsikkadtak az embermilliók kiirtása közepette: frontokon vagy táborokban; "békében" vagy háborúban; szemtől szemben vagy éjjel, alvó városokban. Soha ennyi embert nem zabáltak föl a földek, s vérrel ennyi mezőt nem öntöztek.
Kedves Olvasóm, én mégis arra bátorítom, biztatom (minden gonoszsággal szemben): "Higgye el: vannak csodák!" Itt, a mi városunkban is. Nem is kevés. Nem olyan értelemben gondolok a csodákra, melyek kipukkanó szappanbuborékokhoz hasonlító szemfényvesztések. Sem olcsó, gyorskezű, vásártéri trükkökre, ügyeskedésekre. Nem.
Hanem azokra a jelenségekre, tevékenységekre, eredményekre gondolok, melyekkel nem számolhatott előre senki. Amit pénzügyi szakember vagy jövőtervező ki nem számíthatott, meg nem jövendölhetett előre, mert minden emberi számítást messze fölülmúlt! Mert nem átlagos, természetes, tervezett következmény volt, hanem túláradóan felemelő. Sokkal több, sokkal jobb a vártnál! Nemcsak anyag, tudás, ésszerűség alkotta, hanem több: a LÉLEK fantasztikus ajándéka is! Természetesen nem természetellenesen, hanem lelkesítőén. Repült az ember lelke. Szárnyalt és hálát adott! S mikor a másik emberhez lépett, örült és ragyogott, erősített, gazdagított. Csoda történt! - és ez: hatott. Nem várt erőket mozgósított, s minden összejött a szeretet leleményes ereje körül. (Irigy gáncsok ellenére is.)
Ilyen csodákat élhettünk át mi is, az egykor ismeretlen kicsiny, szegény Evangélikus Egyházközösség, s én magam is, aki fölvállaltam a kihívást: ÉPÍTENI DUNAÚJVÁROSBAN! Közösséget! Hitet, kultúrát, épületet! S megélhettük a nagy csodát, hogy építhettünk nem templomot csupán (mint szóba került hajdanán), hanem európai szintű evangélikus központot, s koncerttermet, kulturális objektumot városunknak.
A csodák sorozatban vártak ránk, de észre kellett őket vennünk! Hálát adni értük, erőt meríteni belőlük, s áldásukkal tovább alkotnunk, tennünk.
Rá kellett jönnünk, hogy a csodák szerepe döntően fontos: Fölrázni! Észrevetetni! Biztatni: Ne féljetek! S Hitet adni! Tudtunkra adni: A csodához lélek kell, nem logika: jó akaratú ember, s nem elég diploma. így tetten lehet érni, s kérni: látogass meg újra! Újra!


"Mert ha közületek tornyot akar építeni valaki, nemde leül először számadást készíteni, van-e mivel elkészítse?Ha ugyanis alapot vetett, de befejezni nem tudja, aki csak látja, kicsúfolja őt ezt mondva: Ez az ember elkezdte az építést, de nem képes befejezni."

/Lukács evangéliuma 14:28-30. /


DUNAÚJVÁROS, 1991. AUGUSZTUS 30. PÉNTEK. Pécs felől érkeztem. (Ott szolgáltam előtte egy évig. Jóval korábban São Paulo-ban - Brazíliában -, azt megelőzően egy rövidke időt Németországban.) Gyönyörű nyárvégi napsütés fogadott, amint a Fehérvárra menő útnál, a 6-osról, a város felé vettem az irányt. Számtalan gondolat, kérdés kavargott bennem, hisz kölyökkorom emlékei fogócskáztak az ismeretlen, titokzatos, előttem álló évekkel, s nem kis feladattal: evangélikus közösséget, evangélikus templomot építeni ebben a városban. Ez volt a kihívás! DUNAÚJVÁROS! Sehol másutt nem vállaltam volna! Ezt, önként, örömmel vállaltam. Mikor püspököm a lehetőségek között sorolta, hol szolgálhatnék: ..."Dunaújváros! Templomépítés!" - mint a villám, mely a legsötétebb éji égen villan át, s beragyog mindent, egész éjszakát. "Ne is tovább a sorolást! Ezt vállalom!" (S tettem ezt azért is, mert senki más jelentkező nem akadt, akit vonzott volna e feladat. S ha nincs lelkész, az építkezés elmarad!)
Új városom szépségesen mutatta meg magát, amint a '48-as emlékműhöz érve megpillanthattam dombjait, s hajlatát, melyen át elérhettem szocreál központját, hol egy korszakon át egy szobor állt, mely engem fogadni nem kívánt már; ...eltűnt...
Újváros újabb újulást várt. A kertész-szobroknál láttam meg a Dunát, s elragadtatva a látványtól - szinte soltvadkerti otthonomig láthattam a Kiskunság síkságát -, a hömpölygő zöld folyam amolyan "giccses-hangulatba" ringatott, éreztem, nagyon szép helyen vagyok. Ez élményért én mit adhatok neked városom, mi túlmutat gyorsröptű időn, s holnapon; mi az Örökhöz vonzza lakóid, s éked is lehet egyszersmint? Na, majd meglátod.
A városnézésből visszacsöppenve a reám váró feladatokhoz, elindultam megkeresni leendő szolgálati helyemet. Kérdezősködtem többektől az evangélikus gyülekezet és imaház felől, de csak néztek rám az emberek, nem tudtak segíteni nekem. A katolikus, református templomot elég sokan ismerték; meg arról is szóltak, hogy vannak, akik "ajtótól ajtóig" járnak; meg fiatalok, akik "egyenruhában és párban" misszionálnak, de evangélikusokról nem tudtak semmit... Egy pillanatra elgondolkodtam: "Hát ide jöttem építeni?" Ide ám! Talán pont ezért. Új városom, Újvárosom, meghódítottál engemet! Te egy csoda vagy!


Jézus ezt mondja: „Ne félj, csak higgy!"

/Márk 5:36./


1991. SZEPTEMBER 8. VASÁRNAP. Az első istentisztelet, melyen itt szolgálok. Mikor meglátom a kis parasztházat (lehullt vakolata, mint egy nagy seb tátong az utcafronton), kettős érzés ébred bennem: nagy tisztelet azok iránt, akik e hajlékban hűségesen összejönnek együtt énekelni, imádkozni, hallgatni az evangéliumot; másrészt: miből lesz itt templomépítés, ha még e külső hiba kijavítására sem futotta a pénz?...
Mikor megláttam a Szolgálati napló-t, meg is ijedhettem: az előző istentiszteleten (augusztusban) kecskeméti kollégám helyettesített: hatan voltak mindösszesen... Kezd világosodni bennem, hogy miért is nem volt jelentkező e szolgálati helyre.
Mikor meglátom a szobácskát a húsz ülőhellyel, annak örülök, hogy egyáltalán akad kuckó közösségünknek. Tizenketten vagyunk, mint egykoron Urunk... (Akadt néki Júdása is...) Nekünk nincs kántorunk. S nincs ifjúságunk. S csak egyetlen teljes család van jelen: a gondnokék, három leányukkal. A többi jelenlévő mind nyugdíjas. (S a "mind" is mily' kevés.) Valami azonban mégis megfogott már ezen az első alkalmon: a lelki közösség, és szeretettel való biztatásuk, bátorításuk.
Este, otthon Keresztelő János tanítása jutott eszembe: ..."mondom nektek az Isten a kövekből is támaszthat fiakat"... /Lukács 3:8. / - Igen, Atyám, csak itt a löszön még a kő is oly' kevés! - "érvelgettem" én. Mire a halk, őszi szellőn válasz libbent elém: "Lehet, hogy egy-két szívben több is van mint elég?!" Hm.
A templomépítéshez nincs hely. (Igaz, 1989-ben az akkori Városi Tanács elnöke ingyen /!/ adott volna telket a közösségnek, melynek megszerzését a gyülekezet vezetői nem szorgalmazták. így nekünk több millióba fog kerülni, ha... ha valami csoda nem történik.)
A templomépítéshez nincs pénz. Kettőszázötvenezer forint van a pénztárban, s ennyivel még egy nagyon kicsi templom megvalósításához sem kezdhetünk hozzá. (Ennek ellenére olyan is akad, aki azt tartja, hogy ez a pénz tartotta össze a gyülekezetei. Engem ez jobban ijeszt, mint maga a pénztelenség! Hiszen hol itt a Lélek? A Közösség megtartó ereje? S azok tisztelete, akik minden fillér léte nélkül is jöttek és itt vannak?) Hm.
Otthon Máté evangéliumát olvasom, mielőtt fejem álomra hajtom: ahol a viharba került tanítványok segítségért Jézushoz rohannak, aki - ugyanabban a hajóban, velük együtt -, így szól hozzájuk: "Mit féltek ti kicsinyhitűek?!" /8:23-27./ Hát nem csoda ez a jelenet? Nem csoda ez az üzenet? Jól aludtam!


"Az aratnivaló sok, a munkás kevés; kérjétek az aratás Urát, hogy küldjön munkásokat az ő aratásába."

/Lukács 10:2./


Nekifeszülni a munkának, s jó társakat szerezni hozzá, akik segítik, lelkesítik az embert, s nem visszafogják. Akik társak az Ügyben, a Hitben, s jó csapat-emberek közös építésben! Nagyon sok ilyen munkatárssal, támogatóval, segítővel, szimpatizánssal ismerkedhettem meg az építkezés folyamán. (S csak egy-két mással, gáncsoskodással.)
Mindenekelőtt korábbi tervemet kellett létező valósággá tenni (egyházközségünk vezető testületét megnyerve az ügynek), egy civil alapítványt létrehozni. Sok kedvezményezettségével ugyanis ez által lehetett leggazdaságosabban építkezni. Első próbálkozásom nem járt sikerrel. Talán az újtól való félelem tette? (Hisz '91-ben az alapítványok Magyarországon még elég ismeretlenek. Az külön szomorított, hogy pénztárosunk és felügyelőnk is ellenezte.) Következő tanácskozásunkon még annak lehetőségét is fel kellett vetnem, hogy újabb elutasítás azt jelenthetné, hogy meg kell váljak alig elfoglalt helyemtől. Talán ez hatott? Vagy gyógyszerész presbiterünk fölszólalása a tétovázás ellen? Mindenesetre végre megszavaztuk a Dunaújvárosi Evangélikus Centrumért Alapítvány megalapítását. (Ez egy kis csoda volt. Az annál nagyobb, hogy e szervezet által az építési költségek negyedrészét /!/ - mintegy tizenöt millió forintot - spórolhattunk meg. Az Alapítvány a mai napig is több száz ezer forinttal támogatja a közösségi életet, pl. az 1%-os támogatások által.)
Pénzünk ugyan még nem volt, de jó hely már igen. Ezek után azt kellett elérni és kivívni, hogy az eredeti szándékot megváltoztatva - miszerint csak egy templom épült volna -, egy mai kornak megfelelő, európai színvonalú, többfunkciós központot építhessünk. Ez volt méltó a városhoz is. (Lám, Újvárosom "hódításodat" viszonzom.) E változtatást meg kellett indokolni építészetileg az egyház Építési Bizottságának is, mivel szakmai ügyekben ők voltak az illetékesek. Nekem ez nehezen ment volna, de városunk egyik legtekintélyesebb építésze, Őri Zoltán mérnök úr Közösségünkhöz tartozik, s vezető társam volt Testületünkben. Olyan leveleket küldtünk illetékeseinknek, hogy örömmel álltak mellénk. Hát mindez nem csoda? (Csak még ők sem tudták, miből leend majd mindez kivitelezve?!) Időközben többször megfordultam Almási Zsolt polgármester úrnál előterjeszteni építési szándékunkat, telekkérelmünket. Támogatásáról biztosított, de az új rendelet már az volt, hogy a telek árának ötven százalékát ki kellett fizetni a város részére. Mivel pénztelenek helyzetét éltük, így nem is nagyon gondoltunk az árra magára, csak a telekért izgultunk. No és valami nagy csodára vártunk! Ami közeledett is minden nappal... Polgármesterünk, s városi építési irodánk egy akkor még kukoricás telket ajánlott föl a ’48-as emlékmű közvetlen közelében. (Ezt a telket adta volna korábban a Tanács is - ingyen.)
A város egyik legszebb pontja! Főleg, mert nemzeti hőseink emlékművével összekarolva azt jelenti, azt mutatja és azt adja, mi embernek a teljesség: népem hitem egy egységben! Hát nem csoda?!
Itt azonban közösségi életünkről kell szólni. Hiszen ez az egyik legfontosabb terület, amiért Evangélikus Központunkat építettük, s ez döntő minden templom építésénél. Hát, itt éltünk meg nagy csodát.

1991 SZEPTEMBERÉTŐL közösségünk oly' tempóban gyarapodott, hogy kis házunkban hamarosan többeknek nem jutott hely. Új "otthon" kellett. Nagyobb. Október 27-én, reformációi ünnepen, református testvéreink vendégeként, templomukban, zsúfolt ökumenikus gyülekezet előtt, esperesünk jelenlétében hirdettük meg templomépítésünk kezdetét. Ma sem felejtem az indító igét, melyet Pál apostoltól idéztem: "Más alapot senki sem vethet azon kívül, amely már vettetett, ez pedig JÉZUS KRISZTUS." /I. Kor. 3:11./ 1991 karácsonyán a házasságkötő teremben ünnepeltük a szentestét. Szívvel-lélekkel, szóval, énekkel hálát adva, mert megszületett a legnagyobb csoda! S azért is, hogy a városban egyre jobban kezdték ismerni az evangélikusokat.
Ebben az időben a városi televíziónál új műsorra adtak lehetőséget: egyházi adásokra! Minden pénteken másik felekezet szerkesztette a programot. A jó műsor sok munkát igényelt, de megérte, hiszen sok pozitív visszhang érkezett, s méginkább megismerhették küldetésünket. A szerkesztésben még nem akadt munkatárs közösségünkből, de műsorainkban már fiataljaink, felnőtteink, idősb testvéreink is bekapcsolódhattak. Örömhírünk továbbadásában a tévések sokat segítettek, s mi is nekik örömmel, meg betlehemes játékkal. Ők voltak azok, akik láthatóan "sugároztak" minket. Nagyon jó volt kapcsolatunk az írott médiával is. Jóllehet ez szintén "időelvonással" járt, de a mai ember így is kaphatja - "újságként" - Krisztus evangéliumát.
A mi egyházunk szép és áldásos öröksége a zenei élet gondozása, énekkultúránk igényes művelése. Ez még nem csoda, de ahova elvezet, az lehet azzá. íme a példa: Nehéz a lelkésznek kíséret nélkül énekelni? Egyszerű a válasz: kántort kell keresni, (A nagy ünnepeken dr. Kassai Hajnalka sokszor segített, de közösségünk "éhezte és szomjúhozta" a mindenkori zenei kíséretet.) Kérdezgettem gyülekezeti tagjainkat, tudnának-e segíteni, van-e ismerősük valaki, aki zongorázik, vagy harmóniumozik? Senki sem tudott segíteni. Már veszni látszott a dolog, mikor "súgtak az angyalok": "Jó lenne, ha odafordulnál kis papunk, ahol »teremnek« a kántorok"... Heuréka! A városban egy jónevű zeneiskola működik, hát odafordulok, s ha tehetik, egy-két tanítványukat hozzánk elengedik. Bizony találtam zongorásokat, ketten eljöttek, egyikük maradt. (Varga Kata évekig szolgálta énekünk.) A csoda azonban a zeneiskola igazgatójával való találkozásunkkor történt. Ő zenét "adományozott", én zenészt kerestem; ő az intézményt vezetette, én templomot építettem. Valami közös szólam szóla felénk, s mi a "fensőbb adást" vevénk! Megkérdezte, hogyha elkészül a templom, eljöhetnének-e zenélni? Mire én szinte felujjongtam: "Hogyne! Hogyne! Akár minden vasárnap!" S visszakérdeztem azonmód, hogy: "Amíg nem költözünk be az új templomba, jöhetnénk-e istentiszteletet tartani a zeneiskolába?" Talán mondanom sem kell a válaszát: "Igen!" Azután még sokszor sokat beszélgettünk, egymásnak mindig segítettünk. Ő a városnál, hogy az Evangélikus Központ templomtere legyen a város koncertterme. Püspökünknél igyekeztem ugyanezt elérni; egyik indokként említve, hogy ez esetben a telek árát - majd négymillió forintot - nem kell készpénzben, rövid határidővel kifizetni. (Mivel e költségre, az egyház csak kétmillió forintot tudott küldeni, amit eltékozolni sok lett volna, de a telekár nem jött ki belőle semmiképp.) Tehát jónak látták, elfogadták. Dunaújváros Testülete is - különböző egyéniségek, különböző pártok képviselői - /egyhangúlag!/ megszavazták, s elkészült a Szerződés: KONCERTTEREMMEL-fizetés. így mi, a szegény, csöppnyi evangélikus közösség városunkat nem csak egy szakrális épülettel ajándékoztuk meg, de hangversenyzési lehetőséggel, zenei otthonnal! Ez nagy csoda! (Nem tudom, van-e hasonló élő kapcsolat egyházközségi és városi kultúráiét között másutt az országban?)
Azonban még nincs vége a csodák sorának. Sodortak minket, mint áldás-áradat. Nem volt megállás, volt nagy lelki vágy: imádkozás, épülés, alkotás! A telek már rendben volt. Városunkat már megajándékozhattuk. Gondolkozhattunk már Evangélikus Központról, hitbeli, kulturális fellegvárról, sőt szociális támogatásról, de pénzünk mindehhez? Szinte nulla volt.
Kiírt tervpályázatunkra hét jelentkező küldött terveket. A legkisebb költségű mellett voksoltunk, mert takaros is volt, praktikus, s nem extra-modern. Választásunkat egyházi felelőseink, püspökünk csakúgy elfogadta, mint a Városi Építési Bizottság. Nagy Tamás Ybl-díjas építészmérnök alkotása volt a nyertes. /Az ő épülete díszíti városunk./ Kérésünkre készségesen hozzátervezett még egy ifjúsági házat (a kerek "jurtát"), és udvarszinti vendégszobákat. Az is csoda volt, hogy ezt választottuk; s hozzá e tervezőt kaptuk. Nagyon szereti munkáját. Az építkezés teljes műszaki vezetését személyesen végezte, városunk építési-műszaki ellenőreinek segítségével felügyelte első temploma megszületését.


Közösségi életünk - miután a Zeneiskolába költöztünk - még élőbbé vált. Már voltak hittanosaink, ifiseink, konfirmandusaink. Egyháztagjaink között egyre több középkorút és fiatalt lehetett üdvözölni. Idős testvéreket gyűjtögetni, gyerekeket énekre tanítani nem egyszer jött Pécsről Klári néni. Pécsi segédlelkész kollégám is fiatal csoportot hozott, szolgált közöttünk, gitározott, s megnézte városunk, s elvitte jóhírünk, hogy élünk és alkotunk, hitben erősödünk, számban gyarapodunk. Segítő testvérre is leltünk, ki időseket gyámolított, betegeket bátorított, szegényeket támogatott. Mindezt sorolni is nehéz, de mindez ment lelkesen. Gördülékenyen, mint kerék a sínen. (Azért említem ezeket, hogy ne rémítsen senkit félelem, ha nehezednének dolgai, növekednének gondjai. A lelki közösség = lelkes közösség.)


A munkálatok megkezdése előtt egyházközségi pénztárunkat patikamérleg-pontossággal mérő testvérünkre bíztuk. így is könnyítve alapítványi pénztárosunk tennivalóit, akinek szakmai készültsége ellenére akkor lettek volna égető gondjai, ha a kasszánk üres lett volna. Ettől azonban megkíméltük minden körülmények között Emmi nénit, aki az épület fölszentelését követően leköszönt. így új orgonánk pénzügyi lebonyolítását már utóda végezte.
Számomra "lazító" élményt jelentett, hogy '92-től a Petőfi iskolában test-nevelés órát tartottam, sportkört vezettem csikó-eleven alsótagozatos fiúknak. Gyülekezeti fiataljaink számára is mindenkor fontosnak éreztem a lelki, intellektuális fejlődés mellett a fizikai erősödést. Szintúgy Európa ismeretét. Ez azt jelentette, hogy világlátásra általános iskolásainkat Felvidékre vittem; míg középiskolásaink Németországba vagy Angliába utaztak. Városunk nevét víve, méltón képviselve, s érdeklődő testvéri kapcsolatokat építve.

1992. KARÁCSONY. Már sok gyermek, fiatal szerepel a szentesti programban. Szülőkkel együtt több mint százan vagyunk. Nem is férünk mind el a teremben. Hála Istennek! Nem fog kongani a templom mikor elkészül. Lesz benne szépszámú hívő embersereg. így legyen!


1992. DECEMBER 28. Fontos dátum: Az első vásárlást kell tető alá hozni december 31-éig, hivatalos számlára az alapítványnak, különben elveszne az áfa-visszatérítési jog! (A vásárlás majdnem meghiúsul. Kicsinység miatt: bevásárlótársam a leendő lelkészi hivatal telefonját a maga számára kívánja bevezettetni. "Csak így" tudná ellátni könyvelői tennivalóit! /?/ Mivel a távbeszélő még közel sem aktuális, no, meg pénz sincs rá, így a "galiba" elmarad, békesség megmarad, s a "megmentett" milliók sorsa jó úton halad.)


1993. DECEMBER 4. Alapkő-letétel ünnepsége. Minden havas, hideg van, de mégis fölcsillanó fényes ténye, valósága az erősödő evangélikusságnak, hogy lesz a Központból valami. Vendégünk a püspökünk, s egy államtitkár és sok-sok testvérünk, barátunk. Értük imádkozom, s lélekben feléjük kacsintok: Na most már fölépítjük e Hajlékot, s aztán el nem húzhatja innen senki sem! Városom, Újvárosom, megszépítünk egy kicsit, s nemcsak küllemedre költünk, hanem lelkednek is erősítést adunk; lelkesítünk!
E múló évünk sikerév volt. Az előzőt is fölülmúló. Sok külföldi keresett meg, anyagilag is támogattak. De lelkileg többet jelentettek! S ennek következménye minden egyéb! Megkaptuk Zürich város idei "Nagyadomány"-át: tizenötezer svájci frankot! Itt járt egy amerikai atomfizikus, s nekünk adott kettőezer dollárt. Alapítványunkra sok magyar honfitársunk adakozott. S a külföldieknek úgy mutattuk be városunkat, hogy éppen úgy "belezúgtak", mint én. Tudom, nekik is kicsit mindig honvágyuk lesz utánad, s ha nem is láthatnak, majd álmodnak, beszélnek rólad városom, Újvárosom!

1994. Gyülekezeti munkánk egyre több lesz. Semmit föl nem adtunk. Egyre több a munkatársunk, egyre összeszokottabb a csapatunk. (Igaz, hogy aki irigykedik, az egyre mérgesebb lehet mireánk. Erről azonban nem tehetünk, hajtanak minket a csodák!)


A nyáron már nem csak mi viszünk külföldre gyerekeket, de lehetőségünk nyílt arra is, hogy németországi táborozásra delegáljunk párat. Templomunkban megtörtént az első igazi esemény: a tervezésben részt vevő egyik mérnök az épülő falak között tartja az esküvőjét. Elég rendhagyó eset. Később itt vesszük föl a városi egyházi műsor adását. Hetven (!) fiatalunk vesz részt az alkalmon! Örül szívem-lelkem: Jaj, de jó, hogy lesz templomunk, e gyerekeknek lelki otthonuk! Micsoda csoda!
Minden, mindig azért nem lehet sima... Rengeteg pénzt nyel el az építkezés. Fölutazunk püspökünkhöz - más ügyben is -, a leglesújtóbb azonban az a mondata: "Pénzről nem tudunk tárgyalni. Nincs." Nem tud szerezni ő sem. Az építkezés elakad? Hm.
Hazajövünk, tesszük a dolgunkat. Hallgatunk. Nem "hazugságból", hanem a panasztól a helyzet nem javulna, s lenne biztosan, aki "bepánikolna". Egyházvezetőségi tanácskozásunkon teszek egy javaslatot: "Mi lenne, ha mi, testületi tagok bedobnánk tíz-tízezer forintot?" Nincs sikerem... (Azért "megérte" ez a próbálkozás is...)



OKTÓBER VÉGÉN Münchenbe utazom. Pont ezidőben tartják új püspökük beiktatását. Ritka alkalom, magam is megnézem, majd maradok a fogadáson. Szerény, nem hivalkodó. Számomra jó fénykép a bajor egyházvezetőről. "Na - gondoltam -, amit itt megspórolnak, azt elküldhetnék nekünk." Ekkor ért oda hozzám az ünnepelt. Elmondtam, ki vagyok, honnan jöttem, s meghívtam jövőre egy gyülekezeti látogatásra. Mondta, hogy jövőre Magyarországra jön, s nem kerüli el városunk. Hát, kíváncsi voltam. Nagyon kíváncsi...


1994. DECEMBER 17. A szerkezetkész átadás hálaadó ünnepe. Püspökünk már hazajár Dunaújvárosba. Négy fiatal megkeresztelése gazdagítja az alkalmat.

1994. KARÁCSONY. Népes ünnepély volt a Zeneiskolában tartott szentesti alkalmon. Most is akadtak, akik folyosón maradtak, mert nem fértek a nagyterembe. Az idei különlegesség azonban már a Templomban "rejlett”. Pár középiskolás ugyanis megkért, nem tarthatnánk-e OTT "Éjfélimisét"? Csak mi, páran. Rábólintottam: ott leszek! Ott voltam. Ők is. Pallók közt, malterosládát-szentesítő oltár előtt. Némelyikük apával, anyával. Húszán jöttek el, szinte "titokban", hiszen nem hirdettük. Pára libbent, ének szállt, ima szólt és áldás, "Urbi et orbi." Különleges szellemiségét, hangulatát éltük meg a Jézus-születésnek! Ezen a Karácsonyon ez volt a legélőbb ajándékom. (Egy évvel utána - még mindig félkész állapotban állt a templom - részt vettünk vagy százan; s 1996-ban - a már kész templom - teljesen megtelt éjféli ünneplőkkel.)

1995. A tennivalók idén sem fogytak, a napok tán gyorsabban robogtak, hiszen kisapostagi képviselő-testületi tagságom, s Dunaújvárosban a Kulturális Bizottságba való meghívásom szabadidőm /?/ terhére történhetett csak, ami eddig is alig akadt, s most még kevesebb maradt. (Bár próbáltam a huszonnégy óránál többet kibirkózni a napokból. Nem ment...)
A már bejáratott és pergő történések mellett, meglátogattuk bajor testvérgyülekezeteinket az Alpokhoz búvó Aschauban, s a Chimsee melletti Bernauban. Egy busznyi résztvevővel mentünk. Családias, testvéri vendéglátásnak örvendhettünk. Mindenki szívbőljövő-felsőfokban beszélt róla, s szép emlékeik között őrzi, óvja. Kedvesen mosolygott reánk Európa. Egyre érezhetőbb: Sikerült hittel, szeretettel olyan Közösséget építeni, melynek tagjai igénylik a lelket erősítő, tudást frissítő, látókörüket szélesítő eseményeket. Élő közösséget! Még hitvallásban kellene "izmosodnunk", aztán a lelkész is érezné, hogy nem szolgált itt hiába.
Számunkra a legfontosabb idei esemény Hermann Löwenich bajor püspök és delegációjának látogatása Dunaújvárosban! (Talán hasonló rangú külföldi egyházi vendég soha eddig nem látogatott még városunkba.)
Úgy gondolom, a polgármesteri fogadás kölcsönös megtiszteltetés volt vendégnek, vendéglátónak egyaránt, de az "otthonlét" közelségét, természetesen templomunkban érezhettük Löwenich püspöknél, s feleségénél, kíséreténél igazán. Annál is inkább, mivel gyerekek, fiatalok köszöntötték, anyanyelvén. A hivatalos beszédek után vendégünk kötetlenebb formában fordult hozzám, s megjegyezte, hogy íme eljött Dunaújvárosba, nagy élményt jelent ez számára - s ezt is őszintén mondta, hiszen Budapesten nem másról, mint városunkról beszélt igehirdetésében -, és most közöljem vele, mennyibe kerül a Központunk fölépítése, mennyit kell még fizetnünk? Elmondtam. Mire megnyugtatott, hogy ők segíteni fognak! íme, óriási csoda! így történt. Megszűnt minden gondunk. Gond nélkül elkészült Evangélikus Centrumunk, sőt még a működéshez is maradt tartalék.


"Ne győzzön le téged a rossz; te győzd le a rosszat jóval."

/Róma 12:21./


1996. MÁJUS 25-ÉN Pünkösd szombatján, álmunkban sem várt együtt ünneplő tömeg jelenlétében szenteltük föl az Evangélikus Központunkat. Volt, akit a hite hozott, volt, akit a szíve, s talán olyan is, kit emlékezése, csodaéhsége... S mi mindannyian "pünkösdi csodát" éltünk! Érted is városunk! Érted Felebarátunk! S mind miértünk!



1996. MÁJUS 26. A Konfirmáció (megerősítés) felemelő, rendhagyó és különleges keretében ifjúságunknak is továbbadtuk a hit, remény, szeretet stafétáját, az ifjúsági házat s a küldetést a Jövőbe, a Jövőért!

MÁJUS 27-ÉN a Zenei Egyesület átadta a Koncerttermet a zene hirdetőinek és szolgálóinak, zenészeknek, kórustagoknak, s a zeneszerető közösségnek, akik fergeteges vastaps "próbával" vették birtokukba az evangélikusok és a város pünkösdi ajándékát. E három alkalom kiemelkedő közérdeklődése hab volt a tortán. Az Ajándék átvétele! A megpróbáló, csodákkal találkozó küzdelmes út, az elkészülés útja eddig tartott.
Természetesen nem állt meg az élet ezután sem. Új szakasz kezdődött. Újabb csodákkal, melyeket újra lesni, figyelni kell. Amint csodaszámba érkezett az 1997. FEBRUÁR 3-ÁN fölszentelt kis orgonánk is. Amint csoda az Élet, a Közösség, az egész épület, és maga a helyzet is, hogy templomok épülhetnek ott, ahol egykor ez elképzelhetetlennek tűnt... S hogy városunk címerébe belefoglaltatott a Megváltó jelképe... S hogy építők lehetünk. Hit-, város- és jövőépítők!
Örüljünk! Mert örülhetünk: Hisz csodák ma is vannak. Erősítenek, biztatnak, átkarolnak, betakarnak, lelkesítenek, vígasztalnak...
Városom, Újvárosom, benned lelkes emberek laknak! Megérdemlik a csodákat!


A dunaújvárosi Evangélikus Központ és Koncertterem építésének egyházi felelősei:
  • Püspök: D. Dr. Harmati Béla
  • Esperes: Káposzta Lajos
  • Lelkész: Reisch György
  • Gyülekezeti Felügyelő: Rapcsák Károlyné dr.
  • Presbitérium: Dr. Baráth Károly, Bíró Krisztina, Endreffi József, Furják Mihály, Hermann Jánosné, Inotai Tibor, Jeszenszky Tiborné, Miklán Imre, Mórocz Lajosné, Őri Zoltán, dr. Pethő János, Suba Mihály, Szántó Vilmosné, Sztankovics András, Sztankovics Lászlóné, Tóth Ferenc
  • Hitoktatók: Tóthné Bencze Ágnes, Bánkuti Katalin
  • Kántorok: Varga Kata, Rákos Réka

A Koncertterem létrehozásának önkormányzati támogatói:
  • Polgármester 1990-1998.: Almási Zsolt
  • Önkormányzati testület:
    1990-1994.: Almási Zsolt, Andics József, Antal István, Antal Lajos, Birkás István, Blaskovics Gábor, Csajtai István, Cserna Gábor, Dakó Csaba, Dimák Ernő, dr. Dlustus Péter, dr. Dorkota Lajos, dr. Félix István, Galántai Csaba, dr. Gál Zsolt, Huszti József, dr. Izsák Gyula, dr. Kálmán András, dr. Kéthelyi Ágnes, Kiss András, Ladányi Béla, Ordas István, Palkovics Jenő, Pálfalvi János, Pochner László, Simon Ervin, dr. Sípos János, dr. Szabó Zoltán Mihály, Varga Lajosné, dr. Wittmann Károly
    1994-1998.: Almási Zsolt, Antal Lajos, Burányi Albert, Böszörményi Zoltán, Dávid Béla, Deimel János, dr. Dorkota Lajos, dr. Gyöngyösi Pál, Illéssy István, Kapás Zsolt, dr. Kálmán András, Kecskés Rózsa, Kerekes Judit, Kiss András, Kocsis Lóránt, Ladányi Béla, Lánczos András, Ordas István, Pálfalvi János, ifj. Pochner László, dr. Sípos János, Szász Antal, Szemán József, Tóth László, Varga István, dr. Wittmann Károly
  • Vallási és Kisebbségi Bizottság:
    1990-1994.: dr. Izsák Gyula, Cserna Gábor, Csajtai István, Mohainé Csupity Zsófia, Pallag Istvánné
  • Kulturális, Vallási és Kisebbségi Bizottság:
    1994-1998.: Pálfalvi János eln., Antall Lajos, Kerekes Judit, Kocsis Lóránt, dr. Izsák Gyula, Dakó Csaba, Reisch György.
  • Kulturális Bizottság: Dakó Csaba, Pálfalvi János, Andics József, Palotás József, Horváth Dénes
  • Építési titkárság: Gál Zoltán,
  • Kulturális Titkárság: Bokor Zsuzsa
  • Dunaújvárosi Zenei Egyesület: Horváth Dénes elnök / Zeneiskola igazgató
Az Evangélikus Központ és koncertterem tervezője: Nagy Tamás Ybl-díjas építész
Kivitelezője: Szerkezeti kivitelezés: ÁTRIUM Bt. - Sipiczky Zoltán
Szakipari kivitelezés: Reál-Coop Kft. - Kerek Sándor, Mlinkovics József 
Városi műszaki ellenőrök: Juhászné Daám Franciska és Molnár István
Az oltártéri bútorokat készítette: Suba Mihály 
Építkezést lebonyolította: Az Evangélikus Centrumért Alapítvány.


Támogatók:
Magyarországi Evangélikus Egyház; Bajor Evangélikus-Lutheránus Egyház; Martin Luther Szövetség (Németország); Gusztáv Adolf Segélyszolgálat (Németország), Bajor Diakóniai Szolgálat (Németország); Zürich város Önkormányzata; magánszemélyek külföldről, hazánkból, városunkból, egyházközségünkből.

Köszönet és hálaadás a Teremtőnek, az építőknek, támogatóknak, jóakaratú segítőknek a megvalósításért, és áldásos működésért!

Az Úr 2001. évének Pünkösdjén,
Dunaújváros 50. esztendejében,
az Evangélikus Központ fölszentelésének 5. évfordulóján.


Reisch György - templomépítő lelkész
Stermeczki András - gyülekezeti lelkész


E kiadvány támogatásáért külön köszönet dr. Kálmán András polgármester úrnak, valamint a Dunatáj Kiadói Kft. munkatársainak.

Felhasznált képek: Dunaújváros-Kisapostagi Társult Evangélikus Egyházközség fotóarchívuma, saját fotók

2017. május 22., hétfő

Költözik az Aeropark


Nem mindennapi látványosság maga az Aeropark sem, de a reptéri fejlesztések miatt a matuzsálem repülőgépeknek és az őket kiszolgáló szerkezeteknek költözniük kellett. Szerencsére nem olyan messze, de a berozsdásodott eszközöket újra mozgásba kellett hozni, hogy új, vélhetően végleges helyükre kerüljenek. Az ígéretek szerint az új hely jobb, szebb lesz, ígérem, újranyitás után egyszer megnézzük, meglátogatjuk újra.

A rendkívüli logisztikai feladat végrehajtásáról készült kis rövidfilm:




MÁR CSAK EMLÉK...

Ferihegy 2008 - 1-es terminál

2011, a még működő terminál

Az 1-es terminál 2005-ben 9 hónap alatt teljes felújításon esett át, és 2005. szeptember 1-től a diszkont légitársaságokat szolgálta ki, majd 2012. május 30-val a Malév csődjét követő forgalomcsökkenés miatt a kereskedelmi utasforgalom elől - ideiglenes hatállyal - elzárták. 



2014, Péter barátunk táskája - már csak emlék


Aeropark Budapest - http://aeropark.hu/